2014. április 30. szerda

ápr. 30
17:35
Jövő héten új MTA-elnököt választanak (Infostart)
Új elnököt választanak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfőn kezdődő 185. közgyűlésén, emellett díjakat is átadnak, valamint beszámolók hangzanak el a köztestület elmúlt évi tevékenységéről és javaslatot tesznek a szervezet jövő évi költségvetési irányelveire is.
ápr. 30
17:35
A bankszövetség értelmezi az Európai Bíróság határozatát (ProfitLine)
A devizahitelezés jogi kérdései fajsúlyos témakör, emellett az Európai Bíróság igen összetett határozatot adott ki, így a banki jogász szakértők dolgoznak a határozat pontos értelmezésén - közölte a Magyar Bankszövetség szerdán az MTI megkeresésére.
ápr. 30
17:36
Egy újságíró kémkedési ügye miatt vettek őrizetbe Azerbajdzsánban egy ismert emberi jogi aktivistát (Infostart)
Az azerbajdzsáni hatóságok azért vették őrizetbe Leyla Yunus ismert emberi jogi aktivistát és férjét, hogy tanúként hallgathassák ki Rauf Mirgadirov újságíró kémkedési ügyében - közölte szerdán a bakui államügyészség.
ápr. 30
17:36
Sérülés miatt véget ért a Veszprém iráni átlövőjének szezonja (Infostart)
Ebben a szezonban már nem léphet pályára Iman Dzsamali, a bajnoki fináléra és a Bajnokok Ligája négyes döntőjére készülő MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának iráni légiósa.
ápr. 30
17:36
Kellően nagy és kellően kicsi (Kreatív Online)
A nagy vidéki reklámos és médiás körképünk utolsó, ötödik állomása: Pécs.
ápr. 30
17:36
Egyhetes csúcson zárt a forint (Portfolio)
A keddi kamatvágás és az MNB által nyitva hagyott "ajtó" a további vágásokra nem gyengítette, hanem inkább erõsítette a forintot, ma pedig az erőteljes állampapír vételekkel párhuzamosan...
ápr. 30
17:36
Gyurcsány elárulta, miben jobb nála Orbán - felvétel (ATV)
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a magyar és az európai szuverenitás nem állnak szemben egymással, ugyanis Magyarország az uniós csatlakozáskor nem lemondott szuverenitásról, hanem úgy döntött, hogy annak egy részét közösen gyakorolja - erről a pártelnök a Demokratikus Koalíció (DK) "Tíz év - az Unió és Magyarország" című szerdai, budapesti konferenciáját megnyitó beszédében. A volt kormányfő…
ápr. 30
17:36
Közel egymilliárdért vásárol autót a TEK (444.hu)
Még júniusban döntöttek a beszerzésről, de akkor elnapolták. A Porsche Hungáriától vásárolnak ismét, és megtartják az eddig használt verdákat is.
ápr. 30
17:37
Kásler-ügy - Luxembourgi döntés: A nemzeti bíróság helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt (Infostart)
A nemzeti bíróság a szerződéses felek közötti egyensúly helyreállítása és a szerződés érvényességének fenntartása céljából helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt a nemzeti jog valamely rendelkezésével - mondta ki szerdán kihirdetett ítéletében a magyar vonatkozású Kásler-ügyben az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága. A Kúria sajtótitkársága szerdán azt közölte: a Kúria…
ápr. 30
17:38
Áradásokat okozott az amerikai délkeleti államokban a pusztító viharzóna (Infostart)
Heves esőzéseket és áradásokat okozva vonult szerdán kelet felé a déli államokban az a tornádókat kavaró viharrendszer, amelynek következtében a hétvége óta 34-en vesztették életüket az Egyesült Államokban.
ápr. 30
17:38
Lezajlott a közép-európai innovációs verseny (Kreatív Online)
A NASA és Google által alapított egyetem szervezi.
ápr. 30
17:38
Az Együtt-PM ledobta az bonbát: Szelfizz politikussal! (444.hu)
Kemény beleálltak a kreatívok, nincs kétség. A Fidesznél már gondolkoznak a Passzolj egy politikusnak! kampányon.
