Az eurózónás infláció 0,5 százalékot mutatott márciusban év/év alapon vizsgálva, ami megegyezik az Eurostat előzetes számaival. Februárban még 0,7 százalékon állt a mutató, tehát továbbra is...
Gyorsan kell reagálni a térség gazdasági folyamataira. E szempontból jó helyzetben vagyunk, hiszen mi már alkalmazkodtunk az Európai Unió gazdasági motorjának működéséhez - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csák János közgazdász. A volt londoni nagykövet a két ország közti szemléletbeli különbségeket illusztrálva arról is beszélt, hogy a britek gyakorlatiasabban kezelik a nehézségeket, míg…
Nagy emelkedéssel reagált a Twitter árfolyama tegnap, miután a társaság bejelentett egy felvásárlást, valamint azt, hogy egy kulcsfontosságú embert igazolt le a Google-től. De még így is messze...
Többször kérték már, hogy írjak a munkahelyi folyamatos verbális és lelki agresszióról, az angolul mobbingnak nevezett jelenségről. Erről azért nem könnyű nekem írni, mert nincs előremutató megközelítése, ha már kialakult a cég közösségében. A megoldását minden esetben csak a menekülésben látom - írja JobAngel a HR Blogon.
A szja-bevallás legegyszerűbb módja az egyoldalas adónyilatkozat, amit sokan csak "söralátét-bevallásként" emlegetnek; ezt egyéb törvényi feltételek megléte mellett akkor lehet választani, ha a munkáltatók által levont adó, adóelőleg, és a ténylegesen fizetendő adó különbözete nem több ezer forintnál - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel szerdán.
Egy meglehetősen fura megmozdulásért kapott sárga lapot a svéd Hammarby játékosa, Jan Gunnar Solli a Degerfors elleni bajnokin. A védő úgy próbálta megzavarni ellenfelét, hogy a meze alá dugta a labdát. A bíró sárga lappal büntette.
Az OECD közzétette a "rangsort" a tagországokról, hogy hol mennyit von el az állam a bérekből. A listát Belgium vezeti, Magyarország a 4. A legkisebb az elvonás Chilében, ahol mindössze 7 százalékkal terhelik meg a bérköltséget, írja a 444.hu.
Csaknem 290 ember, zömében középiskolás diák tűnt el a Dél-Korea nyugati partjainál szerdán történt kompbalesetben. A hatóságok eddig két halottról tudnak, de attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma ennél sokkal nagyobb lehet.
Az LMP pert indít az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. ellen, hogy megkaphassa az atomerőmű bővítésének ütemterveit - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a párt társelnöke.
Csütörtökön tartja utolsó strasbourgi plenáris ülésnapját a 2009-ben megválasztott Európai Parlament és az uniós törvényhozás sajtószolgálata ez alkalomból összegyűjtötte ennek a ciklusnak a legfontosabb számait.
Egy hellyel került előrébb, a 10. helyről a 9. helyre Magyarország a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2014-es konjunktúrajelentése szerint. A helyezés azt mutatja, a kamara által...
Már négy éve annak, hogy a MINI bemutatta a márka történetében az első négyajtós modellt – ez volt a Countryman. A britek pedig most látták elérkezettnek az időt, hogy a vadonatúj MINI mellett a Countryman frissítésével folytassák a termékpaletta megújítását. Az elődhöz képest jelentős differenciára nem kell számítanunk, azonban számos apró finomsággal vág neki a nyárnak a megújult crossover.
Népszavazást követelnek a megye elszakadásáról az új kijevi kormánytól. A húsz fegyveres addig nem távozik, amíg nem teljesítik követeléseiket. A polgármester és a dolgozók is az épületben vannak. Közben ukrán harci gépek köröznek a város felett. A kramatorszki repteret felszabadító … Folytatás
Az új Ptk. eddig kevesek által felfedezett új szabálya várhatóan nagy riadalmat fog okozni: ha egy társaság eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, akkor tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem. Ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a tiltás különösen nagy gondot jelent…
Ahogy 15 éve mindig, most is élő passiót mutattak be a bátaszéki római katolikus templomban virágvasárnap. A teol.hu ott járt a zenés misztériumjáték előadásán.
