2014. április 4. péntek

ápr. 4
22:23
Százötven új busszal gazdagodik Budapest (Gondola)
Az új autóbuszokat pénteken Budapesten adták át hivatalosan a közlekedési társaságoknak, a menetrend szerinti forgalomban április közepétől találkozhatnak velük az utasok.
ápr. 4
22:27
Ukrán válság - Volt német pénzügyminiszter: a Nyugat is hibázott (ProfitLine)
Peer Steinbrück volt német pénzügyminiszter szerint nem egyedül Oroszország a felelős az ukrajnai válság elmélyüléséért, "a Nyugat is hibázott".
ápr. 4
22:27
Fazekas miniszter nagy turnénapja (444.hu)
Megtekintő Sándor a Fidesz Jász-Nagykun–Szolnok megyei hármas választókörzetének jelöltje. Ma végig járta a billegő falvakat. Vitt nekik Nagy Ferót is!
ápr. 4
22:29
Dolan kacsa is köszöntötte Orbánt Szegeden (444.hu)
A trágár hápogós a Fidesz honlapjára kirakott képen jön szembe a gyanútlan szavazóval. Hol van ilyenkor Kerényi Imre?
ápr. 4
22:31
Mercedes ugratott a sínekre (444.hu)
Előbb egy másik autóval karambolozott a XVIII. kerületben, aztán ugrott az Üllői út melletti villamossínekre. A balesetben hárman sérültek meg.
ápr. 4
22:39
Egész óceánt rejthet az Enceladus (Infostart)
Egész óceánnyi vizet rejthet a Szaturnusz holdja, az Enceladus; úgy tűnik, erre bizonyítékokat találtak amerikai csillagászok.
ápr. 4
22:39
Davis Kupa - Simán vezet a címvédő (Infostart)
A címvédő csehek a pénteki két egyes után 2-0-s előnybe kerültek a vendéglátó japánokkal szemben a tenisz Davis Kupa negyeddöntőjében.
ápr. 4
22:39
Sajtóértesülés szerint vallomást tett Simon Gábor (Gondola)
A volt szocialista elnökhelyettes a nyomozóknak azt mondta: soha nem volt bissau-guineai útlevele.
ápr. 4
22:40
NB I: Könnygázzal állították meg az Újpest-szurkolókat a rendőrök (Agroinform)
Könnygázt vetettek be az újpesti szurkolók rendbontása miatt a rendőrök péntek este a Szusza Ferenc Stadionban.
ápr. 4
22:57
Kiállítják George W. Bush festményeit (Infostart)
Tárlat nyílik George W. Bush volt amerikai elnök portréiból, amelyeket a világ 24 vezetőjéről festett, köztük Vlagyimir Putyinról, Tony Blairről és a dalai lámáról.
ápr. 4
22:57
Tizennégy év után nyert a Ferencváros Újpesten (Gondola)
A Ferencváros a hajrában szerzett góllal 2-1-re győzött az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 23
ápr. 4
22:57
Gyurcsány Ferenc: „új projekteket kell keresnünk Viktorommal” (ATV)
Magyarország akkor lesz újra sikeres, ha a múlt helyett képes lesz a jövőbe nézni – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke országjárásának utolsó, pénteki állomásán, Dunaújvárosban.
ápr. 4
22:59
A Nyugat is hibázott az ukrán válságban (Gondola)
Peer Steinbrück volt német pénzügyminiszter szerint nem egyedül Oroszország a felelős az ukrajnai válság elmélyüléséért, "a Nyugat is hibázott"
ápr. 4
23:00
Bulinegyedezők ésszel! Két súlyos arc terheli a pénteki ivást (444.hu)
A Demokratikus Koalíció posztolta előbb a fácse oldalára a képet, amin a vezérek érzik a ritmus a Gozsudban. GYURCSÁNY-OMEGA JANI-VADAI!!!
ápr. 4
23:15
Lemondott a Mozilla vezére (Kreatív Online)
Brendan ellenezte az azonos neműek házasságát
ápr. 4
23:33
Példaként kell állítani a kommunizmus üldözöttjeit (Gondola)
Rétvári Bence pénteken Budapesten, a Gellért konferenciák Előadások a kommunizmus bűneiről című könyv bemutatóján szólalt fel.
ápr. 4
23:33
"Diadalmas húsvéti offenzíva" (Kripto Akadémia)
Olvasson bele a Népszava 69 évvel ezelőtti számaiba!
