Erdő Péter bíboros áldja meg szerda este a budapesti Szent István-bazilika Szent II. János Pál pápa kápolnáját. A plébánia épületében lévő multifunkcionális termet az elmúlt hetekben alakították át kápolnává a zarándokok jobb kiszolgálása érdekében - közölte a bazilika plébánosa kedden az MTI-vel.
Már csak Szlankó Zoltán Lhoce-expedíciója maradt a Mount Everest nepáli alaptáborában a hegymászó keddi beszámolója szerint, és az ő szervezőirodájuk is levonul a hegyről, amelyen nemrég zúdult le halálos áldozatokat követelő jéglavina.
John Kerry amerikai külügyminiszter egy zárt ajtók mögötti beszélgetésen azt állította, hogy az amerikai titkosszolgálatok olyan hangfelvételekkel rendelkeznek, amelyeken ukrajnai oroszbarát erők Moszkvából kapnak utasításokat - írta kedden a The Daily Beast című amerikai hírportál.
A támogatók sem hagyták szó nélkül a Los Angeles Clippers tulajdonosának rasszista megnyilvánulását, s már 24 szponzor szüntette meg vagy függesztette fel együttműködését Donald Sterling klubjával.
Több tízmilliós sikkasztás gyanúja merült fel egy kaposvári postahivatalban; a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, a posta vezetése pedig belső vizsgálatot rendelt el - adta közre kedden a sonline.hu.
Engedélyezte Ne bántsátok a feketerigót! című, több mint öt évtizede publikált Pulitzer-díjas regényének elektronikus kiadását Harper Lee amerikai írónő.
Oroszország egyáltalán nem hajlik arra, hogy az úgynevezett krími forgatókönyv megismétlődjön Délkelet-Ukrajnában - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden a gazeta.ru orosz című internetes újságnak.
Két induló az egykori kapuvári húsgyár teljes vagyonára tett ajánlatot, kettő pedig egyes elemekre a legújabb pályázaton - közölte az MTI érdeklődésére a pályázatok keddi bontása után a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. ügyvezetője.
Májusfát állít és zenés szabadtéri műsorral köszönti a tavaszt a Vígszínház 118. születésnapját ünnepelve május 4-én a Szent István körúton, a színház előtt.
Egy hét múlva tartja alakuló ülését az áprilisi választások után felálló új Országgyűlés. Jövő kedden tehát megszűnik a második Orbán-kormány és a 2010-es törvényhozás megbízatása, a megválasztott képviselők mandátumának igazolása és eskütétele után pedig megkezdi működését az új parlament.
John Kerry amerikai külügyminiszter egy zárt ajtók mögötti beszélgetésen azt állította, hogy az amerikai titkosszolgálatok olyan hangfelvételekkel rendelkeznek, amelyeken ukrajnai oroszbarát erők Moszkvából kapnak utasításokat - írta kedden a The Daily Beast című amerikai hírportál.
Mahmúd Abbász kész folytatni a béketárgyalásokat, de csak ha azokon megrajzolják a jövendő Palesztina és Izrael határait - közölte a palesztin elnök egy kedden elhangzott televíziós beszédében
Örökre eltiltják a kosárlabdaligától Donald Sterlinget, a Los Angeles Clippers tulajdonosát, aki olyanokat mondott barátnőjének egy hangfelvétel szerint, hogy feketéket ne hozzon a meccseire.
Örökre kitiltották az NBA-rendezvényekről Donald Sterlinget, a Los Angeles Clippers tulajdonosát rasszista megnyilvánulása miatt, és a legsúlyosabb, 2,5 millió dolláros (558 millió forint) bírságot kapta az észak-amerikai kosárlabdaligától (NBA). Sajtóértesülések szerint a liga nyomást fog gyakorolni rá, hogy adja el … Folytatás
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) kedden bemutatta azt az öt vajdasági magyar szakembert, akik államtitkárokként vesznek majd részt az új szerb kormány munkájában, miután a március 16-i előre hozott parlamenti választást megnyerő Szerb Haladó Párt (SNS) koalícióra lépett a VMSZ-szel
Pugh nem tudja abbahagyni a nevetés, ha rájön. Ezen idegesítette fel magát négy férfi, aki addig verte őt, amíg kómába nem esett. Másfél év kellett, hogy felgyógyuljon, most arra tanít másokat, hogyan éljenek túl egy ilyen traumát.
Egy popzenét és klasszikus műfajokat ötvöző San Franciscó-i csellókvartett látogat Magyarországra május 4. és 10. között a budapesti amerikai nagykövetség szervezésében.
Dobszay Benedeket választotta meg provinciálisnak a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány. A PhD végzettségű biológus szerzetes az emberek közötti erősebb jelenlétet tűzte ki célul.
Véletlenül fedezett fel a Szung-dinasztia (960-1279) korából származó kerámia sírszobrocskát egy kínai férfi az ország középső részén az országút mellett - adta hírül a Chengdu Business Daily című helyi lap.
A Kairóban hatalmon lévő katonáknak be kell bizonyítaniuk, hogy komolyan gondolják a demokrácia helyreállítását - adta értésre az amerikai külügyminiszter.
Magyarország 2010 óta új utat jár mondta az Országgyűlés elnöke kedden Kiskunfélegyházán, Návay Lajos egykori képviselőházi elnök emlékművének avatásán.
A balatoni tógazdálkodásról szóló keddi tihanyi konferencián előadó szakemberek egybehangzó véleménye, hogy aszályosabb években sem szükséges pótolni kívülről a Balaton vizét, a klímaváltozás következményeit a megemelt vízszint mellett a meder mélyítésével, és a Kis-Balaton víztározásra is alkalmassá tételével lehetne ellensúlyozni.
Rekordszámú vizsgálatot folytatott le az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) tavaly; az intézmény csaknem 403 millió euró behajtását javasolta az uniós költségvetés javára.
Cukorbeteg nő DNS-ét felhasználva, a klónozás módszerével állítottak elő inzulintermelő sejteket amerikai tudósok, akik szerint az eredmény a jövőben az 1-es típusú diabétesz új gyógymódjához vezethet.
A balatoni tógazdálkodásról szóló keddi tihanyi konferencián előadó szakemberek egybehangzó véleménye, hogy aszályosabb években sem szükséges pótolni kívülről a Balaton vizét, a klímaváltozás következményeit a megemelt vízszint mellett a meder mélyítésével, és a Kis-Balaton víztározásra is alkalmassá tételével lehetne ellensúlyozni.
Megjelent a 2014-es Ember Judit- és Kollányi Ágoston-pályázat idei első fordulóiban támogatást elnyert 15 dokumentumfilm és 15 ismeretterjesztő film listája a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának honlapján; a Médiatanács pályázati forrásából világháborús témájú dokumentumfilmek, portrék és természeti kincseket bemutató alkotások készülnek - közölte az NMHH kedden az MTI-vel.
Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a bankok devizafinanszírozás megfelelési mutatójának keddi szigorítása miatt csökkenni fog a Magyar Nemzeti Bank devizatartaléka, így a költsége is. Ugyanakkor a bankoknak a rövid futamidejű devizaforrások hosszabb lejáratúakra cserélése többe fog kerülni, ami csökkenti a jövedelmezőségüket.