Az amerikai bankokon úgy tűnik, az utolsó centig megpróbálják bevasalni a jelzálogpiaci trükközéseik miatt korábban keletkezett veszteségeket. Ezúttal a Bank of America kerül sorra: 10 milliárd...
A statisztikai hivatal adatai szerint egy év alatt 139 ezer fővel, 370 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, így a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékponttal, 8,3 százalékra mérséklődött az első negyedévben. A foglalkoztatottak száma is szépen alakult: 4 millió 78 ezeren dolgoznak, ez 261 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Konfliktus esetén az emberek két alapvető viselkedésminta közül választanak: vagy végigviszik akaratukat vagy kompromisszumot kötnek. A megalkuvásra hajlamos emberek azonban idővel kezdik elveszíteni önmagukba vetett hitüket, mivel magatartásukkal feladják a vágyaikat, hogy a másik elvárásainak megfeleljenek. Az első kategóriába tartozó emberekből jó vezetők, a konfliktuskerülőkből jó értékesítők…
A KSH adatai alapján 2014 I. negyedévére a munkanélküliek száma egy év alatt 139 ezer fővel, 370 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékponttal, 8,3%-ra mérséklődött. Ezen időszak alatt foglalkoztatottak létszáma, 261 ezer fővel 4 millió 78 ezer főre emelkedett.
Megannyi diadal után szombaton, a Kecskemét elleni meccsel búcsúzik a DVSC focicsapata az Oláh Gábor utcai stadiontól, melynek gyepszőnyegén szerezte valamennyi élvonalbeli érmét. Szám szerint tízet.
A Synergon befolyással rendelkező tulajdonosa az APN Vagyonkezelő Kft. megbízásából bejelentette, hogy az APN Vagyonkezelő Kft. Synergon Nyrt.-ben a korábbi részesedését, 5,37 százalékot jelentő 500...
A Volkswagen konszernben – ahogy a többi gyártónál is – megjelentek a háromhengeres motorok, ám a németek dízelfronton erősítenek. Noha a Volkswagenek közül már némelyik megkapta az 1,4-es turbódízelt, most az Audin sor, s a négykarikások két kisebb modelljükben tették elérhetővé a takarékos erőforrást.
A munkanélküliek száma 370 ezer volt az első negyedévben, 139 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A 15-74 éves korosztályban számított 8,3 százalékos munkanélküliségi ráta 3,3 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi első negyedévinél - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Péntektől elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobil alkalmazása, amely az ügyintézésben segíti a hivatal ügyfeleit. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio május 8-án megrendezésre kerülő...
2012-ben -0,1 százalákra vitték le a jegybanki alapkamatot, nehogy a dán korona túlságosan megerősödjön az euróhoz képest. Vagyis aki biztonságban akarta tudni a pénzét, és ezért dán állampapírt vett, az egy kicsit vesztett eddig az üzleten. Most se lehet vele … Folytatás
Zöldülnek Közép-Kelet Európa irodái: már 1,75 millió négyzetméter irodaterület szerzett fenntarthatósági tanúsítványt. A régióban Lengyelország vezet 730 000 négyzetméter tanúsítvánnyal rendelkező...
Szalai Ádám csapata, a tabellán harmadik Schalke akár meg is szerezheti a bronzérmet, ha legyőzi a hatodik helyen álló, vendég Borussia Mönchengladbachot a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Joan Laporta, az FC Barcelona korábbi elnöke megdöbbenéssel figyeli a csapat négyszeres aranylabdás sztárjának, Lionel Messinek a szerződéshosszabbítási ügyét.
A SunPower az amerikai piacok tegnapi zárását követően publikálta az első negyedéves gyorsjelentését, melyben a nagy hatásfokú napelemeket gyártó vállalat egyrészt felülteljesítette az elemzői...
Kiterjesztik az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép után a tengerfenéken folytatott kutatást - közölték illetékesek, miután eddig semmilyen eredményt nem hozott az Indiai-óceán elsőként kijelölt területének átvizsgálása.
Oroszország bevetheti hadseregét Ukrajnában, ha súlyosbodik a helyzet a szomszédos ország délkeleti részén - jelentette ki Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet egy pénteki televíziós nyilatkozatában,...
Egy Bitcoin-startup olyan plasztikon dolgozik, amely a MasterCardot elfogadó üzletekben is lehetővé tenné a fizetést Bitcoinnal - számolt be a Finextra.com. Az elektronikus fizetési módozatokról...
Az elemzői várakozásoknál kedvezőbb számokat közölt az első negyedévre az Amazon, viszont a folyó negyedévre veszteséget jósol a társaság, mindenki nagy meglepetésére. A menedzsment indoklása szerint...
Végh István, a Saxo Bank szakértőjének várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülését követően nagy valószínűséggel 10 bázispontos alapkamat-vágást jelent be.
Több, mint 560 millió forintnyi elektronikus utalványt használtak fel az OTP SZÉP kártya birtokosai a húsvét három napja alatt. Ez a tavalyi év azonos időszakához képest csaknem 50 százalékos emelkedést jelent.
Magyar gyerekek segítségét kérte Robbie Williams. A tízévesek néhány hete ugyan még azt sem tudták, hogy kicsoda a ma este Budapesten koncertező világsztár, de annál nagyobb örömmel énekelnek vele mind a húszan.
Az Oculus virtuális szemüvege a következő évek nagy játékipari húzása lehet majd. Sorra jönnek ki az egyre jobb verziók, javítják az apróbb hibákat, és egyre erősebb élményt nyújt az egész szemüveg. De mint ebből a videóból kiderül, kell azért egy … Folytatás
Felelős vagyok a saját teljesítményünkért is – ezzel indokolta Gyurcsány Ferenc a DK elnöke azt a kijelentését, hogyha nem szereznek egyetlen mandátumot sem az EP-választásokon, akkor felajánlja lemondását.
Ma 10 órától tartja évi rendes közgyűlését az OTP. A közgyűlési előterjesztések alapján nagy izgalom nem várható, érdekességek a közgyűlést követő sajtótájékoztatón hangozhatnak el. 145 forint...
A jelek szerint lassan fut fel az adóamnesztia részeként kidolgozott stabilitás megtakarítási számlán az állomány, eddig 6,1 milliárd forint érkezett. Becslések szerint a következő két évben több száz milliárd forint landolhat – írja a napigazdaság.hu.
A 2012-es Stanley Kupa-győztes Los Angeles Kings 6-3-ra legyőzte a vendég San Jose Sharks együttesét, és így 3-1-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban az NHL rájátszásának első körében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,12 pontos emelkedéssel, 17 597,62 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,14 százalékkal erősödött.