ápr. 4
23:33
Februárban nőttek a német feldolgozóipar megrendelései (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben nőttek az ipari megrendelések februárban Németországban - közölte pénteken a német gazdasági minisztérium.
ápr. 4
23:33
Még kettőt lehet aludni, jól gondolják át (444.hu)
Vasárnap hattól meg lehet ikszelni. Okosan! Csak négyévente lehet. Holnap reggel MaciBence kezdi a hírek legízlésesebb tálalását.
ápr. 4
23:45
Leminősítette Ukrajnát a Moody's (Infostart)
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államkötvény-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, az egyre romló ukrán likviditási és adósságdinamikával indokolva a lépést.
ápr. 4
23:51
Kampányt sejt a vádemelés mögött Malina Hedvig (Gondola)
Zsák Malina Hedvig szerint nem véletlen, hogy most javasolt ellene vádemelést a szlovákiai főügyészség, amely „már a látszatra sem adva”, nem sokkal az elnökválasztási kampány után postázta az erről szóló iratot.
ápr. 4
23:51
Rákgyógyszerrel csalt a doktor és a patikusok (Blikk)

2014. április 5. szombat

ápr. 5
0:45
Nem kommunista, aki szereti a szegényeket (Gondola)
Fiatalok kérdeztek, Ferenc pápa őszintén válaszolt saját hitéről azon a vatikáni beszélgetésen, amelynek videofelvétele a világhálón látható.
ápr. 5
0:46
Topligák: Hamburgban is kikapott a Leverkusen (Agroinform)
Utóbbi tíz bajnokijából hatodszor kapott ki a Bayer Leverkusen, amely ezúttal a Hamburgtól szenvedett 2-1-es vereséget.
ápr. 5
1:03
Lenyelte a műfogsorát (Blikk)
ápr. 5
2:51
Ősi telepeket találtak az útépítésen (Blikk)
ápr. 5
4:03
Szivós Márton világbajnok vízilabdázó szívinfarktus miatt az intenzíven (Infostart)
Szivós Márton, a magyar férfi vízilabda-válogatott tagja péntek este, csapata bajnoki mérkőzése után kezdődő infarktus miatt kórházba került, megműtötték, állapota stabil - közölte a Szegedi Vízilabda Egylet az MTI-vel szombatra virradó éjszaka.
ápr. 5
4:03
Uzsorázott az ügyvéd (Blikk)
ápr. 5
4:03
Infarktust kapott Szivós Márton (ATV)
Szivós Márton, a magyar férfi vízilabda-válogatott tagja péntek este, csapata bajnoki mérkőzése után kezdődő infarktus miatt kórházba került, megműtötték, állapota stabil – közölte a Szegedi Vízilabda Egylet az MTI-vel szombatra virradó éjszaka.
ápr. 5
4:21
Sophie Ellis-Bextort unják a gyermekei (Blikk)
ápr. 5
4:30
Újból megnyitották a Koszovó feletti magaslégteret a polgári átrepülő légi forgalom előtt (ProfitLine)
Újból megnyitották a Koszovó feletti magaslégteret a polgári átrepülő légi forgalom előtt pénteken; a koszovói válság után 15 évvel ez jelentős lépés, amely hozzájárul a nyugat-balkáni légi közlekedés normalizálásához - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatásában.
ápr. 5
4:39
18 milliót keres az Újpest a derbin (Blikk)
Budapest — Hazai szinten komoly összeg, 18 millió forint folyt be az Újpest kasszájába az NB I tegnapi rangadójára kiadott jegyekből. Az már a 23. forduló slágermeccse előtt eldőlt, hogy a lila-fehérek jól jártak, az összecsapásra ugyanis az összes áruba bocsátott, azaz 10 ezer belépő elkelt.
ápr. 5
4:39
Szeretőt talált halála előtt a megölt soroksári anya (Blikk)
Budapest — Meggyilkolása előtt egy laza flörtbe keveredett Kardos Krisztina (†36), akit Soroksáron kocogás közben öltek meg brutálisan. Az elkövetők azóta sincsenek meg, a rendőrség kihallgatta a volt szeretőt. A férfit a Best Magazin találta meg.
