2014. július 21. hétfő

júl. 21
13:07
Taxis szövetség: szégyenletes, hogy egy taxis utasokat verjen (hirado.hu)
Az Omega zenekar dobosát, Debreczeni Ferencet és billentyűsét, Benkő Lászlót vasárnap hajnalban egy taxis úgy megverte, hogy kórházi ellátásra szorultak.
júl. 21
13:09
Európában 5,8 százalékkal nőtt az új autók eladása az első félévben (Infostart)
Európában 5,8 százalékkal emelkedett az új autók eladása az idei első hat hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - a JATO Dynamics hétfőn az MTI-hez eljuttatott adatai szerint.
júl. 21
13:09
Két turista halálát okozta egy felhőszakadás Törökországban (hirado.hu)
A kanyon foglyai közül további nyolcan megsérültek, miközben megpróbálták kimenteni társaikat a vízből.
júl. 21
13:11
Elhunyt Papp-Kincses Emese (hirado.hu)
71 évesen halt meg az erdélyi magyar közélet jeles alakja.
júl. 21
13:12
Mi fán terem a faltetoválás? (Joy)
júl. 21
13:12
Máris van érdeklődő a volt nokiások szaktudására (HR Portál)
Múlt héten jelentették be, hogy bezár a komáromi Nokia-üzem, ezzel együtt pedig munka nélkül marad 1800 dolgozó. Az ő mobiltelefon összeszerelésben szerzett tapasztalatuk azonban értékes lehet, a Népszabadság híre szerint az Apple-nek is gyártó kínai Foxconn leányvállalata is érdeklődik utánuk.
júl. 21
13:18
Borzalom, mit tett a plasztika a szerencsétlen nővel - sokkoló fotók (18+) (BorsOnline)
Orvosai megmondták a csúnyán elhízott asszonynak, hogy ha nem fogy le hamarosan, nem fogja látni az unokáit felnőni. A nagymama megszabadult a súlyfeleslegétől, majd a rajta maradt bőrlebernyegeket is leoperáltatta magáról. Bár ne tette volna.
júl. 21
13:18
Bogarakon élt a hétéves kisfiú (Blikk)
Greenville, Pennsylvania - Bogarakat evett a 7 éves kisfiú, hogy nehogy éhen haljon, mert szülei nem adtak neki enni.
júl. 21
13:18
Kölessel töltött sült csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 egész csirke leveszöldség (sárgarépa, hagymák, fehérrépa, zeller, karalábé, stb.) 2 hosszú zellerszár felaprítva só bors 1 csokor zsálya 1 hosszabb ág rozmaring 1 csokor petrezselyemzöld 2 csokor snidling 1,5 dl tejszín 1 dl félszáraz vagy félédes fehérbor 1 bögre (2,5 dl) köles 2 tojás 2 evőkanál tejföl
júl. 21
13:18
Ukrajna kész átadni Hollandiának a koordináló szerepet a vizsgálatban (Infostart)
Ukrajna hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a malajziai utasszállító repülőgéppel történtek kivizsgálásában, továbbá kész közreműködni a holttestek Amszterdamba szállításában - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő hétfőn Kijevben tartott sajtótájékoztatón.
júl. 21
13:18
AutoGP: Kiss Pál Tamás nagy taktikai csatákat vívott (She)
Két nagy csatát is megvívott rövid időn belül Kiss Pál Tamás az AutoGP-sorozat hétvégi, ausztriai versenyén, végül az új csapattal induló magyar pilóta a Red Bull Ringen mindkét futamán második lett.
júl. 21
13:20
Senki sem akar randizni a gyönyörű modellel! (Blikk)
Birmingham, Anglia - Lucy Harrold (25) hiába volt a híres rögbijátékos, Danny Care (27) kedvese, most mégsem tud kiszakadni a szinglik világából. Ezért úgy döntött, hogy internetes társkereső oldalt indít, hogy rátaláljon a szerelem.
júl. 21
13:20
Vaníliakrémes gyümölcstorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A piskótához: 5 tojás 25 dkg cukor csipet só 10 dkg étkezési keményítő 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt 5 dkg fehérliszt 1 teáskanál sütőpor 5 evőkanál langyos víz A krémhez: 1 csomag vaníliás pudingpor 4 evőkanál cukor 3 dl tej 1 dl tejszín 15 dkg vaj A tetejére: bogyós gyümölcsök 1 csomag tortazselé
júl. 21
13:21
Több mint 50 autó égett egy szlovákiai termálfürdőnél (Metropol)
Ötvenkét személyautó égett ki vasárnap a szlovákiai Diószegen, a Vince-erdei (Vincov Les) termálfürdő parkolójában egy ismeretlen eredetű tűzvészben.
