2014. július 8. kedd

júl. 8
13:06
Az Alkotmánybíróság szerint rendben van, ami a trafikokkal történt (Privátbankár)
16 indítvány szerint alkotmányellenes, hogy csak koncesszió-nyertesek árulhatnak cigit nemzeti dohányboltokban. Az Alkotmánybíróság szerint az kevés, hogy valaki régóta a trafikjából él.
júl. 8
13:06
Így döntött Paks ügyében az Alkotmánybíróság (Infostart)
Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát, amelyet azért nyújtottak be, hogy lehessen népszavazást tartani a paksi erőmű állami hitelfelvétellel történő bővítéséről.
júl. 8
13:06
Nem lehet népszavazást tartani a paksi bővítésről (Gondola)
Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát, amelyet azért nyújtottak be, hogy lehessen népszavazást tartani a paksi erőmű állami hitelfelvétellel történő bővítéséről.
júl. 8
13:06
Harmadikok lettek a magyar fiatalok a globális kreatívbajnokságon (Kreatív Online)
Anabela Vasková, Vass Dávid és Marosi Gergely hármasa harmadik lett összetettben a Young Gloryn.
júl. 8
13:06
Elismerte felelősségét a lépfenéért felelős cég (Blikk)
júl. 8
13:06
Döntött az Ab - Vihetik a szövetkezeti hitelintézeteket? (Alternatív Energia)
júl. 8
13:06
Lényegében ezért nem csinál semmit a jen árfolyama (Portfolio)
A japán jegybanki döntéshozók jövő áprilisra már azt remélik, hogy megközelíthetik a két százalékos inflációs céljukat - így további intézkedéseket nem is látnak szükségesnek. A jen árfolyama részben...
júl. 8
13:06
Hatalmas sarcot kaptak a magyar bankok az elmúlt években (Pénzcentrum)
Eddig összesen 1222 milliárd forintnyi pluszterhet róttak ki a bankokra....
júl. 8
13:06
Lépfene: jó politikai kapcsolatai lehetnek az érintett cég vezetőjének (ATV)
Jó politikai kapcsolatokkal rendelkezhet az a tiszafüredi állattartó cég, ahol a múlt héten megjelentek az első lépfenés esetek – írta a keddi Népszabadság.
júl. 8
13:08
Lépfenés hús a menzán - elismerte felelősségét a tiszafüredi cég vezetője (Privátbankár)
Elismeri felelősségét a lépfenével fertőzött húst megvásárló és azt a közétkeztetésben felhasználó Hableány Bt. igazgatója az ellene folyó eljárásban - közölte az igazgató ügyvédje.
júl. 8
13:08
Ezért hosszabb a hétvégi kamionstop (Infostart)
Szombaton lépett életbe a nehéz tehergépjárművek meghosszabbított forgalomkorlátozása, a nyári kamionstop így szombaton este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési főosztályvezetője azt mondta: remélik, a délelőtti időszakban nem okoznak torlódást a tehergépkocsik.
júl. 8
13:08
Végre megindul a roham az olcsó hitelekért? (Portfolio)
A Növekedési Hitelprogram eddig a piaci hitelállomány körülbelül negyedét mozgatta meg. Látható átrendeződés a kkv-hitelállomány bankok közötti megoszlását tekintve is, de összességében eddig a...
júl. 8
13:10
Ismét lecsapott a versenyhivatal: óriási bírság lett a vége (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. június 30-án kelt döntésével nyolc budapesti transzportbeton gyártó vállalkozással és a Magyar Betonszövetséggel szemben 2 790 200 000 Ft összegű bírságot...
júl. 8
13:15
2,7 milliárdos bírság több budapesti transzportbeton gyártónak (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. június 30-án kelt döntésével nyolc budapesti transzportbeton gyártó vállalkozással és a Magyar Betonszövetséggel szemben 2.790.200.000 Ft összegű bírságot szabott ki, mert 2005 és 2007 között az 1000 m3 feletti Budapest környéki transzportbeton megrendeléseket előre meghatározott kvóta mentén felosztották, valamint meghatározták a transzportbeton árszintjét,…
júl. 8
13:15
Forma-1: Räikkönen balesete miatt nem tesztelhet Silverstone-ban (Sport365)
Egy nap szünet után ismét felbőgnek a V6-os turbófeltöltő erőforrások a silverstone-i versenypályán, a tizenegy istálló ugyanis kedden és szerdán is a Brit Nagydíj helyszínén tesztel.
júl. 8
13:15
Elismerte felelősségét a lépfenés húst használó cég vezetője (444.hu)
A Hableány Kft. vezetője, Ábrahám Tamás elismeri, hogy hatósági bizonyítvány nélkül vásárolt marhahúst, de azt hitte, hogy látta az állatokat orvos.
