2014. július 10. csütörtök

júl. 10
10:26
MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja Polt Péter (Alternatív Energia)
A vádhatóság szerint Hiszékeny Dezső alpolgármesterként ötmillió forintot kért egy üzlethelyiség bérleti jogáért.
júl. 10
10:28
Nagyon közel az utolsó kamatcsökkentés – mondja az MNB alelnöke (Alternatív Energia)
Egy ponton túl a 10 bázispontos kamatvágások már csak szimbolikus jelentőségűek.
júl. 10
10:30
„A legjobb meccsem volt” (Alternatív Energia)
Messit legyőzte, majd 11-est rontott Ron Vlaar.
júl. 10
10:39
Ha nem lenne új integráció, már fizetnék az orgoványi betétesek pénzét (Privátbankár)
Számos kérdést vet fel az új integrációs törvény szabályaival kapcsolatban az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet csődje - például a betétesek lassabban jutnak pénzükhöz, mint egy "sima" bankcsőd esetén. Az sem tiszta, hogy miért épp csak az OBA fizeti a károkat, ugyanakkor megnyugtató, hogy a jelenlegi ismeretek szerint még egy ilyen eset nem következhet be.
júl. 10
10:39
Ha a Heti Válasznak lenne homoszexuális munkatársa, (444.hu)
nemhogy nem buziznák le, de úgy vigyáznának rá, mint a hímes tojásra. Ezt el is mondták Kulka Jánosnak.
júl. 10
10:41
Az új lottón nyert pénzeket, most még olcsón költhetjük a boltokban (Privátbankár)
Érezteti a hatását vásárlásainkban a defláció, de vannak már figyelmeztető jelek - a privátbankár árkosara a múlt hónaphoz képest már drágulást jelez. Elsősorban hazai vendégek viszik előre az idegenforgalmat, míg Mario Draghi komolyabb összefogást vár európától
júl. 10
10:41
Elviszik Magyarországról Munkácsy Krisztusát (444.hu)
A Krisztus Pilátus előtt vasárnapig látható Debrecenben, utána viszik Kanadába.
júl. 10
10:42
Így zokogott Robben kisfia – videó! (Blikk)
Szívszaggató jelenetnek lehettek tanúi a Hollandia – Argentina vébéelődöntő nézői.
júl. 10
10:42
Vb-2014 - Mégis lemondott a dél-koreai kapitány (Infostart)
Egy héttel ezelőtti döntése ellenére mégis távozik posztjáról Hong Mjung Bo, a brazíliai világbajnokság csoportköre után búcsúzott dél-koreai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
júl. 10
10:42
Infografika emailkampányokhoz (Kreatív Online)
Azonnal, grafikusan áttekinthetők az adatok.
júl. 10
10:42
Vesztegetéssel vádolják a képviselőt (Blikk)
júl. 10
10:42
Másfél tonna robbanótest lapult a földben egy település határában (Alternatív Energia)
217 páncélökölvető csövet is találtak Bük település határában.
júl. 10
10:42
Lokális volt a júniusi szennyeződés Balatonfürednél (WebBeteg)
Az Országos Környezetegészségügyi Intézetnek megküldött vizsgálati eredmények alapján jelenleg kiváló a Balaton vízminősége. Az Intézetben végzett laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy a júniusi úszóverseny esetében lokális szennyeződésről volt szó.
júl. 10
10:42
Megvan a magyar Sberbank felügyelőbizottságának új elnöke (Portfolio)
Hámori Andrást, a Sberbank Europe AG lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagját választották a Sberbank Magyarország felügyelőbizottsága élére, miután a Magyar Nemzeti Bank is jóváhagyta a...
júl. 10
10:43
Vidékre megy a Škoda Octavia – a Scout verzió bemutatkozik (Auto Pult)
A Škoda Octavia minden kihívásra felkészített modelljének premierje már márciusban, a Genfi Autószalonon megtörtént, de részletes információkat csak most kaptunk a Scout kiadásról, amivel teljessé válik az új generáció kínálata.
júl. 10
10:43
VB 2014: Maradona és Caniggia is eljött, az argentin-holland képekben (Agroinform)
Argentína büntetőkkel verte Hollandiát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében.
júl. 10
10:44
MSZP: több tízezer kerttulajdonost érinthet a földtörvény "bakija" (Alternatív Energia)
A szocialisták a földtörvény módosítását kezdeményezték a helyzet rendezésére.
júl. 10
10:44
Digitális műtárgyak az online kalapács alatt (Portfolio)
Különleges aukciónak adott helyet az online tér az elmúlt hetekben - írja legfrissebb cikkében a műtárgy.com. A PADDLES ON! nevű aukció egyediségét az adta, hogy ez volt az első digitális aukció az...
