Várhatóan 2015. nyár elejére befejeződik a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése, amelynek révén hatékonyabbá válhat az elektronikus közigazgatási szolgáltatás.
Több nagy, fejlett piacon esnek a Tupperware eladásai, emiatt az egész éves várakozását is lefelé kellett módosítania a menedzsmentnek. A részvények árfolyama 11 százalékot esett a rossz hírekre. ...
A Manchester City U21-es csapatának játékosai a HNK Rijeka elleni felkészülési meccs közben levonultak a pályáról, mivel egyik színesbőrű játékosukat rasszista atrocitások érték.
Kiraboltak egy idős asszony egy nagyatádi buszmegállóban, a szupernagyi azonban nem hagyta annyiban: lestoppolt egy kocsit, és azzal kezdték üldözni a rablót. Az asszony és segítője elfogták a tettest.
A horvátokat verő olaszok után a szerb férfiválogatott is bejutott a legjobb négy közé a budapesti vízilabda Európa-bajnokságon, miután a szerda esti második keresztbejátszásos meccsen legyőzte Görögország csapatát.
Ezt eddig tagadták. A Vosztok zászlóalj vezetője viszont most azt mondja, kaptak egy Bukot az oroszoktól, aztán a maláj gép lezuhanása után visszaküldték.
Részben extra hatás miatt stagnált a bevétele és csökkent a profitja a világ legnagyobb háztartási gép gyártójának. A kínai kereskedők egyelőre kivárnak, és nem rendelnek újabb termékeket a...
A Wizz Air továbbra sem közlekedik a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre, a légitársaság csütörtök éjfélig meghosszabbította az érintett légijáratok felfüggesztését - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
Megjelent szerdán a Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzata (szmsz), amely többi között rögzíti, hogy a tárcánál 9 államtitkár és 24 helyettes államtitkár dolgozik.
Ukrán cigarettacsempészt fogtak el a pénzügyőrök és a rendőrök Tarpa külterületén egy erdőben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Bővült a Facebook felhasználóinak száma, bevétele és profitja is az előző negyedévben, ennek pedig örülnek a befektetők is. A gyorsjelentés főbb pontjai: A világ legnépszerűbb közösségi...
ha Izrael feloldja a Gázai övezet blokádját. (BBC) Persze valószínűleg a Hamásznál is tudják, hogy Izrael nem fogja csak úgy feloldani a 2007 óta tartó blokádot, mert a zsidó állam attól tart, hogy akkor még több fegyver áramlana be a területre.
Most a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikáján ápolják az 50 alkalmi munkást. Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kertészetben gyomláltak zellert a hétvégén, de hétfőre valamennyiükön fájdalmas, feszülő hólyagok keletkeztek. Azt mondták, senki nem figyelmeztette őket, hogy bizonyos fűfélék, például a … Folytatás
Igazán gáláns borravalót adott egy amerikai férfi a 47. születésnapján az őt kiszolgáló pincérnek. Olyannyira, hogy a Ginger Man nevű New York-i étterem felszolgálójának, Michael Shafts-nek a szava is elállt.
Fémdetektoros vizsgálatnak vetették alá a John Kerry külügyminiszter vezette amerikai küldöttséget Kairóban Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök biztonsági emberei - közölte szerdán internetes oldalán a CBS amerikai televízió.
Gerhardt Ferenc szerint a készpénzkímélő megoldásokat alkalmazók terheinek csökkenése segíti e megoldások elterjedését, ezért a jegybankban ezen dolgoznak, erre állandóan figyelnek a különböző szabályok, rendszerek létrehozásakor, támogatásakor. A GIRO Zrt. fejlesztése is a pénzforgalom költségeinek mérséklését célozza.
A Nemzetközi Űrállomás egyik űrhajósa, a német Alexander Gerst posztolta a Twitterére. Ha minden igaz, az van rajta, hogyan a Gázai övezetben lövi egymást Izrael és a Hamász.
Ma nem volt túl sok örömteli hír, de hát ilyen szemét hely ez a világ. Próbáljanak meg azért jót aludni, előtte akár meg is hallgathatják ezt a számot. Én nagyon szeretem.
Munkaadójukat megkárosító pultosokat buktattak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai, akik a söröző online pénztárgépének adatai alapján leplezték le a csalókat. A vállalkozó megdöbbenve szembesült a ténnyel, hogy alkalmazottai saját zsebükre dolgoznak.