júl. 8
13:17
Július végéig kártalaníthatja a Sunport Travel utasait az Uniqa (ProfitLine)
A Sunport Travel csődje miatt eddig beérkezett kárbejelentések alapján 69 érintett utazási szerződésről tud az Uniqa Biztosító Zrt., több bejelentésre nem számítanak, őket várhatón július végéig kártalanítják - közölte a biztosító az MTI érdeklődésére kedden.
júl. 8
13:17
Marad a húsz százalékos áfa Szlovákiában (444.hu)
Emelésről szó sem volt, a kormánypárti előterjesztésben az szerepelt, hogy hiába csökken az államháztartási hiány 3 százalék alá, akkor sem módosítják az áfa szintjét a korábbi 19 százalékra. Nálunk meg marad a huszonhét százalék. (MTI)
júl. 8
13:19
Megszólalt az RTL Klub Híradójában Mészáros Lőrinc kihívója, ezután kombájnnal tettek kárt a földjében (444.hu)
A felcsúti juhász, Váradi András földjén százezer forintos kár keletkezett.
júl. 8
13:21
Tolatás közben gázolta halálra saját feleségét (444.hu)
Lajosmizsén kedden délelőtt annyira szerencsétlenül tolatott ki az udvarból egy autó, hogy a kapuban álló hetven éves nőt elütötte. Az idős nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Baon.hu szerint autót a nő férje vezette, közösen … Folytatás
júl. 8
13:24
Titokban bebetonozták az árakat - milliárdos bírságot szórt ki a Versenyhivatal (Privátbankár)
8 cég és a Magyar Betonszövetség a piac felosztása és a piaci árszint megtartása céljából rendszeresen tárgyalásokat folytattak, de valaki 27,9 millióért feldobta őket.
júl. 8
13:24
Döbbenet: meddőnek hitték, ötösikreket szült (BorsOnline)
Talán mégis léteznek csodák és ezt bizonyítja annak a Srí Lankáról származó asszonynak az esete, aki hosszú éveken keresztül azt hitte, sose lehet gyereke. Ő is és az orvosok is tévedtek. A nő múlt héten öt csecsemőnek adott éltet.
júl. 8
13:24
Nem hiszed el! Így néz ki egy szopógép (Blikk)
Amikor a múlt héten írtunk a spermafejőgépről, melyet egy kínai klinikán helyeztek üzembe, még mi sem gondoltuk volna, hogy létezik ennél bizarrabb találmány. Hamar kiderült, hogy tévedtünk, akkor ugyanis még nem ismertük az automata szopógépet.
júl. 8
13:24
Csehszlovák bírálat a nagymarosi munkálatok felfüggesztése miatt (Infostart)
1989. július 8. szombat: A BBC brit rádió beszámolója szerint nyílt vita alakult ki a román és a magyar vezetők között a Varsói Szerződés néhány nappal ezelőtti bukaresti csúcstalálkozóján. Magas beosztású csehszlovák pártvezető bírálta Magyarországot a nagymarosi munkálatok felfüggesztése miatt éppen azon a napon, amikor a magyar és a csehszlovák miniszterelnök erről a kérdésről is egyeztetett…
júl. 8
13:24
Vb-2014 - Futballfesztivál a Millenárison (Infostart)
A brazíliai labdarúgó-világbajnokság utolsó mérkőzéseinek óriáskivetítős vetítése várja a látogatókat keddtől vasárnapig a budapesti Millenárison induló egyhetes futballfesztiválon, a ContiCabanán.
júl. 8
13:24
Ilyen volt az aluljárócsúszda (Kreatív Online)
Nem csak a fiatalok csúszkáltak. Videó.
júl. 8
13:24
Tolatás közben ütötte el a nőt (Blikk)
júl. 8
13:24
Ronda nagy olajfolt a Dunán - Lezárták a Kvassay-zsilipet (Kripto Akadémia)
Az olajszennyezés egy, a folyón közlekedő hajó fenékvizének leeresztéséből származhat.
júl. 8
13:24
Érdemes most osztrák bankpapírt venni? (Portfolio)
Az elmúlt napokban az osztrák pénzintézeteket vették össztűz alá a befektetők a magyar devizahiteles csomag miatt. Ennek hatására elsősorban az Erste árfolyama jelentős zuhanást szenvedett el, de a...
júl. 8
13:24
Újra leáll a Viper gyártása, nem veszik a vérbeli sportautót (Auto Pult)
A Viper minden kétséget kizáróan Amerika egyik jellegzetes produktuma, ám a Dodge sportautója közel sem fogy annyira, mint azt a gyártó elképzelte. Korábban a gyenge eladási számok miatt már állt a vipera gyártása, azonban az újraindítást követően nem sokkal ismét megálljt kellett parancsolni a termelésnek, hasonló okokból kifolyólag, mint az első esetben.
