2014. április 25. péntek

ápr. 25
20:09
Huszti vetélytársa vagy utódja lehet a brazil válogatott szélső (Sport365)
Michel Bastos kölcsönben játszik az AS Románál, anyaklubja az emírségekbeli Al-Ain. A fővárosiaknak opciós joguk van a megvételére, de a TMW úgy tudja, ezzel nem fognak élni, ugyanis 3,5 millió eurót kellene fizetniük érte, ez pedig megnyithatja a kaput a Hannover előtt.
ápr. 25
20:18
Szűrés éjszakája - van, ahova éjfélig lehet menni (Infostart)
Hosszabb nyitva tartással várják pénteken a szűrőállomások országszerte azokat a nőket, akik a szűrés éjszakája keretében szeretnének mammográfiai vizsgálatokra elmenni - mondta el a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Szervezet- és Minőségfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója pénteken az MTI-nek.
ápr. 25
20:18
MNV: jogszerű volt a Hármashatárhegyi sportrepülőtér vagyonkezelői szerződésének felmondása (Infostart)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) álláspontja szerint jogszerűen mondta fel a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület Hármashatárhegyi sportrepülőtérre vonatkozó vagyonkezelői szerződését, mivel az egyesület nem tett eleget szerződéses kötelezettségeinek. Ezt az MNV közölte pénteken az MTI-vel.
ápr. 25
20:18
Ismerje meg a médiaművészet születését! (Kreatív Online)
Interjúfüzér érdekes hazai online szakértőkkel.
ápr. 25
20:24
Kamatot emelt az orosz jegybank (ProfitLine)
Az orosz jegybank 50 bázisponttal 7,50 százalékra emelte az irányadó kamatot 7,00 százalékról pénteken.
ápr. 25
20:30
Mindenhova bejutnak a hackerek - mi mindenre hajtanak? (Privátbankár)
Kijött a legfrissebb jelentés az internetes bűnözésről, amelyből kiderül, hogy idén a számítógépek 33,2 százaléka volt kitéve legalább egy web-alapú támadásnak, de a mobilokat sem kímélik a bűnözők. A legveszélyesebb, hogy a pénzünket is ellophatják.
ápr. 25
20:30
Dúró Dóra vezetheti az oktatási bizottságot a Parlamentben (444.hu)
A Jobbiké lehet a kultúra-oktatás mellett a vállalkozásfejlesztési bizottság is.
ápr. 25
20:32
Ki nyer ma? Aki kérdez (444.hu)
Hét év szünet után újra ledobja az atombombát a Közmédia. Visszatér havi egy élőadással Czigány György vetélkedője. A Ki nyer ma? komolyzenei vetélkedő először 1969. március 3-án csendült fel. Készítsék a telefonokat!
ápr. 25
20:33
Miért okoz álomkórt a cecelégy? (Infostart)
Tudósok nemzetközi csoportja megfejtette az álomkórt okozó cecelégy (glossina) genetikai kódját, ami reményt ad arra, hogy megfékezhető lesz a Szaharától délre fekvő térség lakosságát és állatállományát sújtó fertőző betegség.
ápr. 25
20:36
Az EBESZ és Moszkva is aggódik a Kelet-Ukrajnában dolgozó újságírók miatt (Infostart)
Kelet-Ukrajnában azokat a külföldi és ukrán újságírókat fenyegeti a legnagyobb veszély, akik a helyi hatóságok szerint Kijevhez húznak - állapította meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője pénteken az Eho Moszkvi nevű orosz rádiónak nyilatkozva.
ápr. 25
20:36
Tragédia egy kongói emlékkoncerten (Blikk)
ápr. 25
20:36
Szakadárok fogták el az EBESZ-megfigyelőket Donyeck megyében (Alternatív Energia)
Állítólag egy katonai kém miatt ejtették foglyul a megfigyelőket.
ápr. 25
20:36
Chikán: gyenge és romlik a magyar gazdaság versenyképessége (Portfolio)
Magyarország versenyképessége gyenge, és romlik - jelentette ki Chikán Attila professzor pénteken Debrecenben. Az okok gyökerei mélyre nyúlnak, nem köthetők egyetlen kormányzathoz, s csak hosszú...
ápr. 25
20:36
Bundesliga: Gulácsiék edzője a Leverkusennél folytatja - hivatalos (Agroinform)
Nyártól Roger Schmidt, az osztrák bajnok Salzburg vezetőedzője veszi át a szakmai munka irányítását a Leverkusennél.
ápr. 25
20:38
Merkel: az EU-külügyminiszterek hamarosan Moszkva elleni újabb szankciókról tanácskoznak (Infostart)
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hamarosan összeülnek, hogy fontolóra vegyenek Moszkva ellen újabb szankciókat az ukrán válság okán - mondta pénteken Angela Merkel német kancellár.
ápr. 25
20:42
"Ostoba gólt kaptunk" - ki van bukva a Juve játékosa (Sport365)
A Juventus szélső védője, Stephan Lichtsteiner szerint elkerülhető gólokat kaptak a csütörtöki, Benficával szemben 2-1-re elveszített Európa Liga-elődöntős mérkőzésen.
