2014. április 16. szerda

ápr. 16
7:06
NB I: „Még mindig Kovács István és Radó a legpiacképesebb” (She)
A Videotonnal együtt a csapat válogatott középpályásának, Kovács Istvánnak is visszaesett a teljesítménye az elmúlt időszakban, legutóbb a lombard Pápa ellen már nem is kapott lehetőséget José Gomes vezetőedzőtől. Az őt képviselő F-Group menedzserirodánál azonban úgy vélik, a 22 éves középpályás továbbra is az egyik legpiacképesebb NB I-es labdarúgó.
ápr. 16
7:24
Brazília: Anelka mégsem lesz Ronaldinho csapattársa (She)
Az aranylabdás Ronaldinhót is foglalkoztató brazil élvonalbeli Atlético Mineiro igazgatója, Eduardo Maluf elmondta, a korábbi hírekkel ellentétben nem szerződtetik a korábbi francia válogatott csatárt, a legutóbb az angol West Bromban szereplő Nicolas Anelkát.
ápr. 16
8:00
NBA: a Knicks idegenben, a Clippers hazai pályán győzött (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának utolsó előtti játéknapján a már biztos playoffrésztvevő Brooklyn Nets hazai pályán szenvedett vereséget a New York Knickstől, míg a jelen állás szerint a Nyugati főcsoport harmadik helyéről rájátszásba jutó Los Angeles Clippers a Denver ellen győzött (a Nuggets már korábban lemaradt a playoffról).
ápr. 16
8:02
Újpest: elhunyt az ötszörös bajnok korábbi válogatott futballista (She)
Életének 65. évében elhunyt Kolár Endre, az Újpesti Dózsa korábbi, ötszörös válogatott labdarúgója – adta hírül honlapján az UTE Baráti Kör.
ápr. 16
8:36
Videó: „Talán indokolatlanul mellőzték Torghellét a Vidinél” (She)
„Ez az MTK Torghelle Sanyival erősödött. Szakmailag és az öltözői hangulatnak is jót tett az érkezése. A Videtonnál talán indokolatlanul mellőzték. Jó és labdabiztos játékosok vannak Garami József csapatánál.” Bognár György elemzése az MTK-ról és Torghelle Sándorról.
ápr. 16
8:37
Monte-Carlói tenisztorna: Nadal sima győzelemmel kezdhet (Agroinform)
A monte-carlói tenisztorna szerdai játéknapján ütőt ragad Rafael Nadal, Roger Federer és Stanislas Wawrinka is.
ápr. 16
8:38
Arsenal: Özil is visszatérhet, a hétvégén akár játszhat (She)
Hamarosan visszatérhet a pályára Mesut Özil, az Arsenal német válogatott labdarúgója.
ápr. 16
8:54
Legalább három tesztmeccs lesz a Sao Pauló-i stadionban (Infostart)
A Corinthians labdarúgócsapata legalább három tesztmérkőzést tervez a világbajnokság június 12-i nyitótalálkozójának is otthont adó Sao Pauló-i Itaquerao Stadionban, ahol még javában zajlanak a munkálatok.
ápr. 16
8:54
NB II: jól halad Bajzát felépülése a Szparinál, de a cseréje kidőlt (She)
A hétvégi, SVSE-GYSEV elleni mérkőzésen sérülés miatt Bajzát Péter, Szokol Zsolt és Paku Roland sem szerepelhetett a Nyíregyháza színeiben, sőt a találkozón a Bajzátot helyettesítő Máté János is megsérült – számolt be róla a nyíregyházi klub honlapja.
ápr. 16
9:12
NB I: Kassai Viktor vezeti a Honvéd-FTC-t - bíróküldés (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) elkészítették az NB I 25. fordulójának játékvezetői küldését.