júl. 8
13:24
Broadway-musical készül A fekete Orfeuszból (Metropol)
Camus filmje iránt az Arcade Fire rockegyüttes legutóbbi, tavaly megjelent albuma, a Reflektor keltette fel ismét az érdeklődést.
júl. 8
13:26
Sírt az elefánt, amikor 50 év után kiszabadult (BorsOnline)
Pokoli körülmények között tartottak, éheztettek és rendszeresen vertek egy elefántot Indiában. Rajut a múlt héten fél évszázad után mentette meg egy brit állatvédő szervezet.
júl. 8
13:26
Szexi fotók: nővel csókolózik ÉNB Alexa! (Blikk)
Budapest — Igazán szexi fotók készültek az Éjjel-nappal Budapest sztárjairól. Alexát korábban láthatták már a nézők hasonlóan lenge öltözékben, hiszen modellpályafutása során állt már a Playboy kamerája előtt is, ezúttal azonban nem egyedül pózolt, hanem az Éjjel-nappal Budapest egy másik szereplőjével, Daniellával.
júl. 8
13:26
Argentin kapust igazolt a Manchester City (Blikk)
júl. 8
13:26
MSZP: Mi áll az okmányhivatalok összeomlásának hátterében? (Kripto Akadémia)
Ki a felelős és mi lesz a következmény?
júl. 8
13:28
Betegsége miatt tetováltatta tele a testét - videó (Blikk)
Gordon (58) irodai adminisztrátorként dolgozott, mikor öt évvel ezelőtt úgy döntött, annyira kitetováltatja a testét, amennyire csak lehet.
júl. 8
13:33
MSZP: tömeges nyugdíjcsökkentést okozna az ellátás gyermekszámhoz kötése (Adózóna)
Az MSZP népesedéspolitikai intézkedésnek álcázott tömeges nyugdíjcsökkentésnek tartja azt, hogy a gyermekek számához kötnék a nyugdíj mértékének megállapítását.
júl. 8
13:42
Elhagyja Romániát a Baumax (Privátbankár)
A francia Adeo csoportnak adta el a 15 áruházat üzemeltető romániai érdekeltségét az osztrák Baumax barkácsáruház-lánc.
júl. 8
13:42
Orkán erejű széllel érkezik a felhőszakadás (Blikk)
Záporok, zivatarok enyhítik a hőséget - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Keddre a hőség miatt már csak a fővárosra és nyolc megyére, a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt az egész országra első-, illetve másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat.
júl. 8
13:42
Döntött az AB: rendben van a trafiktörvény (Infostart)
Elutasította az Alkotmánybíróság azt az alkotmányjogi panaszt, amely a nemzeti vagyonról, valamint a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvények egyes részei alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
júl. 8
13:42
Gázvezetéket vágott át egy munkagép (Blikk)
júl. 8
13:42
Ponta nem szorul rá az RMDSZ parlamenti támogatására (Metropol)
A bukaresti kormánykoalíciót nem zavarná túlságosan, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kilépne a kormányból.
júl. 8
13:42
Argentin kapust igazolt a Manchester City (Metropol)
Willy Caballero argentin kapus a Málagától érkezett. Hároméves szerződést kötött a klubbal.
júl. 8
13:42
Másodfokú riasztás felhőszakadás miatt (Metropol)
Győr-Moson-Sopron, Fejér, Veszprém, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye több járásában van érvényben a narancssárga riasztás.
júl. 8
13:42
Riasztás heves zivatarok, felhőszakadás miatt (Alternatív Energia)
Pest megye több járásában is érvényben van a másodfokú riasztás,
júl. 8
13:42
Újra döntött az Alkotmánybíróság a takarékokról (Portfolio)
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a másik, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezést is, mert az Ab...
júl. 8
13:42
Kim Dzsong Un elsántikált Kim Ir Szen előtt (ATV)
Kim Ir Szen 1994. július 8-án hunyt el, és a tiszteletére tartott rendezvényen hatalmas portréja előtt a hadsereg és a kommunista párt több ezer képviselője gyűlt össze. Kim Dzsong Un sántikálva vett részt a megemlékezésen.
júl. 8
13:42
Női kézilabda Eb: Oroszország ellen kezd Németh András együttese (Agroinform)
A magyar válogatott december 7-én 20.30 órakor Győrben kezdi meg szereplését Oroszország ellen a női kézilabda Eb-n.
júl. 8
13:44
Tel-Avivot is rakétatámadás érte (Metropol)
Negyvenezer tartalékos katona mozgósításáról döntött az izraeli kormány kedd délután.
júl. 8
13:44
Dühös tejtermelők vonultak fel a gyilkos tejimport miatt (Portfolio)
„Ezek nem hazait árulók, hanem hazaárulók!”Képriport...

Keresés