A 12 legalacsonyabb munkanélküliségi mutatóval rendelkező európai régió közül nyolc német, három pedig osztrák, miközben hét spanyol térség található azok között, ahol a legnagyobb az állástalanok aránya.
Vitát váltott ki Franciaországban a párizsi VI. kerületi rendőrőrs egyik belső utasítása a romák "szisztematikus elhajtásáról", mivel etnikai kritériumok alapján tilos egy embercsoporttal szemben célzott intézkedéseket elrendelni. A belügyminiszter módosította az intézkedést.
Összegyűjtöttük, milyen pozitív hatásai vannak az egyes gyümölcsfajtáknak. "Gyümölcsöt enni maga az egészség." "Napi egy alma az orvost távol tartja." Ehhez hasonló bölcsességekkel nap mint nap találkozhatunk. Mi rejlik az több évtizedes, esetleg évszázados megállapítások mögött? Utánajártunk, hogy mennyi jó lakozik az egyes gyümölcsökben. Fotó: Photl.com Sárgabarack: Javítja a látást, jó…
Az Európai Bizottság kedden közzétett jelentésében azokra a jogi problémákra hívja fel a figyelmet, amelyekkel Európa-szerte szembesülnek az eltérő állampolgárságú házastársak a házasságukkal vagy gyermekük felügyeletével kapcsolatos, határokon átnyúló vitákban. A bizottság a polgárok véleményére is számít a helyzet rendezésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 452,11 pontos, 2,54 százalékos csökkenéssel, 17 345,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Bostonban kedden több szertartással emlékeztek meg a város maratoni futóversenyének finisében egy évvel ezelőtt elkövetett terrortámadás áldozatairól, és tisztelegtek azok előtt, akik részt vettek a mentésben.
A címvédő Chicago Blackhawks számára az a legjobb hír az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint csütörtökön kezdődő rájátszása előtt, hogy két sztárja, Jonathan Toews és Patrick Kane visszatérhet.
A globálisan is úttörőnek számító döntéstől jogvédők azt várják, hogy segítsen a több millió transznemű és eunuch indiait érő diszkrimináció megszüntetésében.
Itt egy kiváló cikk arról, hogy a nőknek miért kisebb az önbizalma, mint a férfiaknak. És nem csak az “átlagos” nőknek ám, hanem sok-sok millió dollárt kereső üzletasszonyoknak, sportolóknak és informatikusoknak is.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre adták ki a talaj menti fagy miatti figyelmeztetést
Magyar zsidó sportolók életútját bemutató kiállítás nyílt Egykor nekik szólt a himnusz címmel a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódva kedden a hódmezővásárhelyi zsinagógában
Az Egyesült Államok egyetért az oroszbarát szakadárok ellen indított ukrán katonai akcióval - derült ki Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője állásfoglalásából
"Nyitott Balaton - vendégül látjuk az országot a Balatonnál" elnevezéssel akció indul a balatoni szezon meghosszabbítására, amelynek keretében május 1. és 11. között kedvezményes ajánlatok és programlehetőségek várják a régióba látogató vendégeket.
Bostonban kedden több szertartással emlékeztek meg a város maratoni futóversenyének finisében egy évvel ezelőtt elkövetett terrortámadás áldozatairól, és tisztelegtek azok előtt, akik részt vettek a mentésben.
Gyuris Dániel vezérigazgató-helyettes április 15-i hatállyal távozik az OTP Banktól, munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntetik - jelentette be a hitelintézet kedden, a BÉT honlapján.
Öt évre szóló bérleti- és rekonstrukciós megállapodást írt alá a Budapest Airport és a Celebi Ground Handling Magyarország a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes termináljának megújításáról. A...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kevés gazdasági érv hozható fel a kormány gazdaságpolitikai szlogenje, az újraiparosítás mellett. Talán a magyar munkaerőpiac néhány sajátossága magyarázhatja a kormányzat azon törekvését, hogy a...
A Magyar Telekom tudakozószolgáltatásai - a belföldi tudakozó, illetve a tudakozó plusz - továbbra is 24 órás elérhetőséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére - közölte a Magyar Telekom kedden az MTI-vel. A társaság attól függetlenül biztosítja a szolgáltatást, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) országos belföldi tudakozó nyújtására az Invitel Zrt.-t jelölte ki egyetemes…
Ukrajnának szállít gázt az RWE, a német energetikai konszern keddi közleménye szerint évente akár 10 milliárd köbméter földgázt szállíthatnak Ukrajnának, ami a fogyasztás csaknem 20 százalékát fedezi...
Az MNB vételi ajánlatot tett a rajta kívül jelenleg 21 bank tulajdonában álló, lakossági és vállalati átutalásokat, valamint beszedéseket lebonyolító, monopolhelyzetű pénzügyi szolgáltató GIRO Zrt....
Janet Yellen Fed-elnök a jelenleg létezőkön túl további likviditási és tőkemegfelelési szabályokat lengetett be a bankoknak - számolt be a Reuters. Janet Yellen amerikai jegybankelnök egy ma...
Bár az amerikai tőzsdék nyitásához közeledve javult az európai befektetők hangulata, az ukrán katonai akció hírére jelentős eladói nyomás bontakozott ki a részvénypiacokon. A magyar tőzsde hasonlóan...
A Facebookot, a XXI. század Népszaváját választotta Szekeres Imre, amikor úgy döntött, hogy egy héttel a baloldal csúfos választási veresége után megosztja a nyilvánossággal gondolatait erről a csúfos vereségről.
Távozik az OTP-től a társaság vezérigazgató-helyettese, Gyuris Dániel, áll az OTP közleményében. 2014. április 15-i hatállyal Gyuris Dániel vezérigazgató-helyettes munkaviszonya közös...
Ebben a pillanatban, a MR és MRS című showműsorban. Ez egy ismétlés, így a gyönyörű kedves az a Palácsik Tímea, akinek megrugdosásáért Damu letöltendő börtönbüntetést kapott.
Az ukrán haderő kelet-ukrajnai előrenyomulásáról, egy reptér elfoglalásáról szóló hírre hirtelen jelentősen romlani kezdett a hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon és a forint azonnal közel 1...
A neves katalán építész szerint, azért nyal ő be rendszeresen csontig és bő nyállal Vagyimir Putyinnak, mert így majd Oroszország támogatásával visszaszerezzük Kárpátalját. Végülis van benne annyi logika, mint amikor egy magyar, állítólag antikommunista politikus, egy volt szovjet titkosügynök lábai … Folytatás
Főként az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása miatt továbbra is borús a hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai részvényindexek ma igen hevesen mozognak. A kereskedés jól kezdődött, főként vártnál...
Családja szerint rendkívül törékeny az otthonában ápolt Gabriel García Márquez egészségi állapota, az arról szóló sajtóhíreket viszont nem erősítették meg, hogy a Nobel-díjas kolumbiai írónál kiújult a rák.