Egy egyiptomi bíróság megtiltotta a nemrég terroristának nyilvánított Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet volt és jelenlegi tagjainak, hogy induljanak az idei választásokon.
Nagy-Britannia pénzügyi áldozatvállalásra is kész annak megakadályozása érdekében, hogy Oroszország teljesen destabilizálja az ukrajnai helyzetet - mondta William Hague.
Németh Szilárd nyugodt lehet, az MSZP eddig is minden olyan döntést megszavazott, amely a nehéz helyzetűek terheit a legcsekélyebb mértékben is csökkentette, és ezután is így fog tenni - közölte a szocialista párt.
A nemzeti értékek és a hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt pályázaton 113-an nyertek összesen 144 millió forintot - közölte a a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.
A 12 legalacsonyabb munkanélküliségi mutatóval rendelkező európai régió közül nyolc német, három pedig osztrák, miközben hét spanyol térség található azok között, ahol a legnagyobb az állástalanok aránya.
A középkorú házaspárnál pár hét különbséggel fedeztek fel rákot az orvosok. Soha nem dohányoztak, nem ittak, mégis kialakult bennük a halálos kór. Gyerekeik mindent megtesznek értük.
Vitát váltott ki Franciaországban a párizsi VI. kerületi rendőrőrs egyik belső utasítása a romák "szisztematikus elhajtásáról", mivel etnikai kritériumok alapján tilos egy embercsoporttal szemben célzott intézkedéseket elrendelni. A belügyminiszter módosította az intézkedést.
Összegyűjtöttük, milyen pozitív hatásai vannak az egyes gyümölcsfajtáknak. "Gyümölcsöt enni maga az egészség." "Napi egy alma az orvost távol tartja." Ehhez hasonló bölcsességekkel nap mint nap találkozhatunk. Mi rejlik az több évtizedes, esetleg évszázados megállapítások mögött? Utánajártunk, hogy mennyi jó lakozik az egyes gyümölcsökben. Fotó: Photl.com Sárgabarack: Javítja a látást, jó…
Az Európai Bizottság kedden közzétett jelentésében azokra a jogi problémákra hívja fel a figyelmet, amelyekkel Európa-szerte szembesülnek az eltérő állampolgárságú házastársak a házasságukkal vagy gyermekük felügyeletével kapcsolatos, határokon átnyúló vitákban. A bizottság a polgárok véleményére is számít a helyzet rendezésében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 452,11 pontos, 2,54 százalékos csökkenéssel, 17 345,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Bostonban kedden több szertartással emlékeztek meg a város maratoni futóversenyének finisében egy évvel ezelőtt elkövetett terrortámadás áldozatairól, és tisztelegtek azok előtt, akik részt vettek a mentésben.
A címvédő Chicago Blackhawks számára az a legjobb hír az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint csütörtökön kezdődő rájátszása előtt, hogy két sztárja, Jonathan Toews és Patrick Kane visszatérhet.
A globálisan is úttörőnek számító döntéstől jogvédők azt várják, hogy segítsen a több millió transznemű és eunuch indiait érő diszkrimináció megszüntetésében.
Itt egy kiváló cikk arról, hogy a nőknek miért kisebb az önbizalma, mint a férfiaknak. És nem csak az “átlagos” nőknek ám, hanem sok-sok millió dollárt kereső üzletasszonyoknak, sportolóknak és informatikusoknak is.
Nem húzhat egyenruhát egy 20 éves német lány, mert elkövette azt a hibát, hogy szilikonmelleket csináltatott magának. Nem tudta, hogy ez kizáró ok, így érettségi után és a rendőrképzés előtt implantátumot ültetett be.
"Nyitott Balaton - vendégül látjuk az országot a Balatonnál" elnevezéssel akció indul a balatoni szezon meghosszabbítására, amelynek keretében május 1. és 11. között kedvezményes ajánlatok és programlehetőségek várják a régióba látogató vendégeket.
Minirepülőgéppel pajzánkodik egy nő azon a fotón, amit egy reklamáló posztra küldött válaszul az egyik légitársaság. A cég nyomoz, ki követett el hibát.
Bostonban kedden több szertartással emlékeztek meg a város maratoni futóversenyének finisében egy évvel ezelőtt elkövetett terrortámadás áldozatairól, és tisztelegtek azok előtt, akik részt vettek a mentésben.
Gyuris Dániel vezérigazgató-helyettes április 15-i hatállyal távozik az OTP Banktól, munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntetik - jelentette be a hitelintézet kedden, a BÉT honlapján.
Öt évre szóló bérleti- és rekonstrukciós megállapodást írt alá a Budapest Airport és a Celebi Ground Handling Magyarország a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kisgépes termináljának megújításáról. A...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kevés gazdasági érv hozható fel a kormány gazdaságpolitikai szlogenje, az újraiparosítás mellett. Talán a magyar munkaerőpiac néhány sajátossága magyarázhatja a kormányzat azon törekvését, hogy a...
A Magyar Telekom tudakozószolgáltatásai - a belföldi tudakozó, illetve a tudakozó plusz - továbbra is 24 órás elérhetőséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére - közölte a Magyar Telekom kedden az MTI-vel. A társaság attól függetlenül biztosítja a szolgáltatást, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) országos belföldi tudakozó nyújtására az Invitel Zrt.-t jelölte ki egyetemes…