A kolumbiai válogatott védője, Juan Zuniga azt mondta: nem akart sérülés okozni a brazilok sztárjának, Neymarnak, amikor hátba térdelte őt a két labdarúgó-válogatott pénteki, világbajnoki negyeddöntőjének hajrájában.
Az LMP szerint a kormány lemondott a valódi munkahelyteremtésről, s közmunkatársadalmat akarnak létrehozni. Szél Bernadett, a párt társelnöke szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: a kormánynak haladéktalanul meg kell kezdenie a közmunkaprogram átalakítását, s ezzel együtt a piaci munkavállalást kell elősegítenie.
Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya nagyon örül annak, hogy csapata a házigazda brazilokkal játszhatja majd az elődöntőt a labdarúgó-világbajnokságon.
Korszerűsítik a közvilágítást Szekszárdon 700 millió forintos beruházás keretében, az Európai Unió kohéziós alapjának 85 százalékos támogatásával - közölte a projektben közreműködő Szekszárdi Turisztikai Nonprofit Kft. az MTI-vel.
Neymar sérülése nem csak sokkolja, hanem ösztönzi is a brazil válogatott labdarúgóit, Hulk szerint miatta kell megnyernie a házigazdának a világbajnokságot.
Gratulált a kolumbiai labdarúgó-válogatott tagjainak Juan Manuel Santos államfő, aki a helyszínen nézte meg a házigazda brazilok elleni, péntek esti világbajnoki negyeddöntőt.
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati, összességében harmadik szabadedzésén.
Gárdisták, jobbikosok, betyárok és vármegyések vonultak a városban annak emlékére, hogy öt évvel ezelőtt feloszlatták őket az Erzsébet téren. Ha Vonán múlna, akkor Pride helyett is ez lenne.
A mezőgazdaság hozzájárulása nélkül nincs életképes magyar nemzetgazdaság – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Gödöllőn, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) tisztújító küldöttgyűlésén.
A parlamenti képviselők pénteken megszavazták a devizahitelesek megsegítésének első törvényjavaslatát, így egyre több kérdés merül fel, hogy mi várható az őszi csomagokban. Gulyás Gergely fideszes...
Az olasz határrendészek négy magyar embercsempészt vettek őrizetbe péntek este az olasz-osztrák határon, ez utóbbiak ugyanis egy furgonban húsz illegális bevándorlót akartak átcsempészni Ausztriából olasz földre.
Összességében mintegy 100 milliárd euró értékű vállalati részvénytulajdona van a francia államnak, mely egy részét a legutóbbi jelzések szerint készek értékesíteni - írja a Financial Times. A...
Több neves futballista és sportoló kívánt mielőbbi felépülést a brazil válogatott játékosának, a tegnap este Kolumbia ellen csigolyatörést szenvedett Neymarnak.
A bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elvárja, hogy Románia lépjen ki abból a perből, amely a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezés ügyében indult az Európai Unió bíróságán, ellenkező esetben fontolóra veszi a koalícióból való kilépését - erősítette meg az MTI-nek szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a bukaresti kormány…
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Formula-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, így ő indulhat majd az első rajtkockából a vasárnapi futamon.
Az új földtörvény, a földhöz jutás szabályainak szigorodása máris érezteti kedvező hatását - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a szövetség tisztújító küldöttközgyűlésén szombaton, Gödöllőn
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szombaton az egyiptomi Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom harminchét tagját, köztük a szervezet vezetőjét, Mohamed Badíét is - jelentette az egyiptomi sajtó.
Ellentüntetők várják a Budapest Pride résztvevőit a gyülekezési pontokon. Az Alkotmány utcánál Orosz Mihány Zoltán érpataki polgármester sújtásos ruhában, kakastollas kalapban nyomja a showt. A rendőri készültség nagy, elzárták az ellentüntetőket a felvonulóktól. A menet négykor rendben elindult
Egy felmérés szerint tízből kilencen tesznek az egészségükért, egészségesebb táplálkozással, a káros szenvedélyek kerülésével, szűrővizsgálatokra azonban a lakosság egy jelentős része egyáltalán nem jár. Pedig sok esetben egy-egy preventív vizsgálatnál kifejezetten komoly betegségek mutathatók ki, és orvosolhatók időben.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett gyülekeztek a budapesti Alkotmány utcában szombat délután a Budapest Pride Fesztivál felvonulásának résztvevői. Közben az Alkotmány utca és a Kossuth tér sarkán tüntet "A család nevében" facebook-csoport, a két rendezvényt a rendőrség kettős kordonnal választotta el - tapasztalták az MTI tudósítói.
A kormány a kistelepülések életképességét és a szociális szövetkezetek működését is minden eddiginél jobban támogatja és ösztönzi - reagált a Fidesz szombaton közleményében Harangozó Gábor (MSZP) nyilatkozatára, amelyben a közmunkaprogram helyett a szociális szövetkezetek támogatását javasolta a kormánynak.
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, így ő indulhat majd az első rajtkockából a vasárnapi futamon.
Kellő határozottsággal és szakértelemmel jártak el a hatóságok a tiszafüredi lépfenefertőzéssel kapcsolatban - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter egy kunhegyesi rendezvényen újságíróknak szombaton.
Hatalmas gyűlölet övezi Brazíliában a kolumbiai válogatott védőjét, a Neymart harcképtelenné tevő Juan Zunigát, akit a brazil szurkolók halálosan megfenyegettek a közösségi oldalakon.
Biztató az idei kenyérgabona-termés a folyamatban lévő betakarítás eddigi tapasztalatai alapján - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Kunhegyesen.
Az új földtörvény, a földhöz jutás szabályainak szigorodása máris érezteti kedvező hatását - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a szövetség tisztújító küldöttközgyűlésén szombaton, Gödöllőn.
Budapest — A természetes drog, azaz a szex híve Kovács Áron (41)! Az énekes-műsorvezető a MOM Sportban Körmendi Gábornak mesélt gyermekkori cukorbetegségéről.
David Guetta, Wiz Khalifa, Armin van Buuren, Alesso, Martin Solveig, Sven Vdth, Steve Angello, a Roni Size & MC Dynamite is fellép a szerdán Zamárdiban kezdődő MasterCard Balaton Sound fesztiválon