A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,05 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 18 890,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Az Atlético Madrid nagy meglepetésre megtörte az FC Barcelona és a Real Madrid egyeduralmát Spanyolországban, ugyanis az első helyen végzett a La Ligában. Juanfran Torres, a csapat védője a királyiak neveltje, de már sokkal inkább kötődik az Atléticóhoz.
Játékosként NHL-t, edzőként pedig KHL-t megjárt vezetőedzője lehet a következő szezontól a magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes Dab.Docler jégkorongcsapatának.
A jelenlegi körülmények között nem lehetségesek a kétoldalú tárgyalások Ukrajna és Oroszország között - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök.
A dízel variáns után a Volvo szépen lassan mindent leváltó új Drive-E motorcsaládjának benzines verziója járt nálunk, az XC60 jól ismert lemezeibe csomagolva. A dicséreteket szép számmal bezsebelő öngyulladós után ismét egy új hajtásláncot magasztalhatunk? Tesztünkből kiderül.
A Délkelet-Afrikában fekvő országban minden választódobozra jut egy választási bizottsági tag, aki ellenőrzi az események folyását. Ndirandéban kedden katonák jelenlétében megismételték a szavazást, miután egy nappal korábban megzavarták a procedurát. A 16 milliós ország lakosai egyszerre választhatnak kormánypártot és elnököt is, a … Folytatás
Az 1-es villamosvonal felújítása okozta torlódások miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 9-es busz gyorsítása érdekében ideiglenesen buszsávot jelöl ki a Kőbányai út egy szakaszán.
A 72. születésnapját a jövő hónapban ünneplő brit zenésznek, a Beatles egykori tagjának a május 28-i szöuli koncert lett volna az első fellépése Dél-Koreában.
A sport nemcsak az egészség megőrzését szolgálja, de fontos szerepet játszik például a cukorbetegség kezelésében is. Saját kényelmüket nehezen feladva, vagy a vércukor ingadozások miatti rosszulléttől tartva, sokan mégsem mernek belekezdeni, pedig létezik megbízható megoldás arra, hogy a cukorbetegek is mozogjanak.
A műtárgy.com legfrissebb ajánlójában olyan különleges kisbútorokat mutat be, amelyekre a méretük okán is, de nem szokott a megérdemelt figyelem esni. A kisbútorok velünk élnek a mindennapjainkban,...
A vízbe esett és elmerült egy 14 év körüli fiú szerda délután Túrkeve határában, keresésére életmentőket, önkéntes tűzoltókat és a katasztrófavédelem szakembereit is bevetették - erősítette meg az MTI értesülését Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Szerelmi vallomásban lelte halálát egy spanyol fiatalember Berlinben. Néhány másodperccel azután, hogy kimondta, mit érez szíve választottja iránt, belezuhant a Spree folyóba, és megfulladt.
Az EU-szkeptikus erők várható előretörése az EP-választáson megnehezítheti a tagországok kormányainak, hogy végrehajtsák az egyébként is fájdalmas reformokat.
További 280 ezer háztartásba jut el a közmédia retrocsatornája, miután a Digi az M3-mal bővítette műholdas kínálatát május 20-ától - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerdán az MTI-vel.
A vízbe esett és elmerült egy 14 év körüli fiú szerda délután Túrkeve határában, keresésére életmentőket, önkéntes tűzoltókat és a katasztrófavédelem szakembereit is bevetették - erősítette meg az MTI értesülését Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az ukrajnai válság miatt a legnagyobb német tőzsdei cégek DAX-30 indexében szereplő vállalatok közül egyetlen társaság vezetője sem vesz részt az orosz Davosnak is nevezett szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon.
A biztosan szavazó pártválasztók 57 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re az európai parlamenti választásokon a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint - tájékoztatta a kutató-intézet szerdán az MTI-t
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) támogatásáról biztosította Bosznia-Hercegovinát Anders Fogh Rasmussen főtitkár szerdán Szarajevóban, ahol az államvezetéssel főként az országot sújtó árvízről tárgyalt.
A múlt heti római tenisztornán aratott győzelme után járó teljes pénzdíját, 749 934 dollárt (166,8 millió forint) ajánlotta fel Novak Djokovic, hogy ezzel segítsen a szerbiai árvízkárok felszámolásában.
Droggal és prostikkal ünnepelte a Libertadores Kupában a négy közé jutást egy uruguayi focicsapat két csatára. Ittak, aztán fűvet szívtak, egy kéjnő melléről később kokaint is, majd anyaszült meztelenül fotózkodtak.
A Pannonhalmi Főapátság sörmanufaktúra létrehozásával kívánja bővíteni hagyományos kézműves termékeinek palettáját, rövidesen megkezdik saját márkájú ásványvíz palackozását és forgalmazását is.
Elsöprő győzelmet aratott Abdel-Fattáh esz-Szíszi, egyiptomi elnökjelölt külföldön szavazó honfitársainak körében, akiknek 94,5 százaléka szeretné őt látni az államfői poszton.
Noha nem jött el szerdán a 67. cannes-i filmfesztiválra legújabb filmjének világpremierjére Jean-Luc Godard, a francia újhullám egyik legjelentősebb rendezője a tőle megszokott provokatív kijelentéseivel napok óta jelen van a seregszemlén.
A legnagyobb német tőzsdei cégek DAX-30 indexében szereplő vállalatok közül egyetlen társaság vezetője sem vesz a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon.