Megfejtették az 1918-ban több tízmillió emberéletet követelő influenzajárvány pusztító erejének rejtélyét amerikai kutatók, akik a vírus eredetére, valamint arra keresték a választ, hogy miért volt olyan gyilkos a kór, amelynek főként fiatalok estek áldozatául.
A Bors információja szerint súlyos balesetet szenvedett a színésznő a Szombat esti lázra való felkészülése közben. A bajt tetézte, hogy Dóra eltitkolta a sérülést. Három hét után ment orvoshoz a nem szűnő fájdalmak miatt.
Módosította alapszabályát küldöttgyűlésén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK): a megyei elnökségek veszik át a helyi földbizottsági feladatokat – írja az agrárszektor.hu. A küldöttgyűlés tagdíjfizetéssel kapcsolatos változtatásokról is döntött.
Dupla meglepetést okozott Szabó Zsófi! Megmutatta új, rövid frizuráját a közönségnek, de nem akárhogyan: tincsei mellett megcsodálhatjuk a keblét is az SP által készített fotókon.
Bocsánatot kért a dél-koreai elnök azért, mert kormánya nem intézkedett megfelelően a közel két hete történt kompkatasztrófa után. A nyomozók vizsgálják, hogy a komphajó instabilabb lett-e a tavalyi átalakítás miatt, illetve hogy több terhet szállított-e a megengedettnél. Részletek a videóban.
Vlagyimir Putyin szerint Oroszországnak semmi köze ahhoz, ami Ukrajnában történik, mégis velük akarják megfizettetni az okozott baj árát. Szerinte az események hátterében a kezdetektől az USA áll.
Mintha csak egy jó Bikini-koncerten lennénk, ahol harmadszorra tapsolják vissza a zenészeket. Körülbelül így érezhette magát az elmúlt években Száraz Dénes is, akit harmadszorra írtak ki a sorozatból, fittyet hányva a női nézők akaratára, csak az ő közönségének kezében nem sör, hanem távirányító van.
Senki sem számított erre: megválik a sorozat legnépszerűbb szereplőjétől a Jóban Rosszban. Hiába van Száraz Dénesnek óriási rajongótábora, már harmadszor adják ki az útját. A színész úgy véli, rosszul alakították karakterét, nem véletlen, hogy menesztették a történet íróját is.
Ma délelőtt kihirdeti Kásler Árpád és az OTP ügyében hozott ítéletét az Európai Bíróság. Nagy a tétje a luxembourgi székhelyű intézmény döntésének: ez alapján döntheti el ősszel a Kúria, miként...
Kis többséggel megszavazta az új francia miniszterelnök, Manuel Valls 50 milliárd eurós (15,5 ezer milliárd forintos) megszorító csomagját a nemzetgyűlés kedd este.
A demokraták támogatottsága ugyan egy százalékponttal magasabb az amerikai választók körében, mint a republikánusoké, ám ez vészjósló jel a számukra, mert a 2010 novemberében megtartott "félidős" választásokon elszenvedett súlyos vereséget megelőzően öt ponttal vezettek - derült a The Washington Post című napilap és az ABC televízió közös közvélemény-kutatásából.
A hosszú hétvége miatt egyes középiskolákban már ma délután elballagnak a diákok. Az írásbeli érettségik hétfőn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizsgákkal kezdődnek.
Senkinek nem kell börtönben mennie a Borsod megyei korrupciós ügyek vádlottjai közül. Az ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú jogerős ítéleteivel jelentősen enyhítette a büntetéseket. Részletek a videóban.
Többévnyi együttélés után Fatima megszabadítja mellét a szilikontól. Az énekesnő ugyanis nem tud aludni felduzzasztott keblétől. Az operáció hírére édesanyja majd’ kiugrott a bőréből örömében.
Hetek óta ugyanabban a narancsszínű tűsarkúban tűnik fel a képernyőn Tatár Csilla. A műsorvezetőnő divatrajongó, így meglepő, hogy ennyire ragaszkodik karakteres lábbelijéhez.
A hosszú hétvége miatt egyes középiskolákban már ma délután elballagnak a diákok. Az írásbeli érettségik hétfőn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv vizsgákkal kezdődnek.
Vénájának szétrepedése miatt leállították egy halálraítélt kivégzését kedden az egyesült államokbeli Oklahoma államban, majd a férfi szívrohamban meghalt.
Elérhetők az ügyintézési funkciók a felsőoktatási e-felvételiben, amelyet minden jelentkező használhat adatbetekintésre, dokumentumpótlásra, adat- és sorrendmódosításra – azok is, akik hagyományos jelentkezési lapon nyújtották be jelentkezésüket - közölte az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. A módosítások határideje idén július 10-e.
A Kaspersky Lab „Pénzügyi számítógépes fenyegetések 2013” című tanulmánya rávilágít, hogy a Bitcoin-t célzó pénzügyi támadások rendkívül népszerűvé váltak 2013-ban. Az elmúlt egy évben a digitális valuta elleni támadások száma 2,5-szeresére emelkedett, ami 8,3 millió támadást jelent.
Ma egész jó idő lesz, a napsütésbe csak időnként rondíthatnak bele záporok és zivatarok. 20-24 fok várható. Kellemes névnapot kívánunk Szerda nevű olvasóinknak! (OMSZ)
Nemzeti bevándorlási akcióterv kidolgozását sürgetik a német kormánytól a témakör vezető német kutatói. Különös tekintettel a munkavállalási célú bevándorlásra.
Az elmúlt egy év alatt a nyilvántartott álláskeresők száma a megváltozott munkaképességű emberek körében 40 százalékkal, 17 500-ra csökkent - közölte Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára.
Jelenleg mintegy 50 ezer diák tanul duális szakképzés keretében. Idén 22 ezren végeznek, közölte a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója, a Mercedes-Benz oktatási központjában. A képzés előnye, hogy gyakorlati tudást ad, valódi munkahelyen tapasztalatot, kapcsolatot, és a jól végzett gyakorlat után akár állást egy cégnél.
Máris betöltötték az űrt a bulvárpiacon: a megszűnt Új Ász helyett azonos arculattal, azonos szerkesztőséggel piacon a Színes Ász - ám utódlás nem zökkenőmentes: a Magyar Posta nem terjeszti a jogelőd helyett az új kiadó által publikált lapot.
Nem bírta elviselni, hogy más karjaiban keresi a boldogságot, ezért egy késsel leszúrta korábbi élettársát a 62 éves F. Béla. A mentők hiába próbálták, nem tudták újraéleszteni a 37 éves Tündét.
Vidékre viszik Törőcsik Andrást, az újpestiek egykori kiváló futballistáját a fővárosi Nyírő Gyula Kórházból, és a Nógrád megyei rehabilitációs intézetben folytatják gyógykezelését.
Miközben Klein Dávid akklimatizálódik a május közepén esedékes Mount Everest-csúcstámadáshoz, egy francia hegymászó, aki visszafordult a hegyről, beszámolt a BBC-nek arról, milyen volt a végzetes lavina a Himaláján, amiben 16 ember életét vesztette.
Kelet-Közép-Európában a fizetésképtelenségi eljárások száma tavaly újabb rekordra, 70 ezerre nőtt - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből. A csőd-, a felszámolási és végelszámolási eljárásokat magában foglaló fizetésképtelenségi eljárások száma egyaránt emelkedett a térségben, Magyarországon az összes vállalkozáshoz képest a fizetésképtelen cégek arányát mutató…