Budapest — Térdmerevítővel és speciális cipőben táncol szombaton este Máté Kriszta (43), aki hatalmas fájdalmak közepette küzd azért, hogy értékelhető produkcióval álljon az RTL Klub műsora, a Szombat Esti Láz táncparkettjére.
"Claudio Constantini, az együttes harmonikása úgy adta elő saját friss szerzeményét, hogy egyik kezével zongorázott, a másikkal pedig harmonikaszerű hangszerén játszott."
Mielőtt tüzet nyitott volna, szóváltásba keveredett egységének tagjaival az a katona, aki Fort Hoodban három bajtársát megölte és további 16-ot megsebesített, mielőtt főbe lőtte volna magát - jelentették be pénteken a texasi katonai bázison megtartott sajtótájékoztatón.
Az adózók az idén sem igyekeznek mielőbb túlesni szja-bevallási kötelezettségük teljesítésén, április 2-ig 881 ezer 313 bevallást nyújtottak be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
Halálra gázolt egy ismeretlen férfit a Tiszafüredről Debrecenbe tartó személyvonat Hortobágy és Balmazújváros között szombat reggel nem sokkal fél öt után, emiatt az érintett szakaszon szünetel a vasúti közlekedés – közölte az MTI-vel a Mávinform.
A Brent esése ugyan megtorpant a hét második felében, a finomított termékárak jegyzésárai tovább estek, melyre rátett egy lapáttal a forint gyengülése is. Ezek eredője és a szerdai döntés...
Problémásnak ítélik a kínai rendőrök fegyverhasználattal kapcsolatos ismereteit és felkészültségét, ezért három hónapos országos program keretében kerül sor kiképzésükre - jelentette be a közbiztonsági tárca Pekingben.
Egyéni vállalkozó táskáját ellopták a napi bevétellel és 1 darab készpénzfizetési számlatömbbel, 1 darab nyugtatömbbel, melyben folyamatosan voltak kiállítva számlák illetve nyugták. Rendőrségen feljelentést tett a vállalkozó, eddig nincs eredménye a nyomozásnak. Mi a teendő, be kell-e jelenteni a NAV részére az elveszett tömböket? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia adó- és számviteli tanácsadó…
Évtizedek óta nem tapasztalt szmog mérhető Dél Angliában, ezzel a hírrel van tele a világsajtó, ám idehaza az idei évben ennek többszörösét is mérték. Putnok veri Londont és Párizst is.
A több milliárd eurós nemzetközi segítség ellenére még nem sikerült újjáépíteni a 2009. április 6-i hajnali földrengésben romokba dőlt l'Aquila városát, ahol már pénteken megkezdődött az áldozatokra való visszaemlékezés.
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államkötvény-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, az egyre romló ukrán likviditási és adósságdinamikával indokolva a lépést.
Egy, az ország minden közműszolgáltatása felett rendelkező országos nonprofit közműóriást hozna létre a Fidesz a választási győzelem után – jelentette be a miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A héten hozták nyilvánosságra az Architizer A+ Awards nemzetközi építészeti díj nyerteseit, melyek között a 4-es metró is szerepel. A vonal Fővám téri és Szent Gellért téri állomása a...
Bajnai Gordon szerint vasárnap sokkal többen lesznek a kormányváltó szavazók, mint amire a Fidesz számít. Az Együtt-PM szövetség vezetője pénteken a csepeli munkásotthonban tartott lakossági fórumot. Azt mondta, hogy azért fognak sokan a kormányváltásra szavazni, mert normális országban akarnak élni, ahol lehet ötről a hatra jutni, ahol akit vezetőnek választanak, szolgál és nem uralkodik.
A fejlett gazdaságokban kialakult szociális egyenlőtlenség és a kínai gazdasági növekedési ütem lassulásának nemzetközi hatása támasztja a legnagyobb gazdasági kihívásokat az idén - állapítja meg a PwC üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló vállalat 2014 áprilisi Global Economy Watch elemzésében.