júl. 21
13:21
Bolt a Copacabanán fut (Metropol)
A hatszoros olimpiai bajnok 2013-ban már futott egy 150 méteres viadalon a 2016-os olimpia városában.
júl. 21
13:21
Több mint 50 autó égett ki egy termálfürdőnél (Blikk)
júl. 21
13:21
Elvágtak egy gázvezetéket Szajolban (Metropol)
A rendőrség az érintett területet lezárta, a környékbeli épületekben tartózkodókat kitelepítették.
júl. 21
13:21
Esélyesként játszik otthon a Debrecen (Kripto Akadémia)
Kondás Elemér együttese a klub történetében először játszik nemzetközi tétmérkőzést a Nagyerdei Stadionban.
júl. 21
13:21
Így védjük meg magunkat az adathalászoktól (hirado.hu)
A Kaspersky szerint 2013-ban átlagosan havonta 96,609 új adathalász wildcard került elő, számuk ez év első felében 17,5 százalékkal havi 113,500-ra nőtt.
júl. 21
13:21
Maláj utasszállító - Ukrajna kész átadni Hollandiának a koordináló szerepet a vizsgálatban (ProfitLine)
Ukrajna hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a malajziai utasszállító repülőgéppel történtek kivizsgálásában, továbbá kész közreműködni a holttestek Amszterdamba szállításában - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő hétfőn Kijevben tartott sajtótájékoztatón.
júl. 21
13:21
Be kell szüntetni a harcokat a katasztrófa környékén (Portfolio)
Felszabadítottak egy Luhanszk melletti települést a szakadár felkelők elleni hadműveletben részt vevő ukrán katonák - jelentette hétfőre virradóra az ukrán média. Az ukrán elnök egyik tanácsadója...
júl. 21
13:21
Meghallgatás nélkül nevezték ki a nemzetbiztonság új vezetőjét (ATV)
Bizottsági meghallgatás nélkül nevezték ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőjét, Szabó Hedviget.
júl. 21
13:22
Levendulás éclair fánk (Mindmegette)
Hozzávalók: Az égetett tésztához: 10 dkg zsír 2 dl víz 5 evőkanál liszt 6 tojás 1 evőkanál cukor A krémhez: 5 tojás sárgája 3 evőkanál keményítő 10 dkg cukor 2 dl tej 2 dl tejszín 1 teáskanál vanília-esszencia csipet só 1 teáskanál szárított levendula (konyhai felhasználásra való) 4 evőkanál vaj A tetejére: 1 dl tejszín 10 dkg étcskoládé 1 evőkanál cukor
júl. 21
13:23
Magasfeszültségű vezetéket szakított le egy daru (Blikk)
júl. 21
13:23
Magasfeszültségű vezetéket szakított le egy daru Balkányban (Metropol)
A leszakadt vezetéktől kigyulladt egy farakás, a lángokat a szakolyi tűzoltók fékezték meg.
júl. 21
13:23
Újabb halottak az olasz partoknál (Kripto Akadémia)
Az olasz belügyminisztérium adatai szerint az év elejétől kezdve július 19-ig 85 ezer illegális bevándorló érkezett az itáliai partokra.
júl. 21
13:23
A NATO-csúcs előkészületeiről tárgyal az államfő Lengyelországban (hirado.hu)
Áder János a visegrádi négyek, a balti országok valamint Románia és Bulgária elnökeivel tárgyal Varsóban.
júl. 21
13:23
CIG Pannónia - az Aegonhoz kerül az EMABIT lakossági állománya (ProfitLine)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (a továbbiakban: EMABIT) vezetése döntött arról, hogy az EMABIT lakossági állományát - amely CIG Pannónia teljes portfoliójának mintegy 1%-át érinti - az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.-re ruházza át a felügyeleti engedély megszerzésének függvényében és…
júl. 21
13:25
Kigyulladt egy traktor bálázója Jászszentandráson (Blikk)
júl. 21
13:25
Elítéli az erőszakos taxisokat a szakmai szövetség (Kripto Akadémia)
Leszögezték, Magyarországon a taxisok többsége betartja a jogszabályokat és tiszteli az utasait.
júl. 21
13:25
Németországban betöltetlen csaknem 200 ezer gyakornoki és ipari tanulói hely (hirado.hu)
Két évvel ezelőtt bő húszezerrel kevesebb volt a betöltetlen képzési helyek száma.