Az 1350 méteres magasságban fekvő üdülőfaluban a héten eddig mindennap esett a hó, a kenyérszállító autó sem jutott fel a településre. A helyiek nem örülnek a hónak, mert olvadós, tapadós, síelésre nem alkalmas. (MTI)
Februárban az építőipar termelése 28,3%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 21,3, az egyéb építményeké 39,2%-kal. A gyors...
Az elmúlt évtizedben sokat javultak a fogyatékkal élők munkaerő kilátásai Magyarországon, ugyanakkor a befogadás még most sem zökkenőmentes. A foglalkoztatottak kétharmada napi 8 órában, azaz teljes munkaidőben dolgozik, áll a Work Force közleményében.
Az új Ptk. eddig kevesek által felfedezett új szabálya várhatóan nagy riadalmat fog okozni: ha egy társaság eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, akkor tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem. Ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szerint a tiltás különösen nagy gondot jelent…
A Corinthians legalább három tesztmérkőzést tervez a világbajnokság június 12-i nyitótalálkozójának is otthont adó Sao Pauló-i Itaquerao Stadionban, ahol még javában zajlanak a munkálatok.
Egy dél-kínai cipőgyárban több ezren tüntetnek hétfő óta, elmaradt juttatásaikat követelve. Ez az eddigi egyik legnagyobb demonstráció Kínában. Az emberjogi szervezetek 10 ezrekről, a cég mindössze ezer munkásról beszél. A munkások szerint a cég 10 éve nem fizeti maradéktalanul az utánuk járó juttatások költségét.
Az előzetes becslésnek megfelelően 52 havi mélypontra csökkent márciusban az éves euróövezeti infláció, míg a maginfláció a vártnál nagyobb mértékben csökkent az Eurostat ma közzétett adatai alapján.
Komoly lépésre szánta el magát Sir Alex Ferguson. A Manchester United legendás trénere úgy döntött, elárverezteti mintegy 5000 darabot számláló borgyűjteményét.
A cégek felénél egyszemélyes döntések születnek, és a vállalatok jelentős részének még beszerzési szabályzata sincsen. Az elégtelen kontrollkörnyezet jelenti továbbra is az egyik legkomolyabb veszélyforrást a gazdaságosságra a vállalatok életében - derül ki az EY anti-korrupciós tanulmányából.
Egy dühös Real Madrid-szurkoló kavart kisebb botrányt kedden a blancók valdebebasi edzőtábora előtt, amikor puszta kézzel akarta megállítani a komplexumból távozó Álvaro Morata autóját.
Már négy éve annak, hogy a MINI bemutatta a márka történetében az első négyajtós modellt – ez volt a Countryman. A britek pedig most látták elérkezettnek az időt, hogy a vadonatúj MINI mellett a Countryman frissítésével folytassák a termékpaletta megújítását. Az elődhöz képest jelentős differenciára nem kell számítanunk, azonban számos apró finomsággal vág neki a nyárnak a megújult crossover.
Tagadta bűnösségét a nemzetközi bundabotrány büntetőperében is K. Zoltán másodrendű vádlott, korábbi profi futballista a Fővárosi Törvényszéken szerdán.
A felsőoktatásban is be kell vezetni a duális képzést azokon a területen, amelyek a reálgazdaság számára képeznek szakembereket - fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán a VII. Szakma Sztár Fesztivál zárórendezvényén, Budapesten. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
A Kultúrházak Éjjel-nappal idei rendezvénysorozatához csatakozott 420 művelődési ház több mint 1200 programján országszerte 160 ezren vettek részt február 28. és március 2. között - közölte Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a rendezvény pályázatainak szerdai budapesti díjátadóján.