ápr. 30
17:39
Orbán Viktornál jártak a Mazsihisz vezetői (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a kormányfőnél jártak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői szerdán - közölte a Mazsihisz az MTI-vel.
ápr. 30
17:40
Nyílt nap volt a Kirowskiban (Kreatív Online)
A reklámszakmába vágyó fiataloknak.
ápr. 30
17:40
Gazdagabb lesz a Jobbik mint az MSZP (444.hu)
2,5 milliárd forintot osztanak szét a Parlamentbe került pártok között. A Jobbik 466 milliót várhat a számlájára.
ápr. 30
17:41
Szócska: nincs napirenden az energiaital-fogyasztás korlátozása a fiataloknál (Infostart)
Nincs napirenden az energiaital-fogyasztás korlátozása a fiataloknál - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerdán az MTI-nek.
ápr. 30
17:42
Orbán a német megszállás emlékművéről: nincs mozgásterem, hogy elmozduljunk a koncepciótól (444.hu)
A Mazsihisz vezetőivel egyeztetett a kormányfő. Hogy miért nincs mozgástere a magyar miniszterelnöknek egy szoborállítási kérdésben, teljesen érthetetlen. (MTI)
ápr. 30
17:51
Mit jelent a devizahiteles ítélet? Itt a magyarázat (Privátbankár)
Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint az Európai Bíróság logikus és helyes ítéletet hozott a magyar vonatkozású Kásler-ügyben, de a devizahitel-szerződések tömeges érvénytelenítésére nem kell számítani.
ápr. 30
17:51
Elhunyt Bob Hoskins brit színész, a Roger nyúl a pácban sztárja (Infostart)
Elhunyt Bob Hoskins brit színész, aki a Mona Lisa című filmért Oscar-jelölést, valamint Golden Globe- és BAFTA-díjat kapott, de a népszerű Roger nyúl a pácban című vígjáték is a nevéhez fűződik.
ápr. 30
17:51
Handó Tünde: hatékonyabbá kell tenni a bírósági végrehajtás rendszerét (Infostart)
Handó Tünde szerint hatékonyabbá kell tenni a bírósági végrehajtás rendszerét, az önálló bírósági végrehajtók ugyanis sokszor még annyit sem hajtanak be, amennyi a megbízásuk díja.
ápr. 30
17:51
Videó: a legundorítóbb szabálytalanságot követték el az NHL-ben (Sport365)
Nagyon otromba szabálytalanságot követett el a Dallas Stars jégkorongozója, Ryan Garbutt, aki cserére levonulván ágyékon döfte botjával az Anaheim Ducks támadóját, Corey Perry-t.
ápr. 30
17:53
Áder: Nagykörű példája utat mutathat más településeknek is (Infostart)
Nagykörű azért lehet példa más hazai települések számára, mert az itt élők tudásuk révén megtalálták azt a természeti környezet által nyújtott adottságot, lehetőséget, amit sikerült a közösség javára kiaknázniuk - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán, a Tisza-menti községben tett látogatása alkalmából tartott rögtönzött sajtótájékoztatón.
ápr. 30
17:54
Magyarország és az uniós agrárpolitika – Egyértelmű sikertörténet? (Portfolio)
Mai fejjel sok mindent másként csináltunk volna...
ápr. 30
17:55
Ilyen időnk lesz a hosszú hétvégén (Infostart)
Napsütés, majd zivatar. A folytatásban eleinte még a sokévi átlagnál 3-4 fokkal melegebb időre számíthatunk a délutáni órákban záporokkal, zivatarokkal, majd a hétvégén hidegfront érkezik északnyugat felől.
ápr. 30
17:56
Esett a magyar tőzsde a Fed bejelentései előtt (Portfolio)
Az irányadó nyugati indexek a tegnapi záróértékeik közelében tartózkodnak azt követően, hogy vegyes makrogazdasági adatok láttak napvilágot az Egyesült Államokban, illetve a szerény elmozdulásokban...
