Kártérítést követelnek a nagy amerikai filmstúdiók a 2012 végén bezárt Megaupload fájlcserélő portáltól, amelyet internetes kalózkodás miatt bepereltek.
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlése keddi strasbourgi ülésén elfogadta Kalmár Ferenc András magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő jelentését a hagyományos nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.
A két klubot összesen 750 ezer forintra büntette meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén a pénteken rendezett Újpest-Ferencváros bajnoki rangadó kapcsán.
A londoni Globe Színház és a Moszkvai Klasszikus Balett is vendégszerepel az idén a Budapesti Nyári Fesztiválon: a Hamlet június 21-én, a Tavaszi áldozat és a Tűzmadár június 27-én látható Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Az MSZP roma tagozata büszkén ünnepeli a roma világnapot, de úgy látja: a magyarországi cigányság előtt álló jövő a hétvégi parlamenti választási eredmény tudatában "vészjósló és sötét".
Súlyos növekedési áldozatokkal járhat rövid távon - az idén például valószínűleg egész éves recessziót okoz - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által Ukrajna számára összeállított pénzügyi segélycsomag feltételrendszere - jósolták keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
A munkára rakodó terhek csökkentésével a francia családok vásárlóerejének növelését ígérte kedden Manuel Valls új miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondott programadó beszédében.
Először indult magyar versenyző a világ legnehezebb sífutóversenyének tartott grönlandi 160 kilométeres Arctic Circle Race-en. A téli olimpikon Gombos Károly bálnahússal és házi likőrrel melegítette magát.
Az ET Parlamenti Közgyűlése elfogadta Kalmár Ferenc András magyar néppárti képviselő jelentését a hagyományos nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól.
A francia nemzetgyűlés bizalmat szavazott Manuel Valls miniszterelnök új kormányának kedden néhány órával azután, hogy a politikus bemutatta adó- és járulékcsökkentést is magában foglaló tervezetét, amelytől a kabinet a gazdaság növekedését várja.
Két magyar film, Bernáth Zsolt Aura című sci-fije és Bodzsár Márk Isteni műszak című rendezése szerepel a kedden kezdődő brüsszeli fantasztikus filmek fesztiválján (Brussels International Fantastic Film Festival).
Fodor Gábor szerint a baloldali összefogásban részt vevő pártoknak az európai parlamenti (EP) választásra is közös listát kellene állítaniuk azért, hogy ne a Jobbik legyen a második.
Erdélyről, a közös magyar-román történelemről szóló előadás-sorozatot indít a Balassi Intézet Bukarestben, szerdán tartják meg a húszrészesre tervezett sorozat első előadását.
Heteken belül lezárul a vizsgálat: kamatokkal együtt fizethetik vissza az uniós, illetve hazai költségvetési forrásból származó pénzeket az offshore cégek
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben fordul a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, amiért a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit egy magyar párthoz szorosan kötődő szervezet vezetésével osztják szét Magyarországon - erősítette meg a Magyar Nemzet Online (MNO) értesülését az MTI-nek Csepreghy Nándor.
Jégeső és viharok jelzik az úját, jelenleg a Dunakanyar felé halad a front. És maradni is fog egy kicsit. Szerdán borús idő lesz, keleten, északkeleten esni is fog. Viharos szél mellett 14 fokos hő, és frissülő levegő várható. Csütörtökre marad … Folytatás
Az összes egyéni választókerületből megérkeztek az átjelentkezéssel szavazók borítékjai a Nemzeti Választási Irodához. Korábbi előrejelzésénél gyorsabb gazdasági növekedést, és alacsonyabb inflációt vár Magyarországon a Nemzetközi Valutaalap.
A kelet-ukrajnai Harkivban az ukrán belügyminisztérium - saját megfogalmazása szerint - "terrorellenes" műveletet kezdett kedden, miután a városban a szakadárok előző nap kikiáltották a "harkivi népi köztársaságot". Az ukrán média helyszíni jelentései szerint a rendőrség kora reggel megostromolta, és már meg is tisztította a szakadároktól a harkivi megyei adminisztráció épületét.
A vád tanúinak meghallgatásával folytatódott Biszku Béla büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A volt belügyminisztert az ’56-os forradalom utáni megtorlások miatt, háborús bűntett vádjával állították bíróság elé.
Az X-Faktor mintájára tehetségkutató showműsort terveznek The Sexfactor címmel. A műsorban éneklésről persze szó sem lesz, a szereplők egészen más okból nyitják csak ki majd a szájukat.
Az év végétől állhat forgalomba Budapesten az a 28 dízel-elektromos meghajtású csuklós autóbusz, amelynek üzemeltetésére közbeszerzési eljárást írt ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Javarészt a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsim felelős a közel-keleti országban több mint három éve tomboló polgárháború során elkövetett emberi jogsértésekért.
A vasárnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden vegyes szisztémában övé lenne az abszolút többség - írja blogjában Török Gábor politikai elemző.
Lassan amerikanizálódik az Alexanderplatz, az egykori Kelet-Berlin főtere, a kommunista rendszer kirakata, és itt épül fel Németország legnagyobb felhőkarcolója is, amelyet a luxuslakásairól ismert amerikai Frank Gehry tervezett.
Összesítésben a nyolcadik helyen végzett Nagy Nikoletta a női 63 kilogrammos súlycsoportban, a Tel-Avivban zajló súlyemelő Európa-bajnokság keddi versenynapján.