Sántikálva lépdelt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az ünnepi emelvényen a nagyapja, Kim Ir Szen halálának huszadik évfordulója alkalmából rendezett hatalmas ceremónián egy videofelvétel tanúsága szerint, amelyet kedden tett közzé az észak-koreai állami televízió
A devizahiteles mentőcsomagról megjelenő hírek várhatóan fokozott volatilitást okoznak a következő hónapokban a magyar eszközök piacán és a mostani optimista árazásokra tekintettel a Morgan Stanley...
A készházépítő szakmai tagozatnak a csúcsévben 37 tagja volt, mára hét cégre olvadt a tagság. Az évi néhány házat előállító társaságok eltűntek a piacról, viszont a nagyobbak hozzájutottak az előbbiek piacához is. Ez a piac azonban inkább külföldi. Míg korábban Ausztriából és Németországból jött a készházak mintegy fele Magyarországra, ma a magyar gyártók exportálnak oda. Új piac lett Szlovákia…
A halászati bizottságon kívül szinte minden testületbe sikerült delegálnunk valakit - mondta Pelczné Gáll Ildikó, aki szerint ez megbocsátható, hiszen tengerünk sincs, és a halászatunk sem jelentős.
A román jegybank szerint a helyi bankok (az Erstével az élen) azért különítenek el több céltartalékot nem fizető hiteleikre, mert korábban elmulasztották ezt megtenni. De nincs olyan új szabályozás,...
Egy friss kutatás szerint az internetezők jelentős része továbbra is személyesen szereti intézni banki, biztosítási ügyeit - nem nagyon értünk a pénzügyekhez, nem akarunk hülyeséget csinálni, inkább megkérdezzük az ügyintézőt, az a biztos.
A magyar nyelv nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem rendezvényének megnyitóján kedden Budapesten. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében azt közölte: 300 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési programot indít a kormány a…
Különleges riadót rendeltek el Japán déli részén a közelgő Neoguri szupertájfun miatt: Mijako és Okinava szigetén a hatóságok közel félmillió ember evakuálását tanácsolták
Indokoltnak tartja és támogatja a tejtermelők keddre meghirdetett demonstrációját a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmánya - közölte a MOSZ az MTI-vel.
Eséssel zárták a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, makroadatok és kedvező vállalati hírek hiányában nem volt semmi, ami újabb lendületet adott volna az emelkedésnek. Ázsiában is az...
Közéleti személyiségek által gyaníthatóan évtizedekkel ezelőtt elkövetett pedofil bűncselekmények és azok feltételezett elleplezése ügyében indított nagyszabású párhuzamos vizsgálatokat hétfőn a brit kormány
A gépjármű-forgalmazókat és -lízingcégek meghatározott feltételek teljesítése esetén illetékkedvezményt, illetve -mentességet érvényesíthetnek. Összegyűjtöttük ennek szabályait és az eljárásban elvégzendő feladatokat.
Több alkalommal is - így 2005-ben, 2011-ben és 2012-ben - is első helyezett lett a rendőrség megyei szakmai közlekedésrendészeti versenyén az a fiatal rendőr, aki hétfőn vesztette életét egy balesetben.
Magyarországon vannak olyan szakmák, ahol akár 60 ezer forint különbség is lehet a két nem fizetései között a diplomás-pályakövetési rendszer statisztikái alapján, írja a Magyar Nemzet.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az ágazati szereplők bevonásával kidolgozta a meggypiaci feszültségek kezeléséhez szükséges intézkedéseket - olvasható a Földművelésügyi Minisztérium közleményében.
A júniusi 838 millió dolláros számla maradt kiegyenlítetlen, így összesen már 5,296 milliárd dollárral tartozik Ukrajna a Gazpromnak. A cég szóvivője szerint az ilyen esetek miatt elkerülhetetlen az előrefizetés rendszerének bevezetése. (RT.com)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte az áprilisi országgyűlési választáson egyéni választókerületben mandátumot szerzett képviselők választási kampányára fordított támogatásainak szabályszerű felhasználásának helyszíni ellenőrzését a Magyar Államkincstárnál - közölte hírportálján az ÁSZ kedden.
Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát, amelyet azért nyújtottak be, hogy lehessen népszavazást tartani a paksi erőmű állami hitelfelvétellel történő...
Felcsúton kampányolt, másnap kombájnnal feltúrták annak az alcsútdobozi juhásznak a földjét, aki az Együtt-PM jelöltjeként indul az őszi önkormányzati választáson.
Körlevélben állíttatott le minden szerződéskötést a fejlesztési miniszter száznál is több állami cégnél – jelentette a Cink egy állami társaságnál dolgozó forrást idézve, aki látta az utasítást tartalmazó üzenetet.
Májusban havi alapon számolva 0,7 százalékkal mérséklődött az ipari termelés és 1,3 százalékkal a feldolgozóipari termelés a brit nemzeti statisztikai hivatal (ONS) keddi jelentése szerint
Nyírbátorban utcaszínházi fiesztát, Vásárosnaményban a városnap alkalmából Zoárd-napi sokadalmat tartanak, Ópályiban pedig az aratást ünneplik ezen a hétvégén
Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló egyik bírói kezdeményezést - derül ki az Ab honlapján kedden közzétett határozatból
Idén a második negyedévben 10 ezer 297 cég szűnt meg Magyarországon, ilyen sok vállalkozást még soha nem törölt a cégbíróság - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel kedden