júl. 10
10:48
MNB-alelnök: nagyon közel az utolsó kamatcsökkentés (Infostart)
Nagyon közel vagyunk az utolsó kamatcsökkentéshez és miután ez megtörténik, szólni fogunk - mondta el Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a monetáris tanács tagja csütörtökön a Portfolio.hu-nak.
júl. 10
10:54
Támogató munkahely - a kisgyerekes mégis feszültséget jelent (HR Portál)
Munkavállaló-barát szervezeteknél végzett kutatást a Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete. Még ebben a környezetben is azt találták, hogy a kisgyerekes anyák nagy feszültséget váltanak ki, írja a Figyelő.
júl. 10
10:54
Ellentmondásos hírek érkeztek a Lufthansa és a Turkish Airlines lehetséges együttműködéséről (ProfitLine)
Ellentmondásos hírek érkeztek a Lufthansa és a Turkish Airlines lehetséges együttműködéséről. A Lufthansa szerint már előrehaladott tárgyalások folynak, míg a török légitársaság cáfolta a híreket.
júl. 10
10:54
Tour de France: a címvédő feladta, Nibali növelte előnyét (Sport365)
A holland Lars Boom nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát, melyen a harmadikként célba érő olasz Vincenzo Nibali megőrizte összetettbeli vezető pozícióját, és egyben jelentősen növelte előnyét.
júl. 10
10:56
Tőkeemeléssel terjeszkedne a TWD Nyugat-Afrikában (ProfitLine)
Nemrég szerezte meg egy Sierra Leone-i gyémántbányát birtokló társaság 10%-os üzletrészét a TWD Investments Nyrt., máris a Társaság legnagyobb részvényese tőkeemelési szándékát jelentette be a TWD Igazgatóságának.
júl. 10
10:57
Merjünk fürödni a Balatonban? (Privátbankár)
Az ÁNTSZ szerint kiváló a tó vízminősége, a balatonfüredi úszóverseny utáni megbetegedéseket pedig egy lokális szennyeződés okozta.
júl. 10
11:00
Vb-2014 - Megérdemelt sikerről beszélnek az argentinok (Infostart)
Az argentin játékosok megérdemeltnek érzik a döntőbe jutásukat a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, a hollandok elleni büntetőpárbaj hőse, a kapus Sergio Romero többek között Louis van Gaalnak, a hollandok szövetségi kapitányának is köszönetet mondott.
júl. 10
11:00
Különadó helyett bírságáthárítás? (Gondola)
A bírság okai azok az útépítési közbeszerzések, amelyek kiírása ellentétes volt az uniós előírásokkal. Lázár cáfol.
júl. 10
11:00
Lezárják a 4-es főutat (Blikk)
júl. 10
11:00
Mexikóban él a legtöbb, Japánban a legkevesebb elhízott - És nálunk? (Alternatív Energia)
.
júl. 10
11:00
Nem gond a kis lökettérfogat (Portfolio)
A Ford 1,0 literes turbófeltöltéses benzines EcoBoost erőforrása harmadik egymást követő évben nyerte el az 'Év Motorja' címet. A sikersorozat gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elmúlt három évben...
júl. 10
11:00
A NATO részéről költözhet a Honvédelmi Minisztérium (ATV)
A NATO-nak nincs ellenvetése az ellen, hogy Székesfehérvárra költözzön a Honvédelmi Minisztérium.
júl. 10
11:00
Tipp: Hatodszor nyerhet Szuperkupát a Loki (Agroinform)
A DVSC ezúttal a Magyar Szuperkupa-döntőjében fektetheti két vállra a Magyar Kupa címvédőjét, az Újpestet.
júl. 10
11:02
Megismételhető a 2006-os és 2010-es siker (Gondola)
Az Országgyűlés elnöke szerint ha a kormánypártok támogatóikkal együtt ismét elvégzik a "kötelező munkát", akkor a 2006-os és a 2010-es önkormányzati választáson elért siker megismételhető idén ősszel.
júl. 10
11:02
Öt évvel hosszabbított a Tottenham francia válogatott kapusa (Blikk)
júl. 10
11:02
Argentína nem érdemelt győzelmet! (Alternatív Energia)
Csalódott hollandok
júl. 10
11:02
Tovább adják a bankpapírokat (Portfolio)
Az Alcoa várakozásokat felülmúló gyorsjelentésének köszönhetően szerdán erősödtek az amerikai részvényindexek. Ázsiába viszont nem volt egységes az irány azt követően, hogy a várakozásokat alulmúló...
