Fontos, hogy minden uniós tagállamban minél többen menjenek el szavazni az európai parlamenti (EP-) választáson, hogy erős legitimációval rendelkezzen az EP a következő ciklusban - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn, a Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencia első napjának végén.
Vasárnap került fel a legnagyobb videómegosztóra az a felvétel, amin az látszik, hogy egy meztelen, feltehetően ittas ember ellen intézkedik két rendőr a budapesti Szent István téren, a Bazilikánál.
München – Nemcsak a Madridban összeszedett egygólos hátránnyal, hanem a Bajnokok Ligája átkával is meg kell küzdenie a Bayern Münchennek a Real elleni mai elődöntőben.
Budapest — Rendhagyó látványt nyújtott az Animal Cannibals tagja a 276-os autóbusz hátsó ülésén, annál is inkább, mert Ricsipí (39) egy dobozzal szállt fel a tömegközlekedési eszközre.
Vegyesen alakultak az amerikai részvényindexek a kereskedés első óráiban. Ugyancsak vegyesen értelmezhető makroadat látott ma napvilágot, miközben a piac a Fed szerdai lépéseit várja.Elszakadt a...
A legnagyobb európai gyártók már szinte mind szövetkeztek valamelyik kínai márkával, hogy a saját eladásaik mellet hasítsanak egy darabot a helyi autóipar által termelt profitból is. A Daimler például a BYD-del kötött megállapodást, aminek első gyermeke be is mutatkozott a Pekingi Autószalonon a teljes mértékben elektromos Denza személyében.
Az Opel az utóbbi években a semmiből jött vissza, s roppant tisztességes, egységes modellpalettát épített fel a válságból kievickélve. A túlélést követően pedig itt az újabb cél, az Opel szeretné a lehető legnagyobb profitot elérni, ám ehhez még több divatos modellre, azaz SUV-ra lesz szüksége a jövőben a villámos márkának.
A hivatalos látgatáson Pozsonyban tartózkodó José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Robert Fico kormányfő jelenlétében aláírták a Szlovákiából Ukrajnába irányuló fordított irányú gázszállítás feltételeit szabályozó megállapodást a szlovák Eustream és az ukrán Ukrtransgaz gázszállító vállalatok képviselői a pozsonyi kormánypalotában hétfőn.
A Volkswagen konszern tervei között már jó ideje szerepel egy hétüléses crossover megépítése, s ahogy telik az idő, egyre több részletet tudhatunk meg a németek újdonságával kapcsolatosan. Ezúttal Michael Horn, a Volkswagen csoport amerikai részlegének első embere beszélt a jövevényről.
Folytatódik a visszaélés-megelőzési képzéssorozat Magyarországon. Az EY és a Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezete (BEMSZ) által tavaly indított program célja a belső ellenőrök szakmai továbbképzése gyakorlati példákon keresztül. A kezdeményezés nemcsak a résztvevő szakembereket segíti, hanem a magyar gazdaság kifehérítését is támogatja.
Budapest - Nem akart beállni a sorba Szabó Dávid (28), ám ennek ára volt. A fiatalembernek az X-Faktor finoman fogalmazva sem hozta meg azt a nagy áttörést, amire számított, illetve amivel annak idején a mentorok kecsegtették, ugyanakkor az ő döntése volt, hogy nem lovagolta meg a hirtelen jött sikert.
Bódvalenke - Tavaly a Süss fel nap! program keretében járt életében először Váczi Gergő (36) Bódvalenkén, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei törpefaluban, ám azóta sem hagyták nyugodni az ott tapasztaltak. A TV2 Aktív Extra műsorvezetője most úgy döntött, tovább segít azon a Garázstanodán, amelyet akkor megismert, és a hét végén elutazott a faluba, hogy segítsen udvari vécét építeni a kicsiknek.
Távozásra szólította fel a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatóját hétfőn a debreceni önkormányzat egyik képviselője amiatt, hogy két nagy értékű alkotás eltűnt a képtárból.
Hamis volt a pilótaengedélye a 2011-ben lezuhant Jak-24-es repülőgép pilótáinak - állította hétfőn a Kommerszant című orosz napilap a nyomozókra hivatkozva.
Ha túl kevés a nyugdíjcélra rendelkezésre álló forrás, bizony tovább kell dolgozni, és a nyugdíjkorhatárnak növekednie kell. Egy új elemzés szerint az amerikaiaknál ez meg is történt - írja a...
Bizonyos "hiányosságok" árnyékolták be a vasárnapi macedóniai előre hozott parlamenti választást és az ugyanekkor tartott második elnökválasztási fordulót, de különben a szavazás "jól szervezett" volt - közölte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund vezetőedzője biztos abban, hogy lesz német résztvevője a Bajnokok Ligája döntőjének a címvédő Bayern München személyében.
Budapest - Egy budapesti luxushotel elnöki lakosztályán fotózták Ötvös Brigittát (21), a Miss International Hungary verseny tavalyi győztesét. Gájer Bálint (33) kedvese még sosem vett részt ilyesfajta divatfotózáson, de most egy igazán nőies oldalát mutathatta meg.
Magyarország — Valódi vérszívószezonra kell számítani, ha marad az elmúlt napok csapadékos időjárása. Hogy ezt megakadályozzák, a szakemberek már hétfőn megkezdték a szúnyogok irtását.
A Magyar Bírói Egyesület által 2004-ben elfogadott etikai kódex szerint a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Kecskeméten az MTI-nek.
Újabb szankciókat vetett ki Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen környezetéhez tartozó hét orosz kormánytisztviselőre és tizenhét vállalatra hétfőn az Egyesült Államok megtorlásul azért, mert Moszkva tovább mélyíti a kelet-ukrajnai válságot - közölte a Fehér Ház sajtószolgálata Manilában, ahol Barack Obama amerikai elnök vendégeskedik.
Nurszultan Nazarbajev kazah elnöknek nincs túl jó híre a nyugati világban, sokan zsarnoknak tartják. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint kitűnő államférfi.