A Graphisoft Park 2014. május 12-én tőzsdén kívüli ügylet keretében saját részvényt vásárolt. A Park a hétfői kereskedésben 40 ezer darab saját részvényt vásárolt 1360 forintos részvényenkénti áron...
Mádai Vivien (25), bár már várandóssága hatodik hónapjában van, nem tétlenkedik. Rendezvényekre jár, versenyre készül, és születendő gyermekének ruhatárát bővítgeti.
A kelet-ukrajnai szakadárok népszavazása a demokrácia brutális paródiája, amelynek segítségével az ukrán állam szétverésének forgatókönyvét valósítják meg - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn Varsóban vajdasági vezetőkkel találkozva.
Az online kiskereskedelmi forgalom és a mobil eszközökön végrehajtott fizetések piacának (m-commerce) erőteljes növekedésére számít Magyarországon már az idén is a PayPal Ltd. - tájékoztatta a online pénzügyi szolgáltató cég hétfőn közleményben az MTI-t.
Most megjelent könyvében nem éppen hízelgő jelzőkkel illeti a színészt egykori felesége. Ráadásul egy meglepő információval is előáll megismerkedésükkel kapcsolatban.
Magyarországon, az MTVA közreműködésével forgatják keddtől a Játék határok nélkül vetélkedőt, amelynek most felvett 13 adását ismét az MTV sugározza majd.
Az orosz kormányfő válaszlépések kidolgozására adott utasítást, amiért a múlt pénteken a moldovai hatóságok egy időre visszatartották a Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettest és kíséretét szállító repülőgépet. Ezt maga Dmitrij Medvegyev jelentette be hétfőn.
Mexikóváros — Óriási a tét a mexikói válogatott számára a labdarúgó-világbajnokságon. Nemcsak a dicsőség, hanem egy multimilliárdos üzletember jóvoltából hatalmas pénzjutalom is hajthatja a gárdát.
A jelenleg működő három magyarországi kaszinó mellett az új koncessziós szerződések alapján még négy nyithat meg ebben az évben - derül ki Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek adott hétfői tájékoztatásából.
Az Egyesült Államok nem ismeri el a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyében oroszpárti szakadárok által rendezett népszavazás eredményét - közölte hétfőn Washingtonban a Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium.
Komoly problémát okoz az MTI-nek nyilatkozó magyarországi húsipari cégeknek, hogy május 14-étől átmenetileg megtiltotta termékeik bevitelét Oroszországba az ottani állat- és növényegészségügyi felügyelet, a Roszszelhoznadzor. Többen kifogásolták azt is, hogy az intézkedést az orosz hatóság nem indokolta.
Csupa jó hír a lakáspiacról 2014 első negyedévében: növekvő tranzakciószám a használtlakás piacon, emelkedő lakásépítési számok, élénkülő lakáshitelezés. Elkezdhetünk bizakodni?
Elgázolt egy nőt a budapesti Nagykörúton közlekedő villamos a Király utcai megállónál hétfő este. A baleset miatt a 4-es és 6-os villamos, valamint a 70-es és a 78-as troli helyett egy-egy szakaszon pótlóbusz közlekedik.
Hiába az ukrán hétvégi népszavazás, hiába az újabb uniós szankciók, a fejlett részvénypiacokon ma igen jó a hangulat. A meghatározó európai tőzsdéken illetve az amerikai piacokon is a vevők diktálják...
A nemzeti fejlesztési miniszter szerint minden eszközzel küzdeni kell mindenféle szélsőséggel szemben, csak az a megközelítés elfogadható, hogy az unióból kilépni lehetetlen, az súlyosan veszélyeztetné Magyarország stabilitását.
A szakadárok szavazóbizottsága szerint 75-80% körüli, az ukrán belügyi szervek adatai szerint csak 30% körüli volt a részvételi arány a vasárnap két kelet-ukrajnai megyében (Donyeck és Luhanszk)...
Barcelona — A helyzet fokozódik. Sőt egyre feszültebb a légkör. A Ferrari Forma–1-es autóinak gyengélkedése érthető módon hatással van a pilóták idegrendszerére. A 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerző spanyol Fernando Alonso (32) és a 2007-es vébéelső finn Kimi Räikkönen (34) is egyre nehezebben viseli, hogy esélytelen a futamgyőzelemre.
Az elmúlt hetekben amerikai gyártmányú harckocsi-elhárító fegyvereket kapott a Szabad Szíriai Hadsereg egy olyan "próbaprogram" keretében, amelyben azt tesztelik, hogy a mérsékelt szíriai felkelők képesek-e "felelősségteljesen" alkalmazni a korszerű fegyvereket és egyben azt is megakadályozni, hogy azok szélsőséges csoportok birtokába jussanak.
Magyarországon, az MTVA közreműködésével forgatják keddtől a Játék határok nélkül vetélkedőt, amelynek most felvett 13 adását ismét a Magyar Televízió sugározza majd.
Agyonlőtték hétfőn az észak-spanyolországi León városában Isabel Carrascót, León tartomány elnökét, a kormányzó konzervatív Néppárt helyi vezetőjét. Egy nőt letartóztattak a gyilkossággal kapcsolatban - közölte a Néppárt és a rendőrség.
A magyar lakosság saját bevallása szerint nagyon árérzékeny, az NRC piackutató friss felmérése szerint azonban csak a vásárlók negyede választja valóban a legolcsóbb árucikket szinte minden termékkategóriában.
Az EBRD londoni székhelyén bejelentették, hogy az erről szóló memorandumot Kijevben írta alá Sir Suma Chakrabarti, a bank elnöke az ukrán kormány képviselőivel.
Határozatlan ideig meghosszabbította a parlament a devizahitelesekre vonatkozó kilakoltatási moratóriumot hétfőn. A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását - a nemmel szavazó független...
A visegrádi országokra vár, hogy a kelet-közép-európai régióban kiépítsék az energetikai és közlekedési (logisztikai) infrastruktúrát észak-déli irányban, és ez csak közös akarattal hozható létre - mondta Szabó István, a Külügyminisztérium energetikai és közlekedési koordinátora hétfőn Budapesten, az Energiapolitika 2000 Társulat rendezvényén.