2014. július 21. hétfő

júl. 21
17:33
Aludt a forint, estek a magyar hozamok (Portfolio)
Igen jól vészelte át a mai feszült napot is a forint, illetve a régiós devizák, hiszen a nyugati részvénypiacok esése mellett a magyar fizetőeszköz stabil maradt, a líra-rand páros pedig még erősödni...
júl. 21
17:33
"Brutálisan" új arcok az MSZP vezetésében (ATV)
Egy igazi proletárt is beválasztottak az elnökségbe, Mesterházy Attila hívei viszont kiszorultak. Két agrárszakember révén elkezdődhet a vidéki nyitás.
júl. 21
17:45
Csökken a benzin ára (ProfitLine)
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
júl. 21
17:48
Siófokon lazított Aurelio és Zsófika (Blikk)
júl. 21
17:48
Tóbiás József: így nem lehet erős Magyarországot építeni (Infostart)
Az MSZP új elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, a kormány kontrollvesztését bizonyítja az, hogy éjszaka, titokban, közmegegyezés nélkül állították fel a Szabadság téri német megszállási emlékművet.
júl. 21
17:48
FINA: Magyarország a világ vizes sportjának középpontja (Infostart)
Magyarország kész otthont adni a juniorok nyíltvízi úszó világbajnokságának augusztusban - hangzott el azon a hétfői megbeszélésen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök fogadta a nemzetközi úszóélet vezetőit, köztük Julio C. Maglione FINA-elnököt a Parlamentben, ahol kiemelten a 2017-es budapesti junior úszó-világbajnokság és a 2021-es magyarországi felnőtt vizes vb előkészítéséről esett szó.
júl. 21
17:50
Így néz ki Tatár Csilla Marilyn Monroe-ként (Blikk)
júl. 21
17:51
Lefotózta a Holdra szállók krátereit (Blikk)
Balatonfűzfő — Három krátert neveztek el a Holdon az Apollo–11 legénységéről, Neil Armstrongról (†82), Edward Aldrinról (84) és Michael Collinsról (83), nem messze a helytől, ahol 1969. július 20-án leszálltak.
júl. 21
17:51
Végre kiderült, hogyan jön ki Varga 110 milliárdos csomagja (Portfolio)
Nem meglepő módon a kormány 110 milliárd forintos kiadászárolása volt a fő téma a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői online tájékoztatóján. Ezzel kapcsolatban a válaszokból arra következtethetünk,...
júl. 21
17:51
Megérkezett a magyar fürdők toplistája: ki az első? (Pénzcentrum)
Érdekes összesítés készült Magyarország termálfürdőiről; ezúttal árbevétel szerint rangsorolták az egységeket....
júl. 21
17:51
Európa Liga: Érzékeny veszteség érte a Diósgyőrt (Agroinform)
Több hetes kihagyás vár a diósgyőri Barczi Dávidra, akinek Bulgáriában eltörték a lábujját.
júl. 21
17:51
Megszállási emlékmű: Orbán is megszólalt (ATV)
A német megszállás áldozatainak emlékműve arra hivatott, hogy kifejezze azt a fájdalmat és megpróbáltatást, amelyet szabadsága elvesztése miatt a magyar nemzet érzett és elszenvedett - írta Orbán Viktor miniszterelnök az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában a budapesti Szabadság téri emlékműről.
júl. 21
17:52
Apja próbálta újraéleszteni a fiút (Blikk)
Zalaegerszeg — Élete legborzalmasabb pillanatát élte át az a mentő, aki fiát próbálta újraéleszteni, miután Szabolcsra (†10) játék közben rádőlt egy vas focikapu.
júl. 21
17:54
Az oroszok szerint kb az történt az Ukrajna felett lelőtt utasszállítóval, amit Szaniszló Ferenc az EchoTv-n elmondott (444.hu)
Egy amerikai műhold is gyanús az oroszoknak, akik saját állításuk szerint egyáltalán semmivel sem támogatják az ukrán felkelőket.
júl. 21
17:54
Nagy a bizonyítási vágy a Liverpool spanyol fiataljában (Sport365)
Nem szeretne távozni megint a Liverpooltól a csapat spanyol utánpótlás-válogatott támadó középpályása, Suso, aki az előző idényt kölcsönben hazájában, az Almeríánál töltötte.
júl. 21
17:56
Orbán Viktor szerint a kormány kötelessége volt a sasos emlékművet kirakni a Szabadság térre (444.hu)
A miniszterelnök szerint tartoztak az áldozatoknak, ezért kellett a szobor, amit az áldozatok nem kértek, viszont a többségük rosszul van tőle.
júl. 21
18:06
Az érdektelenség mentette meg a magyar börzét (Privátbankár)
Alacsony forgalom mellett felülteljesítő volt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX). A vezető részvények árfolyama vegyesen változott.