ápr. 30
18:03
Daniel Craig tudja, mit tenne, ha szexuális zaklatást látna (Éva Magazin)
Ti mit tennétek, ha szexuális zaklatást észlelnétek? "1 is 2 Many", vagyis "Egy is túl sok" annak a kampánynak a címe, amelyet a Fehér Ház készített olyan hollywoodi hírességek közreműködésével, mint Daniel Craig, Benicio Del Toro, Steve Carell, Seth Meyers és Dulé Hill. A videóban Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke és az alelnök, Joe Biden is megszólal.   "Az üzenetünk egyszerű: ha a…
ápr. 30
18:03
Koraszülöttek ellátására kialakított mentőautókat adtak át Budapesten (WebBeteg)
Két csúcstechnológiával felszerelt, koraszülöttek ellátására kialakított mentőautót adtak át a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak kedden Budapesten. A speciális járműveket adományokból és a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó felajánlásokból vásárolta az alapítvány.
ápr. 30
18:05
MINDJÁRT PÉNTEK: hosszú hétvége jön?! Nem mondod!... (Éva Magazin)
Jó kis programok a hosszú hétvégére. Lemezbemutató Szalóki Ági: Körforgás  Trafó, Budapest, 2014. május 3. 17 óra Egyszerre hallgatható és olvasható; vannak benne magyar, cigány, afrikai és indiai motívumok egyaránt; ismert költők verseire is épül – mi az? Hát természetesen Szalóki Ági legújabb zenéskönyve, amelyet élőben is meghallgathatunk most szombaton. Egy kis ízelítőért kattints ide.…
ápr. 30
18:05
Új okostelefon-alkalmazás segíti az eltűnt személyek felkutatását (WebBeteg)
Az eltűnt személyek felkutatását segítő új okostelefon-alkalmazást mutattak be vasárnap, a mentőkutyák világnapján - közölte az MTI-vel a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága.
ápr. 30
18:06
Új vezérigazgató a Magyar Suzuki Zrt.-nél (ProfitLine)
A Magyar Suzuki Zrt. jelenlegi vezérigazgatója a társaság vezetését Oura Rjoicsinek adja át; Takeuchi Hiszasit az anyavállalat, a Suzuki Motor Corporation (SMC) terméktervezési vezérigazgatójává léptetik elő - közölte a Magyar Suzuki Zrt. szerdán az MTI-vel.
ápr. 30
18:09
Estek a vezető részvények (Privátbankár)
A vezető részvények mind gyengültek, a BUX is 1 százalékos mínuszban zárt.
ápr. 30
18:09
Mellbimbóját mutogatja Rihanna - fotó! (Blikk)
ápr. 30
18:09
Nem volt robbanóanyag a Nagykovácsiban talált gránátban (Infostart)
Nem volt robbanóanyag abban a gránáttestben, amelyet szerdán találtak a Pest megyei Nagykovácsiban, ezért a területzárat megszüntették - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-t.
ápr. 30
18:09
Így teremti le Orbán Viktor sajtófőnökét, Bertalant (444.hu)
Havasinak majdnem sikerül a testcsel, de a főnök meggondolja magát és válaszol Benyó Ritának. A hir24tv riportere a kampány során már üldözte a miniszterelnököt, akkor nem sikerült ez a bravúr. Magyar Politika 2014.
ápr. 30
18:11
Megbüntették az ATV-t, mert nem adott teret a Jobbiknak (444.hu)
Április 8. és 28. között nem biztosította a csatorna, hogy az EP-választáson induló Jobbik ismertethesse programját. A Választási Bizottság eltiltotta a jogsértéstől az ATV-t. Az adót egy magánszemély jelentette fel. (MTI)
ápr. 30
18:12
Európát egyesítette újra a tíz évvel ezelőtti bővítés (Gondola)
Sokéves mesterséges megosztás után Európát egyesítette újra az Európai Unió tíz évvel ezelőtti bővítése - mondta José Manuel Durao Barroso
ápr. 30
18:12
Hamisított jogosítványa volt a közlekedésrendészet parancsnokának (Kripto Akadémia)
A rendőrség számítógépes rendszere jelezte, hogy a benyújtott másolat sorszámával egy másik személy számára állítottak ki jogosítványt.
