A Fidesz manipulációjának tartja a Jobbik a Kovács Béla ügyet. A Fidesz viszont Vona Gábort hallgatná meg a nemzetbiztonsági bizottságban, hogy kiderüljön, honnan kapott pénzt a párt Kovács Bélán keresztül. A jobbikos politikus kémbotránya az Együtt-PM szerint az egész pártot behálózza.
Tavaly óta jelentősen nőtt a magyar milliárdosok vagyona, ám még így is le vannak maradva nemcsak a globális elittől, de térségbeli „kollégáiktól” is – derült ki A 100 leggazdagabb - 2014 című kiadványból. Ez összefüggésben lehet azzal is, hogy nálunk még mindig nem működik megfelelően a piacgazdaság – a siker biztos receptje például a politikához és a politikusokhoz való „megfelelő” viszony. A…
Az X-Faktor második szériájából ismert énekes, Tarsoly Arnold édesapja öldökölt Magyarbánhegyesen. Az ámokfutó érezhette, hogy egy „fékre” lesz szüksége, a gyilkosság előtt hívta fiát, hogy tartson vele. Arnoldnak azonban Budapestre kellett utaznia fogorvoshoz.
"A Szebb Jövőért Egyesület feloszlatását több kirekesztő kijelentéssel is elutasító bíró, Mucsi Erika ügye így már az Országos Bírói Etikai Tanács előtt van" - olvasható a szombati Népszavában.
A fejlesztések annak az együttműködésnek a keretében valósulhatnak meg jövő év elejétől, amelyet a Nógrád megyei önkormányzat kötött a Semmelweis Egyetemmel.
Az orvosok szerint kuruzslás a ciános kezelés, a természetgyógyászok szerint Bajor Imre egyetlen esélye, hogy életben maradjon. Remélhetőleg az utóbbi vélemény a helytálló, a hírek szerint a színész állapota javul.
Átháríthatja-e a munkáltató a leendő dolgozójára az orvosi alkalmassági vizsgálat költségeit? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.
Házibuli Attila cégének le kellett húznia a rolót, miután csődbe juttatta egy pástétomokat forgalmazó húsipari cég. A 38 millióval tartozó hentesek mögött nyomtalanul felszívódtak.
Közös játékokkal ünneplik a családokat szombaton a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahová a felnőtt családtagok fél áron léphetnek be ezen a napon - tájékoztatta az MTI-t az intézmény sajtóreferense.
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a Los Angeles Kings bejutott a főcsoportdöntőbe, miután idegenben 6–2-re nyert az Anaheim Ducks ellen az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc utolsó, hetedik összecsapásán.
Egy zsemle és egy szelet répa – ennyi volt egy dunakeszi általános iskolában az uzsonna. A fotót egy szülő osztotta meg a Facebookon. A polgármester szerint csak a paprika hiányzik belőle.
A PannErgy Nyrt. konszolidált árbevétele az idén az első negyedévben 811 millió forintot ért el, ez a bázisidőszak 196 millió forintos értékének több mint négyszerese – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. A beszámoló a PannErgy csoport konszolidált, a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerint készített, nem auditált […]
Két fokozattal az elsőrendű befektetői kategória határára javította Írország államkötvény-adósságának besorolását pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban az egyre ütemesebb ír gazdasági növekedéssel és az államháztartási konszolidáció ettől várt gyorsulásával indokolva a lépést.
Féloldalas fizetett hirdetésben közöltette Áder János köztársasági elnök Auschwitzban elmondott beszédét a The Los Angeles Times szombati számában Andrew Friedman magyar származású ügyvéd, a Los Angeles-i Bais Naftoli ortodox zsidó kongregáció vezetője, miután a lap nem jelentette meg azt az olvasói levelét, amellyel egy, Magyarországot súlyos kritikával illető cikkre kívánt reagálni.
Könnyen lehet, hogy már alakul Görbicz Anita és a Bikini közös lemezfelvétele. Az ETO bajnoki idényzáróján már sikerrel adott elő egy duet-tet a klasszis irányító és D. Nagy Lajos énekes.
A magyar biztosítási piacon az UNIQA Biztosító Zrt. 2013-ban kiemelkedő, 11,3 százalékos díjbevétel-növekedést és stabil, 510,1 millió forintos vállalkozási eredményt könyvelt el (IFRS szerinti adózás előtti eredmény).
Nagy küzdelem várható a labdarúgó NB II 28. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésén, a Kisvárda–Nyíregyháza Spartacus Szabolcs megyei rangadón. A hazaiak a bennmaradásért küzdenek, de ehhez győzniük kellene, míg a Szparinak egyetlen pont kell a feljutás bebiztosításához.
Újra a gázfegyverrel fenyegetett Putyin, ami szerepet játszott abban, hogy a héten a Brent árfolyama újra 110 dollár közelébe emelkedett. Bár a forint is gyengült a dollárral szemben, a MOL a hétfőn...
Féloldalas fizetett hirdetésben közöltette a köztársasági elnök beszédét a The Los Angeles Times szombati számában Andrew Friedman magyar származású ügyvéd, miután a lap nem jelentette meg olvasói levelét.
A Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon jelentős késések alakultak ki, mert Karcag és Kisújszállás között nem volt feszültség a felsővezeték-hálózatban kora reggel óta - közölte az MTI-vel a Mávinform szombat reggel.
Mészöly Géza U19-es válogatottja már javában készül a nyári, hazai rendezésű Eb-re (a héten az Ukrajna elleni 4–1-es sikerrel melegített), amelyhez kapcsolódva a szövetségi edző edző édesapja, Mészöly Kálmán is szerepet kap.
Bajnai Gordon szerint felveti a szándékos károkozás gyanúját az a folyamat, amely miatt a magyarországi uniós támogatások kifizetése akadozott, és ami miatt Norvégia is befagyasztotta a Norvég Alap kormányzati közreműködéssel végrehajott projektjeit. Az Együtt-PM vezetője szerint Lázár János ténykedésének köszönhetően a Norvég-Alap pénzét meg akarják szerezni a kormány mögött álló oligarchák.
Döbbenetes képek kerültek ki az internetre a Minecraft új generációs konzolokra készülő változatából! Kapaszkodjatok meg, mert nem fogtok hinni a szemeteknek!
Varga Miklós 13 éves lánya még soha nem volt szerelmes, de ő sok fiú szívét megdobogtatja. Talán most ő sem marad közömbös, mert sokak szerint Berki Artúrral szép párt alkottak Az ének iskolájának színpadán.