ápr. 16
9:30
Videó: el Clásico - Valenciában is megőrülnek a Barcelonáért (She)
Este fél tíztől játsszák Valenciában a Barcelona–Real Madrid spanyol labdarúgó Király-kupa-döntőt. A Barcelona hivatalos Youtube-csatornája kétrészes kisfilmet készített az előkészületekről. Ennek az első része látható az alábbi videóban.
ápr. 16
9:30
A nap mérkőzése: Hétköznapi El Clásico, nem mindennapi döntő (Agroinform)
A Barcelona a Real Madriddal találkozik szerdán, Valenciában a labdarúgó Spanyol Király Kupa döntőjében.
ápr. 16
9:32
Német Kupa: Veszélyes helyzetben a Bayern, Neuer játéka kérdéses (Agroinform)
A Dortmund elleni szombati vereség után óvatosan készül a Kaiserslautern elleni elődöntőre Josep Guardiola.
ápr. 16
9:48
Fogadási csalás: K. Zoltán reméli, nem a családja tönkretétele a cél (She)
A magyarországi fogadási csalások bírósági tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken ma az ügy nemzetközi szálával, a feltételezett magyar szindikátus külföldi meccsek manipulálásának feltárásával folytatódott.
ápr. 16
10:06
Ajánló: MTK-Újpest, el Clásico, pályán a City és a Bayern (She)
A tegnapi DVSC-Teva–Diósgyőr mérkőzés után ma a másik elődöntőt rendezik a Magyar Kupában, az MTK az Újpestet fogadja. Ismét el Clásicót rendeznek Spanyolországban, ezúttal a kupadöntőben feszül egymásnak a két sztárcsapat. A Manchester City és az Everton is pályára lép Angliában. Tekintse meg a mai futballkínálatot!
ápr. 16
10:06
Jégkorong: Szöulban már edzett a válogatott, a vb-helyszínen még nem (Agroinform)
Már edzett Szöulban - igaz nem a vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság helyszínén - a magyar jégkorong-válogatott.
ápr. 16
10:08
Championship: Túl későn kaptuk össze magunkat - Bogdán (She)
Bogdán Ádám, az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Bolton kapusa örül annak, hogy most jól megy csapatának, azt viszont fájlalja, hogy nem lehetnek harcban a rájátszásért.
ápr. 16
10:24
Légiósok: módosíthatja Feczesin szerződését a Padova (She)
Olasz sajtóértesülés szerint a helyi másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Padova a közeljövőben módosíthatja magyar támadója, Feczesin Róbert szerződését.
ápr. 16
10:42
Válogatott: az U20-asok és az U21-esek is nyertek (She)
Pintér Attila az U20-as válogatottnak második alkalommal, az U21-es csapatnak először tartott edzőtáborozást, mindkét együttes tagjai három edzésen és kedden egy gyakorlómeccsen vettek részt. Az U20-as válogatott ellenfele a harmadosztályú REAC volt, Pintér Attila együttese 9–0-ra győzött.
ápr. 16
10:43
Tenisz: Növekedett a Roland Garros összdíjazása (Agroinform)
Tavalyhoz képest három millió euróval növekedett a május 25-én rajtoló francia nyílt teniszbajnokság összedíjazása.
ápr. 16
10:44
Női vízilabda: megvan a görögök elleni keret (She)
A világbajnoki bronzérmesek java részét felvonultató keretet jelölt Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a világliga-selejtezők görögök elleni, keddi zárómérkőzésére, melyet Székesfehérváron rendeznek meg.
ápr. 16
10:45
Tenisz: Idén is rászakad a bank a játékosokra a Roland Garroson (Agroinform)
A második és a harmadik forduló vesztesei érzik meg leginkább a Roland Garros javadalmazási rendszerének változását.