ápr. 5
4:43
Képzelt viszony miatt szúrta halálra volt feleségét (Blikk)
Budapest — Állítja, szinte beleőrült a féltékenységbe H. Aladár (58), amikor halálra késelte volt nejét, Marikát (†56) egy élelmiszerbolt előtt. A kegyetlen gyilkosságot a bolt kamerája is rögzítette. A férfi elől hiába hátrált feltartott kézzel a rettegő asszony, nem volt kegyelem.
ápr. 5
4:57
Angyalok vigyáztak Kevinre, hogy túlélte a zuhanást (Blikk)
Dunakeszi - Az Isten és az angyalok vannak velünk, valaki nagyon vigyáz a kisfiunkra! Mi más magyarázhatná, hogy semmi baja nem esett, csontja sem törött, egy karcolás sincs rajta! – így magyarázta a Blikknek a 14 hónapos Görög Kevin Dominik csodálatos megmenekülését Juhász Alexandra, a gyermek édesanyja.
ápr. 5
4:57
Digitalizált pápai hangok (Alternatív Energia)
Beszédes egyháztörténet XI. Piustól Ferencig.
ápr. 5
5:15
Spéci implantátumot vesz párjának Növényi (Blikk)
ápr. 5
5:15
Simon vallott: nincs külföldi útlevele (Kripto Akadémia)
Saját kérésére hallgatták ki a volt politikust - a vádhatóság semmilyen újabb bűncselekménnyel nem gyanúsította meg.
ápr. 5
5:17
Méray Tibor: az élet tele van véletlenekkel (Kripto Akadémia)
ápr. 5
5:19
Holnap választ az ország (Kripto Akadémia)
Új szabály, sokaknak máshová kell menni, a visszaélések elkerülésére sincs garancia.
ápr. 5
5:21
Mesterházy: a jövőről szavazunk (Kripto Akadémia)
Aki kormányváltást akar, az voksoljon a 17-es számú listára.
ápr. 5
5:23
Vissza a kötelet? (Kripto Akadémia)
Lázár János: a tényleges életfogytiglantól az "állami gyilkosságig"?
ápr. 5
5:25
Fény derült Rogán Antal újabb „tévedésére” (Kripto Akadémia)
Nemcsak budapesti ingatlanja, hanem vidéki nyaralója ügyében is "szerénykedett" a Fidesz frakcióvezetője.
ápr. 5
5:27
7-en a 7-ről (Kripto Akadémia)
Ön mivel csalogatná vitára Orbán Viktort?
ápr. 5
5:33
Végre! Iza lefeküdt a parasztlegénnyel (Blikk)
Újabb szintre emelte igencsak hektikus kapcsolatát Iza (20) és Krisztián (20).
ápr. 5
5:33
Köztér - "Minden más" (Alternatív Energia)
Nem cáfolta az MTI, hogy munkatársukat kirúgás fenyegetné, ha kiadna egy hírt a Rogán-botrány újabb fejleményeiről.
ápr. 5
5:35
Szexvásáron árult VV Zsófika (Blikk)
Budapest — Visszafogottnak és szemérmesnek mutatja magát a villában, holott két éve az Erotika Expón egy szál nővérruhában, döbbenetesre felturbózott dekoltázzsal árulta a különféle szextermékeket Zsófi (20).
ápr. 5
5:35
Fegyvert vált Rédli András (Blikk)
Szentendre — Bevonult az Ezredes! Az erre a becenévre hallgató Rédli András (30) az MH Altiszti Akadémián ismerkedik a katonaélet mindennapjaival. A világbajnok párbajtőröző az intézményben teljesít majd szolgálatot, ezért most 14 hetes alapkiképzést végez el. Az új hivatás érde-kében komoly áldozatot is hozott, hiszen levágatta 2006 óta növesztett hosszú haját, hogy megfeleljen az…
ápr. 5
5:35
Csaló gyógyszertárak (Alternatív Energia)
Visszaéltek a csontrák elleni készítménnyel. Négy gyógyszertár csaknem négyszázmillió forintos ártámogatást vett fel jogosulatlanul.
ápr. 5
5:37
Zsarolással vádolta üzlettársát Schobert (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Zsarolással vádolta meg volt üzlettársát Schobert Norbert (42)! A Blikk információi szerint a II–III. Kerületi Ügyészség vizsgálódott az ügyben, de két év után bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást, mert úgy tűnik, a fitneszguru alaptalanul vádaskodott.

Keresés