júl. 21
13:27
Jogosítvány nélkül, lopott autóval karambolozott (Kripto Akadémia)
júl. 21
13:27
Mazsihisz: a kormány tetteivel is fogadja vissza a magyar zsidóság áldozatait! (hirado.hu)
A szervezet azután adott ki közleményt, hogy elkészült a német megszállás áldozatainak emlékműve a budapesti Szabadság téren.
júl. 21
13:29
A férjet gyanúsítják az állapotos asszony és két gyermekük meggyilkolásával (hirado.hu)
Szúró-vágó fegyverrel meggyilkoltak egy állapotos magyar asszonyt és másfél, illetve ötéves kisfiát a múlt hét végén a párizsi régióban fekvő Perreux-sur-Marne-ban.
júl. 21
13:30
Az MSZP nem megy el Szabó Hedvig meghallgatására (444.hu)
Őt nevezte ki Orbán a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtte meg se hallgathatta.
júl. 21
13:31
VDSZ: nem kedvez a munkabiztonságnak a munkavédelmi felügyelet integrálása (hirado.hu)
30 százalékkal kevesebb ellenőrzést végeznek a felügyelők - állítják.
júl. 21
13:32
Nyomja a Farmville-t, miközben vezeti a metrót (444.hu)
Mexikóvárosban nem viccelt a pilóta. Menetközben és a megállókban is tudott játszani. Sajnos a főnökei is látták ezt a videót.
júl. 21
13:33
Lajosmizsei ámokfutó: elkerülhetetlen volt a fegyverhasználat (hirado.hu)
A Terrorelhárítási Központ videóra vette az elfogást.
júl. 21
13:34
Kutya így még nem írt magáról (444.hu)
József, a hatkilós yorki a Zsaru Magazinban mesélt.
júl. 21
13:36
Több lesz a munkahelyi baleset a megszorítás után? (Privátbankár)
Nem kedvez a munkabiztonságnak a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke szerint, hogy az önálló munkavédelmi felügyelet kormányhivatalokba integrálása után 30 százalékkal kevesebb ellenőrzést végeznek a felügyelők.
júl. 21
13:36
Lelőtt repülőgép: oszlásnak indultak a bevagonírozott tetemek (BorsOnline)
Egy nappal korábban a hírügynökségek még arról számoltak be, hogy az orosz szakadárok hűtővagonokban szállítják el a holttesteket. Tévedés volt, hűtés, az nincs.
júl. 21
13:36
Orbán Viktor a nemzetközi úszószövetség vezetőivel tárgyalt (Infostart)
Versenyszakmai, sporttartalmi szempontból sínen van a 2017-es magyarországi junior úszó világbajnokság és a 2021-es úszó vb előkészítése - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) vezetőinek hétfői budapesti megbeszélésén, amelyről a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár tájékoztatta az MTI-t.
júl. 21
13:36
Vízilabda Eb - Montenegró lépéselőnyben (Infostart)
Montenegró tavaly világbajnoki ezüstérmes csapata jelentős, 15 gólos vereséget mért az Eb-újonc grúzokra hétfő délben, így hatalmas lépést tett az A csoport megnyerése felé a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának zárófordulójában.
júl. 21
13:36
Tereprali: Lónyaiék autója a cél felé menet porig égett (She)
Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán le van sújtva. Pontosabban egyelőre fel sem fogták pontosan, hogy mi történt velük – ha ez megtörténik, akkor lesznek csak igazán lesújtva. No nem az eredmény miatt, dehogy! Annak örültek... Volna. Csakhogy...
júl. 21
13:38
Vízi Eb: Montenegró alaposan megszórta a grúzokat (She)
A papírformának megfelelően Montenegró magabiztos, nagy különbségű győzelmet aratott Grúzia ellen a Budapesten zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának utolsó csoportfordulójában.
júl. 21
13:39
Beszüntetik a harcokat a a lezuhant gép 40 kilométeres körzetében (Blikk)
júl. 21
13:39
Ukrajna kész átadni Hollandiának a koordináló szerepet a vizsgálatban (Metropol)
Megérkezett Kijevbe hétfőn a német légi balesetvizsgáló szervezet (BFU) két szakértője is.
júl. 21
13:39
Bizottsági meghallgatás nélkül nevezték ki az új főigazgatót (Metropol)
A szocialisták elfogadhatatlannak tartják, hogy kinevezése után, utólag hallgatják meg a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját.
júl. 21
13:39
Ömlött a gáz, kiürítették az óvodát (Alternatív Energia)
júl. 21
13:39
Az MSZP nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén (hirado.hu)
Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke és egyetlen szocialista tagja ezt közleményben tudatta.

Keresés