Június végén 68,4 millió forint elmaradt kamarai hozzájárulás behajtására 6349 behajtási eljárás volt folyamatban; a 2013-ban behajtott összeggel együtt 2014. június végéig összesen 53,3 millió forintot hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezen a jogcímen az érintett adózóktól - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
A rendőrségnek kell kiderítenie, pontosan mi történt az Omega zenészei és az őket bántalmazó taxis között. Benkő László és Debreceni Ferenc illetve a sofőr vallomása ellentmond egymásnak. Az ATV Híradónak mindkét fél elmondta a maga verzióját.
Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere szerint a Szabadság téren felállított emlékmű a gyávaság emlékműve, ahogy a berlini fal is az volt, amelyet szintén az éj leple alatt építettek fel a város közepén.
Románia szigorú gazdasági szankciókat sürget és azok határozott alkalmazását szorgalmazza Oroszországgal szemben - jelentette ki Traian Basescu román államfő hétfőn este.
Elindult a Broad Peak magyar csúcstámadása hétfő hajnalban: a világ 12. legmagasabb hegycsúcsa, a 8051 méter magas Broad Peak - eredeti nevén K3 - meghódítására indult Varga Csaba és Suhajda Szilárd.
Az olasz férfi vízilabda-válogatott 9–9-es döntetlent játszott Görögországgal a margitszigeti Európa-bajnokság A-csoportjának utolsó mérkőzésén. Az olaszok így a második, a görgök a harmadik helyen zártak a csoportban. Mindketten bejutotta a negyeddöntőbe.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 21-től megkezdte a 2013-as folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 21-től megkezdte a 2013-as folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az adóhivataltól.
Magyarország két új főkonzulátust nyit Németországban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a német külügyminiszterrel hétfőn Berlinben folytatott megbeszélése után.
A margitszigeti férfi vízilabda Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a már biztosan csoportelső magyar válogatott a továbbjutásért harcoló horvátokkal csap össze. Kövesse a találkozót folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésünk segítéségével!
Az erősödő geopolitikai kockázatok közepette eséssel indították a hetet az irányadó amerikai indexek. A nap vége felé azonban lassan ledolgozzák a mínuszokat az indexek. Ma sem fontos makroadatok,...
Tajti József, a Puskás Akadémia szakmai igazgatója a klub hivatalos honlapján rövid videóinterjúban reagált a belga Double Pass auditáló cég elhíresült „futballakadémia-felmérő" tanulmányára.
Egy holland művész készítette az egytonnás felfújható gumikacsát, ami ilyen világ körüli turnén van most. Az év elején Taiwanon állították ki, ahol a helyi sasok nagyon idegesek lettek a jelenlététől, rátámadtak a szoborra, ami a sérülések miatt leeresztett. Miután megcsinálták … Folytatás
A német megszállás áldozatai emlékművén található feliratok magyar nyelvről négy idegen nyelvre fordítását az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) végezte - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.
Kilencvennégy éves korában elhunyt Karl Albrecht, a németországi központú Aldi üzletlánc egyik alapítója - adta hírül a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilap hétfőn a honlapján.
Nagyon nehéz mérkőzésen, rossz kezdés után, de 7-6-ra nyert a magyar válogatott a horvátok ellen a margitszigeti vízilabda Eb-n. Benedek Tibor csapata legközelebb pénteken, már az elődöntőben játszik, az Olaszország-Horvátország mérkőzés győztesével.
Malajzia miniszterelnöke bejelentette hétfőn, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője beleegyezett a szerencsétlenül járt maláj repülőgép adatrögzítőinek az átadásába.
Az olasz férfiválogatott nem tudta legyőzni a görögöket a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának utolsó csoportfordulójában, a hétfői program esti mérkőzésén, s be kellett érnie a második hellyel a montenegrói csapat mögött.
Az idei első féléves 82,6 százalékos államháztartási hiány nem számít magasnak, és ezúttal is a szokásos lefutás jellemzi hiányt, vagyis az első félévben magasabb a több kiadás miatt, de év végére "kisimul" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
Távozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK) a testület főigazgatója, valamint tag- és partnernyilvántartási igazgatója - derül ki a NAK honlapján hétfőn közzétett közleményből.
Megnőtt az áramfogyasztás a hőség miatt; az idei nyár eddigi legnagyobb csúcsterhelése az előzetes adatok alapján hétfőn várható, 6007 megawatt értékkel - tájékoztatott Hackl Mónika, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI megkeresésére hétfőn.
Az U20-as férfi kosár Eb elődöntőjében érdekes jelenet játszódott le a Szerbia–Törökország mérkőzésen. Néhány másodperccel a második negyed vége előtt előbb a szerbek dobtak egy hatalmas homályt, majd szinte a saját palánkja alól Metin Türen dobott kosárra – sikerrel. Talán nem túlzunk azzal, ha kijelentjük, hogy pályafutása egyik legnagyobb kosarát szerezte a török játékos, de pechjére végül…