ápr. 16
11:18
Légiósok: menedzsere miatt nem lett Varga a Romáé? (She)
Holland sajtóértesülés szerint nemcsak a Heerenveen, hanem az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Roma is szerette volna soraiban tudni Varga Szabolcsot, aki január elején négy és fél éves szerződést kötött a holland egyesülettel. A beszámolók szerint a 19 esztendős magyar támadó Olaszországba igazolását a menedzsere akadályozta meg, de konkrétumok ezzel kapcsolatban nem láttak…
ápr. 16
11:20
Vb 2014: „Sneijder már nem olyan, mint négy éve, de...” (She)
Két hónappal a brazíliai világbajnokság előtt a holland válogatottnál téma a támadó középpályás szerepe. Illetve egészen pontosan Wesley Sneijder személye, aki a Galatasarayban a bal oldalon játszik. Ennek nem örül Louis van Gaal szövetségi kapitány, hiszen ő nem a bal oldalon szerepeltetné a júniusban 30. születésnapját ünneplő kiválóságot, de Arjen Robben védelmébe vette csapattársát.
ápr. 16
11:36
Ausztria: véget ért a korábbi győri légiós szezonja (She)
Edzésen térdsérülést szenvedett, emiatt véget is ért a szezonja Ji-Paranának, a Wacker Innsbruck korábban Győrben is megfordult brazil labdarúgójának.
ápr. 16
11:54
Videoton: edzői hiba, hogy Kovács adós a jó teljesítménnyel (She)
A Videoton tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc után az 1985-ben UEFA-kupa-döntős székesfehérvári csapat kapitánya, Csongrádi Ferenc is kritizálta José Gomest, az együttes jelenlegi vezetőedzőjét.
ápr. 16
11:54
Magyar Kupa: Ott van nekik Torghelle! - fővárosi rangadó az elődöntőben (Agroinform)
A Magyar Kupa második elődöntőjében a bajnokságban egyaránt gyengélkedő MTK és az Újpest találkozik egymással.
ápr. 16
11:56
Magyar Kupa: Kondást és Szivicset is a kapott gólok bosszantják (Agroinform)
A Diósgyőr vezetőedzője szerint a 4-2-es vereség után nem lehetetlen a továbbjutás a Magyar Kupa elődöntőjében.
ápr. 16
12:12
Videoton: „Edzői hiba, hogy Kovács adós a jó játékkal” (She)
A Videoton tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc után az 1985-ben UEFA-kupa-döntős székesfehérvári csapat kapitánya, Csongrádi Ferenc is kritizálta José Gomest, az együttes jelenlegi vezetőedzőjét.
ápr. 16
12:12
Tagadta bűnösségét K. Zoltán (Metropol)
Kérdésekre nem kívánt válaszolni, csupán egy előre megírt rövid vallomást olvasott fel.
ápr. 16
12:30
Real Sociedad: hosszabbított a vezetőedző (She)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Sociedad együttese 2016-ig meghosszabbította Jagoba Arrasate vezetőedző szerződését. Erről a csapat hivatalos honlapja és Twitter-csatornája adott hírt.
ápr. 16
12:30
Premier League: Az Everton előzésre, míg a City javításra készül (Agroinform)
Az Everton visszavenné az Arsenaltól a negyedik helyet, míg a Manchester City feledtetné a liverpooli vereséget.
ápr. 16
12:32
Premier League: Wengernek bejött az "öregek" pályára küldése (Agroinform)
Az Arsenal menedzsere szerint az Everton hibázni fog, így ha ők nyerik minden meccsüket, meglesz a negyedik hely.
ápr. 16
12:48
NB I: „A Paks jobban jött ki a hétvégi meccséből, mint a Man. City” (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM-Paks játékos-edzője, Tököli Attila a Liverpool–Manchester City, valamint a Granada–Barcelona bajnoki mérkőzéseket is felemlegette, amikor a tolnai együttes legutóbbi és soron következő összecsapásáról fejtette ki a véleményét.
ápr. 16
12:48
Gyerekeket hurcoltak el az iskolákból - nevüket emléktábla őrzi (Behaviour)
A pécsi zsidó diákok többsége szegény iparos vagy kereskedő családok gyermeke volt.