ápr. 30
18:12
Júniusban jön a Samsung csodatelefonja! (Portfolio)
Szokatlan lépésre készül a Samsung, egy prémium verziót is piacra dobna legújabb csúcstelefonjából a Galaxy S5-ből. Júniusban érkezhet a fémházzal, jobb kijelzővel és processzorral felszerelt...
ápr. 30
18:12
Kell ez neked? Órákig is sorban állhatsz a hosszú hétvége miatt (Pénzcentrum)
Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást....
ápr. 30
18:12
Férfi kézilabda BL: Leghamarabb ősszel játszhat újra a Veszprém átlövője (Agroinform)
Súlyos térdsérülést szenvedett az MKB-MVM Veszprém fiatal iráni átlövője, Iman Jamali.
ápr. 30
18:13
Megérkeztek az EU katonái Közép-Afrikába (444.hu)
Már át is vették a reptér őrzését Banguiban. A misszió júniusra ezer főre bővül.
ápr. 30
18:14
Uniós pénzek: szó sincs felfüggesztésről (Gondola)
Jack Engwegen Magyarországért felelős részlegvezető gyakorlatilag elnézést kér a kialakult helyzet miatt.
ápr. 30
18:14
Meghalt Bob Hoskins (Kripto Akadémia)
71 éves volt.
ápr. 30
18:14
Ligue 1: Zidane korábbi klubjával tárgyal? (Agroinform)
Franciaországi sajtóhírek szerint a Girondins Bordeaux vezetőedzőként alkalmazná Zinedine Zidane-t.
ápr. 30
18:24
Öt éremmel tértek haza ökölvívóink Belgrádban (Sport365)
Öt éremmel, három arannyal, valamint egy-egy ezüsttel és bronzzal zártak a magyar ökölvívók a Belgrád Bajnoka elnevezésű nemzetközi viadalon.
ápr. 30
18:27
Szobrot kaphat egy kazah költő Budapesten (Infostart)
Szobrot kaphat Abay Kunanbajev kazah költő Budapesten, a Városligetben. Az erről szóló javaslatot a 20 kormánypárti és a jobbikos képviselő támogatásával fogadta el szerdán a Fővárosi Közgyűlés, az ellenzéki képviselők egy része a szoborállítás ellen szavazott, míg mások nem vettek részt a voksolásban.
ápr. 30
18:30
Éjszakai hadgyakorlat lesz Kijevben (Gondola)
Hadgyakorlatot tartanak az ukrán fegyveres erők szerda éjjel Kijev központjában - jelentette be ukrán kormány, de a védelmi minisztérium ezt később úgy pontosította, hogy a kormányőrség fog gyakorlatozni
ápr. 30
18:32
Szakadárok: Az ukrán elnökválasztás illegitim (Gondola)
Denisz Pusilin, az egyoldalúan kikiáltott szakadár "Donyecki Népköztársaság" vezetője szerdán moszkvai sajtóértekezletén közölte, hogy a kelet-ukrajnai régióban nem fogják megtartani a május 25-i ukrajnai elnökválasztást, mert azt illegitimnek tekintik
ápr. 30
18:34
Orbán Viktornál jártak a Mazsihisz vezetői (Gondola)
Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a kormányfőnél jártak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői szerdán - közölte a Mazsihisz az MTI-vel
ápr. 30
18:39
Románia 2019-ben akarja bevezetni az eurót (ProfitLine)
Románia 2019-ben akarja bevezetni az eurót - jelentette ki a szerdai kormányülés elején Victor Ponta miniszterelnök, a Mediafax hírügynökség azonban úgy értesült: ezt a céldátumot nem fogja tartalmazni az Európai Bizottságnak küldendő román konvergenciaprogram.

Keresés