A délutáni gomolyfelhők szétoszlását követően többnyire derült lesz az ég, csütörtökön napközben gyakori felhőátvonulásra, csak rövid napos időszakokra lehet számítani. A hőmérséklet hajnalban 6, délután 13 fok körül alakul.
A Növekedési Hitelprogram (NHP) szélesebb mozgásteret és új lehetőségeket biztosít az évek óta a kiszáradt finanszírozási piacon boldogulni próbáló ingatlanpiaci szereplők számára is. Az NHP...
Nem ül be az Országgyűlésbe Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. A politikus ezt egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen közölte szerdán.
A Magyar Liberális Pártot (MLP) vezető Fodor Gábort a Demokratikus Koalíció (DK) semmiféle formában nem kérte fel, hogy csatlakozzon a frakciójukhoz - közölte a DK szóvivője szerdán.
Nem ül be az Országgyűlésbe Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. A politikus ezt egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen közölte szerdán.
Kikerült a kormany.hu-ra az a levél, amit a Hódmezővásrhelyi Ököl írt Vidar Helgesen norvég külügyminiszternek, és amiben arról panaszkodik, hogy szerinte egy, az LMP-hez köthető alapítvány is beleszólhat abba, hogy mely magyar civil szervezeteknek jut a norvég adófizetők pénzéből. A … Folytatás
Budapest — Immár két kislány és két kisfiú édesapja Qka MC (39), az Animal Cannibals alapító tagja. Az annyi mint négy, illetve, ahogy ő mondja: Qkapuka 4.0.
Eperjes Károly rendezésében a Chicago című musical is szerepel a Veszprémi Petőfi Színház következő évadában - jelentette be Oberfrank Pál színházigazgató sajtótájékoztatón szerdán.
A passzív dohányzás több káros hatása ismert, a Chest folyóiratban közölt vizsgálat a gyermekkori asztma kezelésében betöltött negatív szerepére hívja fel a figyelmet.
Villámcsődület keretében újra lebontották demonstrálók szerdán azt a kordont, amely a budapesti Szabadság téri, a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű helyét keríti el.
Budapest - Ennyi volt a boldogság! Február közepén házasodtak, de máris véget ért a szerelem, és válnak: még két hónapot sem élt meg Kapócs Zsóka és Habony Árpád házassága!
Magyarország — Egészen máig a 254 méter mély István-lápai-barlang volt a rekordtartó, a kutatók most azonban ennél is mélyebb barlangot találtak a Bükkben.
A bírói szabadság, függetlenség része az Alkotmánybírósághoz vagy az Európai Unió Bíróságához fordulás lehetősége - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerdán Szegeden.
Budapest - Egyre erősödnek az MSZP-n belül a pártvezetés és a Mesterházy Attila pártelnök elleni hangok. Ám a kritikus vélemények ellenére őszig biztosnak tűnik a posztja.
A korábbi világelső Roger Federer szabadkártyával indul a jövő heti, monte-carlói salakpályás tenisztornán - közölte szerdán a versenyeket szervező ATP honlapja.
A Békéscsabai Jókai Színház és a szarvasi Cervinus Teátrum közös rendezvénye csütörtökön 12 órakor kezdődik Békéscsabán az Ibsen-ház udvarában, illetve a Jókai Szalonban.
Az orosz-ukrán feszültségek kiéleződése akadályokat gördít a tőzsdére igyekvő cégek elé, az utóbbi hetekben több vállalat is elhalasztotta a bizonytalanságok miatt az IPO-ját. A Reuters arról számolt...
Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt az európai parlamenti választásokon nem vesz részt, szervezeti átalakítással folytatja működését. Erről egy tisztújítással egybekötött május végi kongresszuson döntenek - közölte a párt szerdán az MTI-vel.
Magyarország — Elhárultak az akadályok az elől, hogy a munkáltató is hozzájáruljon dolgozóinak lakáshiteléhez. A törvény értelmében ugyanis a cégek a béren kívüli juttatás – az úgynevezett cafetéria – keretein belül mostantól átvállalhatják a törlesztőrészletet, vagy annak egy részét. Ezzel mindenki jól jár: a vállalatnak nem kell adóznia az így kifizetett pénzek után, a dolgozó terhei pedig…
Az utóbbi öt kiírásban győztes Veszprémnél elvárás, hogy megnyerje a férfi kézilabda Magyar Kupa hétvégi, pécsi négyes döntőjét, ugyanakkor a Szeged trónfosztásra készül.
Arra számítunk, hogy a következő időszakban a technológiai vállalatokat tömörítő Nasdaq index alulteljesítőnek fog számítani, ezért stratégiánkat erre az alulteljesítésre építjük azáltal, hogy párhuzamosan shortoljuk a Nasdaq indexet és longok vagyunk S&P500 indexben - olvasható az Erste elemzésében.
Ganxta Zolee? Pipa! Kamarás Iván? Pipa! Berki Krisztián? PIPA! Habony Árpád? ÓRIÁSI PIPA! Kezdenek kicsit követhetetlenek lenni az események Habony körül. Csak nehogy valaki hasba legyen rúgva!