ápr. 16
12:50
Csak egy pofa rock and roll - 50 éve Rolling Stones! (Behaviour)
ápr. 16
12:52
Reakció Harrach Péter kijelentésére (Behaviour)
"A politikában nem reménykedni, hanem cselekedni kell."
ápr. 16
12:54
A választások előtti utolsó EP-vita Ukrajnáról (Behaviour)
Az Európai Parlament nem ismeri el Oroszország illegális területfoglalását a Krím-félszigeten.
ápr. 16
13:06
Paks: „A Man. Cityhez képest jól jöttünk ki a hétvégi meccsből” (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM-Paks játékos-edzője, Tököli Attila a Liverpool–Manchester City, valamint a Granada–Barcelona bajnoki mérkőzéseket is felemlegette, amikor a tolnai együttes legutóbbi és soron következő összecsapásáról fejtette ki a véleményét.
ápr. 16
13:24
Videó: így cseréli ki a defektes kereket Lance Armstrong (She)
Az alábbi különleges videóban Lance Armstrong, a hétszeres Tour de France-győztes, de bajnoki címeitől később megfosztott korábbi amerikai profi kerékpáros mutatja be, hogyan kell kicserélni a defektes gumit.
ápr. 16
13:26
Videó: kifeküdt - saját társát rúgta fejbe a labdával (She)
Fájdalmas pillanatokat élt át Arne Feick, a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Arminia Bielefeld játékosa a Karlsruhe elleni bajnokin. Csapattársa, Philipp Riese nagyot rúgott a labdába, amely szándékaival ellentétben Feick fejét találta el. Az „áldozat” azonnal a földre rogyott, de szerencsére hamar fel tudott állni az eset után.
ápr. 16
13:42
Berki ismét Smith-szel csatázik lovon (Metropol)
Berki egy meghívásos viadalon szerepel a dél-koreai fővárosban, ahová már kedden elutazott.
ápr. 16
14:00
Harminckét magyar érem a zen bu kan kempósok világbajnokságán (Infostart)
Jelentős sikerrel, 32 megszerzett éremmel zárta szereplését a magyar zen bu kan kempós csapat a portugáliai harcművészeti és küzdősport világbajnokságon.
ápr. 16
14:18
Videó: rögbizve hangolt a Barcelona a Király-kupa-döntőre (She)
Különleges módszerrel (is) készült a Barcelona a szerda esti spanyol labdarúgó Király-kupa-döntőre. A keddi tréningen a hagyományos gyakorlatok mellett egy rögbilabda is előkerült.
ápr. 16
14:18
Nemzetközi foci: Ha szerda, akkor kupanap, rangadók a láthatáron (Agroinform)
Mivel közeledünk a kupasorozatok hajrájához, ezért megnéztük, mire is érdemes figyelni a szerdai napon.
ápr. 16
14:20
Öttusa-vk: három magyar a csengtui döntőben (She)
A négy magyar induló közül három bejutott a pénteki női döntőbe az öttusázók kínai világkupaversenyén.
ápr. 16
14:20
Bundesliga: A Bayern a csütörtökön induló fordulóban is kiszúr a tippelőkkel? (Agroinform)
Kivételesen csütörtökön kezdődik a Bundesliga aktuális fordulója, így csak addig tippelhettek a 16. heti totószelvényen.
ápr. 16
14:36
Valencia: az Estoril brazil gólzsákjára vadásznak (She)
Az „A Bola” című lap értesülései szerint a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Valencia bejelentkezett Evandróért, az Estorilban remeklő középpályásért.
ápr. 16
14:36
Öttusa vk: magyarok a döntőben (Metropol)
A négy magyar induló közül három bejutott a pénteki női döntőbe az öttusázók kínai világkupaversenyén.
ápr. 16
14:38
Federernek 51 perc elég volt (Metropol)
A 32 éves svájci sztár a 35 esztendős cseh Radek Stepaneket verte könnyedén.

Keresés