A választások mielőbbi megrendezését kérte a thaiföldi katonai hatalomátvétel után a hadseregtől Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter, aki egy szingapúri biztonságpolitikai konferencián mondott szombati beszédében Kínáról szólva azzal vádolta Pekinget, hogy területi követeléseinek érvényesítésével destabilizálja a Dél-kínai-tenger térségét.
Lejár a jogszerűtlen díj- és költségnövelés miatt 35 pénzügyi szervezetre kirótt jegybanki bírság befizetésének és a megkárosított fogyasztók kártalanításának végső határideje szombaton. A Magyar...
Könnyen elképzelhető, hogy a Manchester City sztárjátékosa, Sergo Agüero nyáron átigazol a Barcelonába, miután ez minden vágya - legalábbis édesapja szerint.
Két személygépkocsi karambolozott szombat délelőtt a 8-as úton, a devecseri elágazásnál. A balesetben ketten könnyen, ketten súlyosan megsérültek, az utat lezárták.
Életfogytig tartó kényszermunkára ítéltek Észak-Koreában egy dél-koreai baptista misszionáriust, akit kémkedésben és törvényellenes vallási tevékenységben találtak bűnösnek - jelentette szombaton a KCNA észak-koreai hírügynökség.
Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát, amelyen az elnök mellett megválasztják az országos elnökség tagjait is. Addig az MSZP-t Botka László vezetésével az országos választási bizottság (ovb) irányítja és csak a tisztújítás után lesz vezetője az MSZP parlamenti frakciójának. Általános frakcióvezető-helyettesként pedig…
Ma jár le a jegybank szerint jogszerűtlenül beszedett díjak visszafizetésének határideje. Az emiatt 35 pénzügyi szervezetre kirótt jegybanki bírság befizetésére is ma van az utolsó lehetőség.
Mintegy nyolcvan, állig felfegyverzett szakadár rohant le egy határőregységet az Oroszországgal határos kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, de a határőrök a légierő támogatásával visszaverték a támadást, és veszteségeket sem szenvedtek - jelentette szombat reggel a kijevi média a határőrzászlóalj parancsnokára, Jaroszlav Honcsarra hivatkozva.
Christophe Gans, a Silent Hill - A halott város, a Farkasok szövetsége és a Könnyező harcos filmek világhírű rendezője, Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve 1740-es meséje, A Szépség és a Szörnyeteg legújabb feldolgozását készítette el Léa Seydoux és Vincent Cassel főszereplésével
Szövetkezeti rendszerváltás ment végbe a mezőgazdaságban, megerősödtek a termelői értékesítő, a beszerző szövetkezetek (TÉSZ-ek, BÉSZ-ek), valamint a termelői csoportok - mondta Patay Vilmos, a Hangya Szövetkezetek Együttműködése elnöke pénteken Budapesten a szervezet közgyűlésén.
Elutasította az Újpest fellebbezési kérelmét a Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli licencadó bizottsága, így a Magyar Kupa-győztes klub nem kapta meg a nemzetközi kupaszerepléshez szükséges UEFA-licencet.
A Monacói Nagydíj után a világsajtó tele volt a Mercedes GP két pilótájának, Lewis Hamiltonnak és Nico Rosbergnek a vitájával, amely alatt egymásra sem néztek a felek, azonban ismét béke van közöttük.
Befektetők serege várja június 5-ét: az Európai Központi Bank kormányzótanácsa ezen a napon közli kora délután, hogy döntött-e új monetáris politikai intézkedésekről, és ha igen, melyekről.
Felolvasások, koncertek és különleges programok is várják a közönséget a Margó Irodalmi Fesztiválon, amelyet június 11. és 15. között rendeznek meg Budapesten.
Lejár a jogszerűtlen díj- és költségnövelés miatt 35 pénzügyi szervezetre kirótt jegybanki bírság befizetésének, a megkárosított fogyasztók kártalanításának végső határideje szombaton.
Gyorsabb, kényelmesebb és költséghatékonyabb ügyintézést tesz lehetővé a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal új elektronikus iratkezelési rendszere - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
Egy samponreklámban volt jelenése a Barcelona sztárjának, Lionel Messinek, amelyben bárki érkezett be az ajtón meg kellett ölelniük. Az emberek nehezen akarták elhinni, hogy az argentin sztár jött el közéjük.
A hidegfront hatására jelentősen csökken a levegőben a pollenkoncentráció - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a honlapján.
Fideszes és KDNP-s képviselők pénteken benyújtott törvénymódosítása szerint az eddig közvetlenül, listán megválasztott Fővárosi Közgyűlést a főpolgármester, a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő alkotná.
Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát - jelentette be Botka László, a testület választmányi elnöke szombaton. A pártot július közepéig Botka László vezetésével az országos választási bizottság (ovb) irányítja.
Az önkormányzati törvény tervezett módosítása mélységesen antidemokratikus, a csalást intézményesítik vele – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Közel 3 ezer új székkel, látványtetővel és más fejlesztésekkel várja vendégeit az idei Budapesti Nyári Fesztiválon a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, melynek kétéves felújítása a fesztivál június 13-i nyitókoncertjére lezárul - mondta Bán Teodóra, a fesztivált rendező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Új gazdára lelt a Balettintézet lassan húsz éve üresen álló épülete – írja a VS.hu. A lap szerint arab befektetők vásárolták meg a Drechsler-palotát. Az államosítás, amelyet Orbán Viktor szorgalmazott, elmaradt.
Eléggé egyoldalú mérkőzést játszott az angol válogatott Peru ellen a Wembleyben, amelyen 3-0-s hazai vezetésnél a szurkolók unalmukban elkezdtek papírrepülőket dobálni a pályára, megzavarva a meccset.