júl. 21
18:06
Meglepetéssel készül Keresztes Ildikó (Blikk)
Augusztusban ünnepli 50. születésnapját Keresztes Ildikó (49), ennek apropójából pedig két meglepetéssel is előrukkol. Szeptemberben jubileumi nagykoncertre készül, ezzel egy időben pedig megjelenik első önéletrajzi könyve is – így nyáron csupán pár napot tud kikapcsolódni.
júl. 21
18:06
Maláj utasszállító - MSZP: alapos és valódi vizsgálatra van szükség (Infostart)
Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője arra szólította fel a lelőtt maláj utasszállító ügyében érintettként szóba jöhető összes felet, különösen Oroszországot, Ukrajnát és az oroszbarát szakadárokat; haladéktalanul tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy korrekt, alapos és valódi adatokon nyugvó vizsgálatot kezdődhessen a térségben.
júl. 21
18:08
Van miből félretenni? Te hogyan gondoskodsz gyereked jövőjéről? (Privátbankár)
A magyaroknak a legfontosabb értékek között szerepel a család. De tudunk-e gondoskodni gyermekeink jövőjéről, és ha igen, hogyan, amikor a napi kiadások is óriási terhet jelentenek?
júl. 21
18:08
Ketten is hibáztak a vonatoknál (Blikk)
júl. 21
18:08
Belügyi államtitkár: még nem nevezték ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új főigazgatóját (Infostart)
A Belügyminisztérium rendészeti államtitkára szerint adminisztratív hiba lehetett, hogy a Magyar Közlöny múlt pénteki számában megjelent Szabó Hedvignek, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójává történő kinevezése. Tasnádi László kiemelte: Szabó Hedvig kinevezése még nem történt meg, továbbra is igazgatói posztot tölt be a szakszolgálatnál.
júl. 21
18:09
Orbán az emlékműről: a kormány eleget tett kötelességének (Blikk)
júl. 21
18:09
LMP: az Ab döntése nem kezeli a választójogot ért alaptörvényi sérelmeket (Kripto Akadémia)
A szoros, 8:7-es döntési arány is azt mutatja, hogy a kérdést nem sikerült megnyugtató módon rendezni.
júl. 21
18:09
Egészséges dezodorok (WebBeteg)
Az illatszergyártó cégek dezodorok és izzadásgátlók garmadát kínálják az üzletek polcain, ám ha ismerjük ezek egészségünkre és környezetünkre gyakorolt ártalmait, már korántsem pakolgatjuk olyan nagy lelkesedéssel bevásárlókosarunkba a díszes csomagolású termékeket.
júl. 21
18:09
Egyre kevesebb cigarettát veszünk (Portfolio)
Kevesebb cigaretta fogyott májusban Magyarországon, mint áprilisban, ami ritkán fordul elő - írja a Világgazdaság internetes oldalán a NAV adataira hivatkozva. Az év első öt hónapjában összesen 2,9...
júl. 21
18:11
Szerdán indul utolsó útjára a Costa Concordia (Kripto Akadémia)
A tervekhez képest két nappal késik a hajóroncs elvontatása.
júl. 21
18:18
Hárommilliárdos munkát hagytak veszni az építőiparosok (ProfitLine)
Egyetlen ajánlat sem érkezett a Budapest Főváros IX. kerület, Ferencváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala új épületének kivitelezésére kiírt, becsült értéken 3 milliárd forintos tenderre - olvasható a hétfői Közbeszerzési Értesítőben.
júl. 21
18:20
Így alakult az államháztartás első hathavi hiánya (ProfitLine)
Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, az éves előirányzat 82,6 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
júl. 21
18:24
Fidesz: az Ab jóváhagyta a júniusi törvénymódosítás leglényegesebb pontját (Infostart)
A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntése egyértelművé tette, hogy a kerületi polgármesterek jelenléte a Fővárosi Közgyűlésben nemcsak helyes, hanem alkotmányos is. A kormánypárti frakció reagálásában jelezte egyúttal azt is, hogy az önkormányzati választást szabályozó törvény az Ab által megsemmisített rendelkezések nélkül is alkalmazható.
júl. 21
18:24
Heves harcok Kelet-Ukrajnában (Infostart)
Heves harcok dúlnak a kelet-ukrajnai Donyeck megyében Dzerzsinszk és Horlivka városok térségében, Luhanszk megyében Szeverodonyecknél és Liszicsanszknál, valamint a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban - közölte hétfőn az oroszbarát szakadárok ellen indított, Kijevben terrorellenesnek nevezett művelet parancsnokságának sajtóosztálya.
júl. 21
18:27
Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint (Infostart)
Az államháztartás központi alrendszerének első hat havi hiánya 813,7 milliárd forint volt, az éves előirányzat 82,6 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
júl. 21
18:27
Az elődöntőbe jutásért játszhatnak a címvédő szerbek (Alternatív Energia)
Hogy a szerbek a második vagy a harmadik pozíció birtokosaként folytatják-e, a késő esti magyar-horvát összecsapás végeredményétől függ.