ápr. 25
20:44
Klopp nem lesz a MU edzője, szörnyű hír a Barca-edzőről - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
ápr. 25
20:48
Chikán Attila: gyenge a magyar gazdaság versenyképessége (Infostart)
Magyarország versenyképessége gyenge és romlik - jelentette ki Chikán Attila professzor pénteken Debrecenben.
ápr. 25
20:54
Kiállították a Janukovics és Psonka házában talált "műtárgyakat" (Infostart)
A Viktor Janukovics bukott ukrán elnök és Viktor Psonka volt főügyész rezidenciáján talált tárgyakból nyílt kiállítás az Ukrajnai Művészeti Múzeumban.
ápr. 25
20:54
Tenisz: Nadal újabb pofonba szaladt bele, ezúttal Almagro ellen (Agroinform)
A világelső spanyol teniszező három szettben alul maradt honfitársa ellen a barcelonai torna negyeddöntőjében.
ápr. 25
20:56
Női kézilabda MK: A Győr és a Ferencváros küzd meg a döntőben (Agroinform)
A címvédő Győr és a Ferencváros jutott be a női kézilabda Magyar Kupa fináléjába.
ápr. 25
20:57
Londoni elemzők: további kamatemelésre kényszerülhet az orosz jegybank (ProfitLine)
A piacot meglepő pénteki kamatemelés után is még további szigorításokra kényszerülhet az orosz jegybank az ukrajnai válság okozta pénzügyi válságjelenségek miatt - jósolták a fél százalékpontos kamatemelés váratlan bejelentése után londoni pénzügyi elemzők.
ápr. 25
20:58
NB I: Busai bombájával verte a Ferencváros a sereghajtót (Agroinform)
Egygólos győzelmet aratott a Ferencváros a Kaposvár felett az OTP Bank Liga 26. fordulójának nyitómeccsén.
ápr. 25
21:03
Ez ám a magyar diplomáciai siker: a drótszőrű magyar vizsla is részt vehet a New York-i kutyakiállításon (444.hu)
Pontosan még nem látszik, hogy Simicskó Istvántól Szíjártó Péterig, Martonyitól Sorosig ki mindenki dolgozott és vett részt titkos tárgyalásokon, hogy elérjék a célt. Sikerült! Drótszőrű magyar vizsla is nevezhet jövő februárban a leghíresebb kutya szépségversenyre, a New York-i Westminster Kennel Club … Folytatás
ápr. 25
21:09
Egyes madaraknak jót is tett a sugárzás (Infostart)
Egyes madarak alkalmazkodtak a körülményekhez, sőt profitáltak is a Csernobil közelében máig tapasztalható magas radioaktív sugárzásból.
ápr. 25
21:12
A tizenöt parlamenti bizottságból ötöt vezethet ellenzéki képviselő - a nap hírei (Infostart)
Megegyeztek a pártok az új parlamenti bizottsági struktúráról. A tizenöt testületből ötöt vezethet az ellenzék. 8 listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság az európai parlamenti választásra, ennyi szerepel majd a szavazólapon. Foglyul ejtették oroszbarát fegyveresek az EBESZ-misszió tagjait Kelet-Ukrajnában
ápr. 25
21:12
Szakadárok elfogták az EBESZ-megfigyelőket? (Gondola)
Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint fegyveres Moszkva-barát szakadárok megállították az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit szállító buszt, és utasait fogságba ejtették a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Szlovjanszk városban pénteken
ápr. 25
21:12
Elhunyt Francesc „Tito” Vilanova (ATV)
Elhunyt Francesc „Tito” Vilanova, az FC Barcelona rákbetegségben szenvedő korábbi trénere – írja a Repubblica.it.
ápr. 25
21:14
Az ukránok készek harcolni az oroszokkal (Gondola)
Ukrajna szeretné diplomáciai úton rendezni az ország keleti felében kialakult helyzetet, de szükség esetén kész harcolni Oroszországgal - jelentette ki Andrij Descsicja ukrán külügyminiszter cseh újságíróknak nyilatkozva pénteken Prágában, ahol részt vett az európai uniós Keleti Partnerség konferenciáján
ápr. 25
21:14
Volt fideszes miniszter gyalulta a magyar gazdaságot (ATV)
Magyarország versenyképessége gyenge, és romlik – jelentette ki Chikán Attila professzor pénteken Debrecenben.
ápr. 25
21:15
Török-brazil barátságos meccs Isztambulban (Sport365)
A nyári világbajnokság házigazdája, a brazil labdarúgó-válogatott november 12-én Isztambulban barátságos mérkőzést játszik a török csapattal.