júl. 10
11:02
Kékszalag: kiállt a címvédő (ATV)
A címvédő és 11-szeres győztes Litkey Farkas irányította Evopro Katamadár kiállt a versenyből a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.
júl. 10
11:04
Mobilon és tableten is viheted a buszjegyed (Portfolio)
Új kényelmi szolgáltatásokkal bővült a T-Systems által a Volánbusznál korábban kialakított internetes jegy- és bérletértékesítési rendszer - olvasható a T-Systems honlapján. A belföldi járatoknál...
júl. 10
11:12
Ötmilliós korrupcióval gyanúsítja az ügyészség az MSZP-s Hiszékeny Dezsőt (444.hu)
Polt Péter kezdeményezte a szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
júl. 10
11:14
Bréking: valamire mégis jó a Yo (444.hu)
Két izraeli fejlesztő megtalálta az értelmet a tökéletesen értelmetlen alkalmazásban, a Yo-ban: aki feliratkozik a Red Alert: Israel üzeneteire, azonnal kap egy Yo-t, ha jön a terrortámadás. Yo! (The Verge)
júl. 10
11:15
Mit csinál egy NAV-os, ha nem dolgozik? Cigicsempészekre bukkan - videó (Privátbankár)
13 ezer doboz, mintegy 11 millió forint értékű cigarettát fogott egy szolgálaton kívüli pénzügyőr Szabolcsban. Bár a csempészek végül meglógtak.
júl. 10
11:16
Feladta a Kékszalagot a címvédő Litkey Farkas (444.hu)
Megsérült a hajója.
júl. 10
11:18
Ki ölte meg Fenyő Jánost? (444.hu)
1998 óta, tehát 16 éve nem tudjuk, de talán majd most. Zajlik a tárgyalás, a képen az elsőrendű vádlott, Jozef R. nem látható. Mondjuk más sem látható. Jó kép!
júl. 10
11:18
Messi a doppingszobában ünnepelt (Blikk)
Sao Paulo – Nem sokáig tudta a csapattársaival ünnepelni a világbajnoki döntőbe jutást Lionel Messi (27). Az tizenegyespárbajban a hollandokat 4-2-re legyőző argentin futballválogatott ászára ugyanis lecsaptak a doppingellenőrök.
júl. 10
11:18
Igazság, hamisság és reklám! II. (Gondola)
Miért ilyen drága, ha nemzeti? Hogyan követelheti a NAV a zárolt jövedelmek adójának megfizetését a ScienNet károsultjaitól?
júl. 10
11:18
Ismét az OTP került a célkeresztbe (Portfolio)
Az Alcoa várakozásokat felülmúló gyorsjelentésének köszönhetően szerdán erősödtek az amerikai részvényindexek. Ázsiába viszont nem volt egységes az irány azt követően, hogy a várakozásokat alulmúló...
júl. 10
11:18
Tényleg nem jár visszatérítés a végtörlesztőknek? Érdemes perelni? (Pénzcentrum)
Kiszámoltuk, hogy mennyivel járunk jobban, ha bepereljük a bankunkat....
júl. 10
11:18
Ingenium: új motorcsalád jelenti a Jaguar Land Rover jövőjét (Auto Pult)
A Jaguar Land Rover mindeddig leginkább a kihegyezett V-elrendezésű motorok terén mutatott nagy önállóságot, a kisebb dízel erőforrások és a turbós benzinmotor is a Fordtól származó alapokra épül. Úgy tűnik azonban, hogy a britek megszabadulnak ezektől a kötöttségektől és saját fejlesztésű, rendkívül modern motorcsaláddal rukkolnak elő, a Volvóhoz hasonló elvet követve.
júl. 10
11:18
Megindító: Keservesen sírt Robben kisfia a holland vereség után (ATV)
Keservesen sírt Arjen Robben kisfia, Luka a hollandok elődöntőben elszenvedett veresége után. A tévések megörökítették, ahogy a hollandok sztárja kisétál a családjához, miközben felesége vigasztalni próbálja fiukat.
júl. 10
11:20
Halálra verte barátnője kisbabáját (Blikk)
Arlington, Texas - Addig bántalmazta Joshua Beard (20) barátnője 19 hónapos kislányát, míg a kicsi ki nem lehelte a lelkét. Az édesanya, Alexis Botello (17) a tragédia után bejelentette gyermeke, Tylea Moore eltűnését.
júl. 10
11:20
Ázsiai nyaralóhelyekre repítené olcsón utasait a Lufthansa (Portfolio)
Diszkont légitársaságot indítana a Lufthansa, de nem szokványosat, hanem a tervek szerint hosszú távú járatokra repülhetnének vele olcsóbban az utasok. Elsősorban a népszerű délkelet-ázsiai nyaralási...

Keresés