A papírformát érvényesítve a Montpellier legyőzte a román Constantát a férfi kézilabda EHF Kupa berlini négyes fináléjának szombati elődöntőjében, így a francia csapat lesz a Pick Szeged ellenfele a vasárnapi aranycsatában.
Budapest ‒ Kudarccal búcsúzott közönségétől a Bp. Honvéd labdarúgócsapata. Az NB I 29. fordulójában szerepeltek utoljára hazai pályán a kispestiek a 2013/2014-es szezonban, és szerették volna kiengesztelni drukkereiket, hiszen az utóbbi két hónapban pocsék sorozatot tudhatnak magukénak.
Berlin ‒ Már csak egy lépés választja el a Pick Szegedet a csúcstól! A Tisza-parti kézilabdázók ugyanis bejutottak a második számú európai küzdelemsorozat, az EHF-kupa fináléjába, mi-után a négyes döntő első meccsén, tegnap délután – rácáfolva a papírformára – 24-22-re legyőzték a tornát rendező német Füchse Berlint.
A Szombat esti lázban való szereplésével egy egészen új arcáról ismerte meg az ország. A kemény asszonyként emlegetett műsorvezető most érzelmes, szeretnivaló énjét is megmutatta, s egyáltalán nem bánja, hogy a korábban felépített keménység mára kezd lepattogzani róla.
A folyókon levonuló árvíz miatt vasárnap összehívják az Országos Műszaki Irányító Törzset - mondta az MTI-nek az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szombaton.
Történelmi, a 2010-esnél is nagyobb győzelmet aratott az április eleji választáson a Fidesz-KDNP - mondta szombati soproni fórumán Szájer József, a pártszövetség EP-képviselőjelöltje.
Az Atlético Madrid nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot: Diego Simeone együttese szombaton a Primera División zárófordulójában 1-1-es döntetlen ért el a címvédő Barcelona otthonában rendezett, mindent eldöntő összecsapáson.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 2 (kettő), 27 (huszonhét), 28 (huszonnyolc, 32 (harminckettő), 90 (kilencven). Joker: 000671
Kisebb pánikot okozott Észak-Karolinában, mikor egy rejtélyes, éles fogakkal rendelkező hal vetődött partra. Bár a szakemberek számára nem teljesen ismeretlen az állat, nagyon kevés információjuk van róla.
Az Atlético Madrid nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot: Diego Simeone együttese szombaton a Primera División zárófordulójában 1-1-es döntetlen ért el a címvédő Barcelona otthonában rendezett, mindent eldöntő összecsapáson.
A fesztivál legcukibb képe készült el Cannes-ban ma délután Mundruczó Kornélnak köszönhetően. A rendező, akinek Fehér Isten című filmje is meghívást kapott a filmfesztiválra, egy imádni való kutyával érkezett a film sajtóeseményére a főszereplő Psotta Zsófiával. Fotó: Europress/Getty Az Index információi szerint a filmet szombat este, a fesztivál csúcspontjának számító időpontban vetítik és a…
A fővárosi csapat a Primera División zárófordulójában 1-1-es döntetlen ért el a címvédő Barcelona otthonában. Az Atlético Madrid 1996 után nyert újra bajnoki címet, a klub történetében a tizediket.
Szenzáció a javából. A legutóbbi kiírásban a Real Madrid, ma pedig az Atlético Madrid csente el a spanyol bajnoki címet az FC Barcelonától, miután a BL-döntős madridiak idegenben aranyérmet érő döntetlent harcoltak ki.
Ki tehet róla, ha egy medvefarm medvéje széttépi a hozzá bemászott szellemileg sérült fiút? Vagy ha egy kislányt az állatkert közepén támad meg egy farkas? Előbbiről még maga a medve sem, utóbbinál pedig nyilván az SMS-ező gondozó. A sokkoló belgrádi farkastámadás miatt összeszedtük a leghíresebb állatkerti harapásokat, és azt is megtudtuk, a budapesti állatkertben miért nem fordulhatna elő…
Három év alatt, összesen 1,2 milliárd forintért fejlesztett ki a LogDrill Kft. egy, a számítógépeken tárolt adatok gyors leolvasását lehetővé tevő szoftver termékcsaládot, a projektet az Európai Unió 700 millió forinttal támogatta.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Fizetett hirdetésben jelentette meg Áder Jánosnak a Nemzetközi Élet Menetén elmondott beszédét a Los Angeles Times nevű napilapban a helyi zsidó hitközség magyar származású vezetője.
Több magyarországi folyón várhatók árhullámok, mivel a vízgyűjtő területeken lehullott jelentős mennyiségű csapadék áradásokat indított a folyókon. Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató szombaton azt mondta: minden előrejelzés azt mutatja, hogy komoly erőfeszítéseket kell tenni az árvízi védekezésben.
A favorit Arsenal hódította el az angol labdarúgó FA Kupát, miután a szombati döntőben hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a Hull Cityt a londoni Wembley Stadionban.
Barcelona – Két meghatározó játékosa, Diego Costa (25) és Arda Turan (27) korai elvesztését is elviselte az Atlético Madrid, amely 1-1-es döntetlent ért el a Barcelona vendégeként a spanyol futballbajnokság utolsó fordulójában, így a fővárosi együttes megőrizte hárompontos előnyét, s története tizedik aranyérmét gyűjtötte be.
A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei igazgatóságainak jelentései alapján több helyen is kárt okoztak a szántóföldi növényekben, a kertészeti kultúrákban és a gyümölcsösökben - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI érdeklődésére.
Az Újpest remek második félidei helyzetkihasználással 6-1-re legyőzte a két öngólt is vétő vendég Kecskemét csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában.
Az Arsenal nyerte meg az angol labdarúgó FA-kupát, miután a Wembley-ben rendezett döntőben hosszabbítás után 3-2-re győztek a Hull City ellen, ezzel 9 év után nyertek trófeát.