júl. 21
18:27
Vallott a CIB: 20 milliárd forintba kerülhet az árfolyamrés (Portfolio)
20 milliárd forint céltartalék képzéséről döntött a CIB a fogyasztói devizakölcsönökkel kapcsolatos árfolyamrés korrigálására - olvasható a bank közleményében. A Kúriának a pénzügyi intézmények...
júl. 21
18:27
Kézilabda: Fazekas Nándor az év végéig Katarba igazolt (Sport365)
Az év végéig a katari El-Dzsais csapatánál szerepel kölcsönben az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának magyar válogatott kapusa, Fazekas Nándor.
júl. 21
18:27
Átigazolás: Evra a Juventushoz szerződött - hivatalos (Agroinform)
Patrice Evra kétéves szerződést kötött a Juventusszal, amely 1.5 millió fontot fizetett érte a Manchester Unitednek.
júl. 21
18:27
Erős bizonyítékok a maláj gép ügyében (444.hu)
A Financial Times szerzett egy fotót, ami a lezuhant utasszállító törzsének egy darabja látszik. Ez kicsit kormos, és apró lyukak vannak rajta. A fotót a lap megmutatta két katonai szakértőnek is, akik egybehangzóan állították, hogy a törzs ilyen sérülései egyértelműen … Folytatás
júl. 21
18:29
Másfél millióan kapnak értesítést a NAV-tól (Alternatív Energia)
júl. 21
18:31
Árokba csúszott egy gázolajat szállító tartálykocsi (Alternatív Energia)
A balesetben senki nem sérült meg, és lakosságvédelmi intézkedésre sincs szükség.
júl. 21
18:42
Katonák és gyerekjátékok miatt esnek a tőzsdék (Privátbankár)
Általánossá vált a kockázatkerülés a tőkepiacokon a geopolitikai kockázatok és az amerikai gyorsjelentések miatt.
júl. 21
18:42
A bevadult taxisofőr állítja: Benkő ütött először (Blikk)
Budapest — Mint arról a Blikk beszámolt, az Omega együttes két zenészét vasárnap hajnalban megtámadta egy taxis, H. Zoltán, aki viszont azt állítja: Benkő László (71) ütött először. Ő csupán védekezett a nekieső billentyűssel, valamint a dobos Debreceni Ferenccel (66) szemben.
júl. 21
18:42
Tojás mérte az időt a kupiban (Blikk)
Szeged — Bordélyházra csaptak le a Csongrád megyei zsaruk. A Tisza-parti városban mindenki jól ismerte a night clubot, aminek a felső szintjén három szobában „túlóráztak" a táncoslányok.
júl. 21
18:42
Hende: a maláj gép lelövésének nincs közvetlen hatása Magyarország biztonságára (Infostart)
A malajziai gép lelövésének nincs közvetlen hatása Magyarország biztonságára - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Szombathelyen.
júl. 21
18:42
Moszkvai állítás szerint nem észleltek rakétaindítást az utasszállító katasztrófája idején (Infostart)
Az orosz védelmi tárca hétfői közlése szerint nem észleltek rakétaindítást a maláj utasszállító múlt csütörtöki kelet-ukrajnai katasztrófája idején.
júl. 21
18:44
Élménygazdag Timiék vakációja - Videó (Blikk)
júl. 21
18:44
Így reagáltak az ellenzéki pártok az Alkotmánybíróság döntésére (Infostart)
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja az Alkotmánybíróság döntését, mert az szerintük a Fideszt segíti abban, hogy támogatottságánál sokkal jobb eredményt elérve szerezzen többséget Budapesten. A Jobbik nem ért egyet a döntéssel, de tiszteletben tartja azt. Az LMP véleménye szerint az lett volna a legjobb, ha az Alkotmánybíróság teljes egészében megsemmisíti a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának…
júl. 21
18:45
Június végéig 53,3 millió forint kamarai hozzájárulást hajtott be a NAV (Infostart)
Június végén 68,4 millió forint elmaradt kamarai hozzájárulás behajtására 6349 behajtási eljárás volt folyamatban; a 2013-ban behajtott összeggel együtt 2014. június végéig összesen 53,3 millió forintot hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezen a jogcímen az érintett adózóktól - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
júl. 21
18:45
Baltával támadt a vita után (Kripto Akadémia)
Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
júl. 21
18:45
Így szedi áldozatait a hőség: többszáz baleset, rosszullét, fulladás (Pénzcentrum)
Fiatalok és idősek is rosszul lettek a nagy melegben....
júl. 21
18:51
Június végéig 53,3 millió forint kamarai hozzájárulást hajtott be a NAV (ProfitLine)
Június végén 68,4 millió forint elmaradt kamarai hozzájárulás behajtására 6349 behajtási eljárás volt folyamatban; a 2013-ban behajtott összeggel együtt 2014. június végéig összesen 53,3 millió forintot hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezen a jogcímen az érintett adózóktól - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.

Keresés