ápr. 25
21:16
Benyújtották lemondásukat a MOGYE magyar vezetői (Gondola)
Tiltakozásul amiatt, hogy elnapolták a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar főtanszékeinek megalakítását, az intézmény magyar vezetői hivatalosan közölték, hogy távozni kívánnak posztjukról
ápr. 25
21:18
Új tartományfőnököt választottak a ferencesek (Gondola)
Hat évre Dobszay Benedeket választotta provinciálisnak a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, a provinciális-helyettes pedig Várnai Jakab lett - közölte a ferences sajtóközpont az MTI-vel
ápr. 25
21:30
Szentté avatás - Áder János és Orbán Viktor is Rómába megy (Infostart)
Áder János köztársasági elnök is részt vesz XXIII. János és II. János Pál pápa vasárnapi szentté avatási ünnepségén a Vatikánban. Az elnököt felesége, Herczegh Anita is elkíséri - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken.
ápr. 25
21:30
A regionális jellegű hírekre van a leginkább szükség (Gondola)
A helyi és regionális jellegű hírek manapság már jobban érdeklik az embereket az országos vagy külpolitikai híreknél, ezt az igényt a médiumoknak is figyelembe kell venniük - hangzott el a délkelet-európai regionális és közszolgálati médiumok helyzetéről rendezett újvidéki szakmai konferencián pénteken
ápr. 25
21:30
Labdarúgó NB I - Sorozatban ötödször nyert a Ferencváros (Alternatív Energia)
ápr. 25
21:30
Csányi: nagyon fegyelmezett munkát végzett az orosz és az ukrán leánybank menedzsmentje (ProfitLine)
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerint nagyon fegyelmezett munkát végzett az orosz és az ukrán leánybank meenedzsmentje, és bízik abban, hogy a helyzet normalizálódni fog, mert ha nem találnak megoldást, az nagy kockázat lenne a szembenálló feleknek és a világnak egyaránt.
ápr. 25
21:32
Hatalmi meccs állhat az MSZP tartozása mögött (Gondola)
Nem az ő elnöksége alatt nőtt 2 milliárd forintra az MSZP adósságállománya - állítja Gyurcsány Ferenc.
ápr. 25
21:32
Megjutalmazta Spanyolországot a Fitch Ratings (ProfitLine)
Felminősítette Spanyolországot pénteken a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő Londonban közölte, hogy a hosszú lejáratú külső és hazai spanyol államadósság besorolását az eddigi "BBB"-ről egy fokozattal "BBB plusz"-ra javította. A hosszútávú osztályzat kilátása stabil.
ápr. 25
21:36
Kiállították a Janukovics-villa műkincseit (444.hu)
Az arany vécékefékkel nem tudni mi lett, de a kijevi nemzeti múzeumba ötszáz kép és más műalkotás került volt ukrán elnök villájából.
ápr. 25
21:38
5344 néző előtt nyert a Fradi 1:0 arányban a Kaposvár ellen (444.hu)
A meccset a Puskás Népstadionban tartották. A Kaposvár a magyar bajnokság utolsó helyén áll. A mérkőzés egyetlen gólját Busai Attila szerezte. (MTI)
ápr. 25
21:40
A nap kommentelője: Dániel (444.hu)
Az idős nőt hasba rúgó miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád helyzetét tisztázta értékes hozzászólásával.
ápr. 25
21:42
Így még soha nem láttad a várost – Budapest egy itt élő angol fotós szemével (444.hu)
Szürreális utazásra fel, így fest a magyar főváros, ha két képet egymásra fényképeznek!
ápr. 25
21:48
150 korbácsütés autóvezetésért (Infostart)
Százötven korbácsütéssel és nyolc hónap elzárással sújtották Szaúd-Arábiában a hatóságok egy helybeli nőt, akit autóvezetés közben "füleltek le" a rendőrök - számolt be róla pénteken a szaúdi sajtó.
ápr. 25
21:48
Labdarúgó NB I - Sorozatban ötödször nyert a Ferencváros (Infostart)
A Ferencváros pályaválasztóként 1-0-ra nyert a sereghajtó Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így sorozatban ötödik győzelmét aratta a bajnokságban.
ápr. 25
21:48
Szakadárok fogták el az EBESZ-megfigyelőket? (Gondola)
Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint fegyveres Moszkva-barát szakadárok megállították az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit szállító buszt, és utasait fogságba ejtették a kelet-ukrajnai Donyeck megyében lévő Szlovjanszk városban pénteken
ápr. 25
21:48
Kórházat vesz Kecskeméten az MNB (Alternatív Energia)
Az ingatlan kikiáltási ára 1,7 milliárd forint volt.
ápr. 25
21:48
Tipp: A Szentek és az Everton csatájából húznánk hasznot (Agroinform)
A Southampton és a liverpooli csapat mérkőzésén a góloké lehet a főszerep szombat délután.
ápr. 25
21:50
Orosz harci repülők berepültek az ukrán légtérbe (Infostart)
Orosz harci repülőgépek többször is berepültek az ukrán légtérbe az utóbbi 24 órában - közölték pénteken amerikai tisztségviselők névtelenségbe burkolózva.
ápr. 25
21:52
Az orosz vezérkari főnök a NATO-aktivitás erősödésére panaszkodik amerikai kollégájának (Infostart)
Az orosz hadsereg vezérkari főnöke arra panaszkodott amerikai kollégájának pénteken, hogy az orosz határok közelében felerősödött a NATO katonai tevékenysége.

Keresés