Közzétette az államháztartás részletes első féléves pénzforgalmi adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezzel megerősítette az előzetes adatokat, miszerint júniusban 132 milliárd forintos deficit...
A polgárőrök a reggeli órákban figyeltek fel Ásotthalmon egy gyanús kisbuszra, amely az egyik buszmegállóban utasokat vett fel, majd elindult velük Mórahalom irányába.
A Fidesz szerint az Alkotmánybíróság hétfői döntése egyértelművé tette, hogy a kerületi polgármesterek jelenléte a Fővárosi Közgyűlésben nemcsak helyes, hanem alkotmányos is.
Állattartók kaphatják a nagygazdaságok támogatását – Hiába volt rekord alacsony a júniusi államháztartási hiány, félév alatt összejött az éves deficit 82,6%-a – 3 bank perel az egyoldalú szerződésmódosítás miatt
Indítványozták annak a 28 éves lajosmizsei férfinak az előzetes letartóztatását, aki tanyájukon vadászfegyvereivel több lövéssel megölte a nagymamáját.
"A Szépművészeti Múzeum kiállításainak támogatása érdekében" 505 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány egy pénteken közzétett határozatában; a múzeum ezt az összeget a november 1-jén megnyíló Rembrandt és a holland "arany évszázad" című kiállítására fordítja.
Az orosz védelmi tárca hétfői közlése szerint műholdfelvételek bizonyítják, hogy az ukrán hadsereg BUK légvédelmi rakétarendszereket mozgatott a délkelet-ukrajnai "népfelkelők" állásainak körzetében a maláj utasszállító katasztrófáját megelőzőn, s annak napján, július 17-én is.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. által, az on-line bankkártyás fizetéshez (VPOS) szükséges banki szolgáltatásokra kiírt tendert, egyedüli ajánlattevőként az OTP Bank Nyrt. nyerte meg.
Felszabadítottak egy Luhanszk melletti települést a szakadár felkelők elleni hadműveletben részt vevő ukrán katonák - jelentette hétfőre virradóra az ukrán média. Az ukrán elnök egyik tanácsadója...
A deflációs környezet és a nyugodt nemzetközi hangulat miatt a mostani és az augusztusi kamatdöntés alkalmával is 10-10 bázispontos kamatcsökkentésre számítunk. Ezzel a kétéves kamatcsökkentési ciklus végére a magyar eszközök feltörekvő országokhoz képest eddig kedvező kamatfelára elfogy, ezért a továbbiakban a forint az eddigiekhez képest nagyobb árfolyamkilengésekkel reagálhat a nemzetközi…
A napokban bejelentett amerikai szankciók kapcsán tette közzé értékelését a Morgan Stanley elemző csapata az orosz részvényekre vonatkozóan, a szakértők egyértelműen negatívnak látják a vállalatokra...
Ismét tárgyalásba kezdett a Chelsea és az Atlético Madrid annak érdekében, hogy a matracosok megvásárolnák saját nevelésű játékosukat, Fernando Torrest.
A Hellas Verona megpróbálhatja megszerezni a mexikói válogatott veteránját, Rafael Márquezt, aki jelenleg hazájában, a Leónnál futballozik - írja a Sky Italia.
Mondta Navracsics Tibor, aki szerint az új képviseletekkel Magyarország „még közelebb kerülhet a német közvéleményhez”. A külügyminiszter hivatalosan meghívta német kollégáját a határnyitás 25. évfordulójának megünneplésére, és Frank-Walter Steinmeier elfogadta a meghívást. (MTI)
Braila — Teljes hétvégi házát ellopták egy tehetős román üzletembernek. Andy Pascali (40) örökölte az ingatlant, amelyet hosszú évek alatt csinosítgatott, végül igazi luxusvityilló lett belőle. Csakhogy nem sokáig élvezhette a Duna-parti ház kényelmét, ugyanis amikor legutóbb odalátogatott, hűlt helyét találta. Először azt hitte, rosszul lát, esetleg eltévedt, azonban erről szó sem volt: a…
Jól alakulnak a Transformers, a Pókember és az Én kicsi pónim eladásai, a második legnagyobb amerikai játékgyártó eladásai szépen bővültek. Elsősorban a fiúknak kínált gyerekjátékok bővüléséből...