A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell - foglalt állást a kormányfő Tusnádfürdőn. Orbán, beszédében bírálta a magyarországi civil világot.
Akcióhősként tér vissza a mozivászonra Stohl András, aki biztos kézzel zúdít majd golyózáport a jófiúkra. A színész örül, hogy a rossz oldalon állhat, szerinte ez a hálásabb feladat.
Budapest egy hónapon át a zsidó kultúra fővárosa lesz: a Zsidó Nyári Fesztivál után szeptember 8-tól két héten át a Spinoza Színház fesztiválja várja a látogatókat, akik színházi, filmes, kabaré-, irodalmi és zenei produkciók, valamint tudományos előadások révén kaphatnak ízelítőt a zsidó kultúrából.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szombattól Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább - az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Hivatalosan jó a viszonyunk, ám a színfalak mögött két ügyben is ellentét feszül az észt és a magyar kormány között. A tallinni követség bezárásának kizárólag anyagi okai vannak. Legalábbis a hivatalos külügyi álláspont szerint.
Hétfőn lesz száz éve, hogy 1914. július 28-án, egy hónappal Ferenc Ferdinánd trónörökös és feleségének szarajevói meggyilkolása után hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának, ezzel kitört a négy éven át tartó, Európa térképét újrarajzoló első világháború.
A Gazdasági Versenyhivatal az első félévben 41 ügyet zárt le, ezek között a fogyasztóvédelmi jellegű ügyek voltak túlsúlyban, a kiszabott bírság pedig 3,2 milliárd forintot tett ki - közölte a versenyhatóság.
Az MKB Bank megvásárlásával a bankrendszeren belüli magyar nemzeti tulajdon aránya meghaladta az 50 százalékot - hívta fel a figyelmet szombati tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor miniszterelnök.
Ahogyan arról örömmel beszámoltunk, a magyar férfiválogatott 8-7-es győzelmet aratott Olaszország ellen, amivel bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe. A vasárnapi fináléban a Montenegrót négygólos hátrányból felállva, 10-9-re legyőző Szerbia lesz az ellenfele.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első félévben 41 ügyet zárt le, ezek között a fogyasztóvédelmi jellegű ügyek voltak túlsúlyban, a kiszabott bírság pedig 3,2 milliárd forintot tett ki - közölte a versenyhatóság az MTI-vel.
Rendkívül szigorú szankciók Oroszországgal szemben katasztrofálisak lennének a globális gazdaságra is, szélsőséges esetben a nyersolaj világpiaci ára majdnem a duplájára nőne, és ez mély recesszióba taszítaná a világ számos vezető gazdaságát - figyelmeztetett az Oxford Economics.
Folyamatosan kilenc sávon léptetik ki az autósokat az országból Röszkén, ennek ellenére továbbra is három órás a várakozás - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
Átmenetileg felügyelőbizottság nélkül működik a Magyar Nemzeti Bank, az előző Országgyűlés mandátumával együtt ugyanis ennek mandátuma is lejárt. Az előző országgyűlési választások után csak több...
A római nagyköveti jelöltségről való lemondásáról és az őt érő antiszemita vádakról nyilatkozott Szentmihályi Szabó Péter a Corriere della Sera olasz napilap szombati számában. A telefonos interjúban elmondta, azért állt félre, mert nem akarta megzavarni az Olaszország és Magyarország közötti kapcsolatokat.
A római nagyköveti jelöltségről való lemondásáról és az őt érő antiszemita vádakról nyilatkozott Szentmihályi Szabó Péter a Corriere della Sera olasz napilap szombati számában.
Az MKB Bank megvásárlásával a bankrendszeren belüli magyar nemzeti tulajdon aránya meghaladta az 50 százalékot - hívta fel a figyelmet szombati tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor miniszterelnök....
Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és...
Az AP amerikai hírügynökségnek egy ukrajnai szakadár harcos elismerte, hogy ők lőtték le múlt csütörtökön a malajziai utasszállítót Kelet-Ukrajna felett. A repülőről azt hitték, hogy az egy ukrán katonai gép.
Az idén még mindig pont nélkül álló Sauber istálló csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn nem kerget hiú ábrándokat, szerinte csapata az idei év második felében már nem lesz képes arra, hogy nagy fordulatot bemutatva a rendszeres pontszerzők közé kerüljön. Tavaly a Sauber a szezon második felében fel tudott javulni, idén azonban erre nem igazán számítanak a svájciak. Tovább »
Nem hogy nem lesz a technológiai innováció vezére az Apple a jövőben, de három éven belül "elavult" lehet a cég - fejtette ki véleményét az elemző a CNBC-nek az Apple második negyedéves...
A Barcelona 2006-os, illetve a Porto 2004-es, brutálisan erős kerete csapott össze egy barátságos mérkőzésen, hogy a két klub közös sztárját, a tavaly visszavonult Decot búcsúztatják. A portugál válogatott volt klasszisa egy remek emeléssel búcsúzott a futballvilágtól.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az első félévben 41 ügyet zárt le, ezek között a fogyasztóvédelmi jellegű ügyek voltak túlsúlyban, a kiszabott bírság pedig 3,2 milliárd forintot tett ki - közölte a versenyhatóság.
Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadásában. A kormányfő egyúttal bírálta azokat "a fizetett politikai aktivistákat", akik civileknek tüntetve fel magukat külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni…
A Mercedes angol pilótája, Lewis Hamilton - pénteki duplázása után - a Formula-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését is megnyerte. Csapattársa, a német Nico Rosberg ezúttal közelebb került hozzá, 47 ezredmásodperc választotta el az idei világbajnokság két esélyesét.
Egy amerikai állampolgárságú öngyilkos merénylőről szóló videót tett fel a világhálóra pénteken az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai ága, aki május végén felrobbantotta magát Szíria északnyugati részén.