Egyelőre nem tudni, sikeres volt-e a műtét, mellyel az orvosok megpróbálták visszavarrni a péniszét Andre Johnson amerikai rappernek, aki szerdán saját kezüleg nyisszantotta le a férfiasságát, majd leugrott egy tetőről.
Bajnai Gordon vezeti az Együtt-PM európai parlamenti (EP-) listáját. A választási szövetség vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, azért vezeti a listát, mert ezzel is jelezni szeretnék, hogy számukra az európai politika belpolitikát is jelent.
A Goldman Sachs is pozitív meglepetést okozott a részvényeseinek: a várt 3,5 dollárral szemben 4,02 dolláros egy részvényre jutó eredményről adott számot az idei első negyedévre vonatkozóan. Az...
A legnagyobb európai vállalatok lobbiznak az Oroszországgal szembeni kemény gazdasági szankciók ellen, és emiatt máris megtörni látszik az európai kormányok elszántsága az ilyen ellenlépések érvényesítésére - írta a csütörtöki Financial Times.
Ma Genfben találkoznak egymással az orosz, az ukrán, az amerikai, illetve az Európai Unió külügyi csúcsvezetõi az orosz-ukrán feszültség enyhítése érdekében, de a találkozót beárnyékolja, hogy...
A mai sikeres kötvényaukciót követően, délután további 19,86 milliárd forintot vont be az Államadósság Kezelő Központ a szokásos nem kompetitív tendere keretében. A 10 éves papírokra ugyanakkor...
A Die Zeit című német liberális hetilap az ukrajnai válsággal kapcsolatban foglalkozott csütörtökön Magyarországgal, a Párizsban megjelenő The International New York Times (INT) Matolcsy György jegybankelnök tevékenységéről közölt cikket, a Der Standard című osztrák liberális napilapban az új magyar választási törvényről olvasható véleménycikk.
Minden játékosától a maximumot várja Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a vasárnap kezdődő gojangi divízió I/A-világbajnokságon, és akkor - szerinte - még a világelitbe jutás sem elérhetetlen.
Megtorpant az arany a héten, árfolyama több mint 2 százalékkal esett. Ám a továbbra sem csituló krími konfliktus, valamint a legnagyobb fogyasztó kínaiak csak időlegesnek látszó keresleti megtorpanása ismét növekedő pályára állíthatja a sárga nemesfémet.
Az Index hírportál által 2014. április 16-án megjelentetett "Barátoknak osztja a pénzt az MNB ellenőrizetlenül" című cikk és az ATV 2014. április 16-i esti híradójában, valamint az Egyenes Beszéd című műsorában Róna Péterrel az MNB felügyelő bizottságának tagjával folytatott interjú beszélgetésen elhangzottak kapcsán, a Magyar Nemzeti Bank a jegybank hitelességét, törvényes működését és a vele…
Edward Snowden az amerikai titkosszolgálat lehallgatási botrányát kirobbantó aktivista is felbukkant Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonos műsorában. Arról kérdezte az orosz elnököt, hogy az amerikai módszerhez hasonlóan Moszkva is lehallgat-e tömegeket.
Egy 37 éves soproni férfi hajnalban vezetés közben elaludt, a jobb oldali útpadkára hajtott, és kidöntött egy beton villanyoszlopot. A rendőrök ittas vezetést gyanítanak. Jómagam sem lepődnék meg egy ilyen fordulaton.
Április közepétől a megyeszékhelyek kormányablakainál is be lehet adni a pénzügyi panasszal kapcsolatos beadványokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Privátbankárral.
Budapest - Személyesen átélt kellemetlen tapasztalatán kapott vérszemet Kovács Áron (40), hogy egy meglepő témájú társadalmi célú felvilágosító programban részt vesz.
Bajnai Gordon vezeti az Együtt-PM európai parlamenti (EP-) listáját. A választási szövetség vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, azért vezeti a listát, mert ezzel is jelezni szeretnék, hogy számukra az európai politika belpolitikát is jelent.
A Magyar Nemzeti Banknak mindent meg szabad tennie, ami nincs tiltva, ezzel érvelt a jegybank jogásza azzal kapcsolatban, hogy összesen százmilliárdnál is többet költ az MNB új vezetése ingatlanokra, antik hegedűre és festményekre – erről Róna Péter beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. Az MNB közleményben tagad.
Átkokainozta a szülés előtti estét egy terhes amerikai nő. Egy floridai motelszoba kádjában hozta világra gyermekét, és a fogával harapta el a köldökzsinórt – a baba azóta is kritikus állapotban van.
A Fidesz kiáll az Erzsébet-program és a SZÉP-kártya mellett - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Egy idegen pár ikergyermekeit hordja a szíve alatt egy lombikbébi-programban részt vevő nő, akinek párjával közös embrióit elcserélték a kezelésüket végző római klinikán.
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban 2014 májusában alkalmazható üzemanyagárakat.
A közelgő labdarúgó-világbajnokság okán adott ki egy igen szexi fotósorozatot a Crónica című paraguayi lap, amely az ország legdögösebb modelljeit öltöztette, vagy inkább vetkőztette a vb-csapatok színeibe. Íme a fotók.
Dani Alves, a Barcelona védője sajnálja, hogy nem sikerült nyerniük a Real Madrid elleni kupadöntőben, és elnézést kért a meccsre kilátogató drukkerektől.
Tárnokon, az Anasztázia-majorban egy selejtes bika, amit épp a vágóhídra vittek volna, magával rántotta a halálba a gondozót, aki próbálta megnyugtatni. S. Károlyt felöklelte a bika, és a karámhoz nyomta. A 70 éves férfi ebbe belehalt. A bikát azóta megsemmisítették. … Folytatás
Az LMP amellett, hogy gyűjti az aláírásokat a rendkívüli parlamenti üléshez, jövő keddre az Országgyűlés házbizottságának összehívását is kezdeményezte a földügy napirendre vétele érdekében.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Strasbourgban olyan állásfoglalást szavazott meg, miszerint az uniónak folytatnia kell az egyes orosz személyiségek elleni korlátozó intézkedéseket, és készen kell állnia az Oroszország elleni gazdasági szankciók bevetésére is.
Az ortodox egyház bárki számára nyitott intézményként kívánja működtetni a kovásznai Fenyő Szállodát, és nem akarja az ingatlan által megváltoztatni a város etnikai arányait - jelentette ki Ioan Selejan székelyföldi ortodox érsek az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva
A húsvéti hosszú hétvégén továbbra is változékony lesz az időjárás, de fokozatosan melegszik a levegő, több helyen 20 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.