A Yahoo menedzsmentje elkötelezett a bevételek növelése mellett, ennek örülnek a befektetők. A vártnál nagyobb mértékben, 24 százalékkal esett a Yahoo display hirdetéseinek száma, részben ennek...
Oroszlánok és tigrisek fogukkal és karmaikkal szaggatták "használt hatásúra" a vásznat, amelyből farmernadrágokat varratott egy japán állatkert. A saját márkanévvel ellátott darabokat most jótékony célú árverésre bocsátják.
Leállítja a bővítést az Európai Unió a következő öt évre - mondta kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság kedden megválasztott elnöke Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén
Pelczné Juncker megválasztása után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a fideszesek részéről elvi álláspontról és nem személyi kérdésről volt szó.
Javítási munkálatok miatt szerdától tíz napig félpályás útzár lesz Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 46-os főút Mezőtúr és Törökszentmiklós közötti szakaszán - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A Debreceni VSC gól nélküli döntetlent ért el az északír Cliftonville vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának első, keddi mérkőzésén. A BL selejtezőjében legutóbb 2000-ben tudott győzni egy északír csapat, azóta nem, és ez a sorozat most sem szakadt meg, párharcot pedig 1984 óta nem nyert a sorozatban. A visszavágót jövő hét kedden rendezik Debrecenben.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) hatékony fellépésével megvédte a magyar tejtermelők érdekeit Brüsszelben a kvótarendszerről folytatott vitában, így továbbra is versenyképes maradhat a hazai tejágazat – tájékoztatta Feldman Zsolt, az FM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-t kedden a belga fővárosból
A szerelmi praktikák már dédanyáink korában is épp olyan fontosak voltak, mint napjainkban. Romantikus lelkek vagytok? Melyik jön be? Virágcsokor, holdfény vagy esetleg egy romantikus mozifilm? A kérdés nem új keletű, a szerelmi praktikák már dédanyáink korában is épp olyan fontosak voltak, mint napjainkban. Szemezgettünk nektek néhány örök érvényű tanácsot. Fotó: Photl.com 1. Közeledj a…
Csökkenni látszik az Alzheimer-kórosok és más demenciával élő páciensek aránya az Egyesült Államokban és több fejlett országban - mutatta ki egy új, hosszú távú tanulmány.
Halálba száguldott egy rendőrrel a háta mögött egy motoros. Gy. Sándor (†21) és K. Márk elválaszthatatlanok voltak, testvérként szerették egymást. Vasárnap éjszaka azonban a sors örökre elszakította szoros köteléküket.
Budapest — Totális háború várható az MSZP-ben! A szocialista vezetésében többen úgy tartják, hogy Mesterházy Attila leköszönt pártelnöknek fel kell készülnie arra: bizalmai embereit ki akarják golyózni a szombati tisztújításon a párt felső vezetéséből, elsősorban az országos elnökségből.
Csak édesanyja és szerelme sírjánál tud megnyugodni Macsó Adrienn (27). A fiatalasszony annak a mészárlásnak a túlélője, amelyet a családirtó T. Lajos (48) rendezett néhány héttel ezelőtt Magyarbánhegyesen.
London — Balogh Ferenc (32), azaz VV Fecó úszik a boldogságban: a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon ugyanis 150 ezer forintnak megfelelő összeget nyert fogadásokból.
Budapest — Halála előtt alig három héttel Kovács Erzsi (†85) kétségbeesett segítséget kért Németországban élő férjétől, Kékesi Jánostól (74): érvényteleníteni akarta az ajándékozási szerződést, amit olvasatlanul írt alá. Az énekesnő arra gyanakodott, hogy élete utolsó heteiben hivatalosan már nem a saját házában lakott, ugyanis más nevére került.
Egy év alatt csaknem 20 százalékkal esett az elektromos autók ára Németországban – derült ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felméréséből. Bár ezek a járművek még mindig jóval drágábbak a benzines vagy dízelüzemű kocsiknál, az árkülönbség egyre mérséklődik.
Budapest-Grand Junction — Kállay-Saunders András (29) barátját brutálisan meggyilkolták. Az énekest sokkolta a hír, amikor megtudta, hogy egykori szobatársát hidegvérrel megölték: Nicholas Allen Pottsot (†27) támadója Colorádóban vette üldözőbe, végigkergette a lakóházak között, miközben a férfi segítséget próbált kérni.
Sérültek a jogaik azoknak a fiataloknak, akiket egy rendezvény után tepertek le, és állítottak elő a rendőrök még tavaly, Szombathelyen – ezt állapította meg a Független Rendőri Panasztestület. Az ügy annak idején nagy port kavart; mert nem csak igazoltatták az éneklő, doboló fiatalokat; de volt, akit a földre is tepertek, és kezét hátra-bilincselve állították elő. Az esetet az ügyészség is…
A rendőrség is vizsgálódik a ketrecharcos gyerekek ügyében. Most még csak arra kíváncsiak, hogy egyáltalán történt-e bűncselekmény. A rendezvény szervezője az ATV Híradónak azt mondta: a gyerekek csak bemutató mérkőzéseken vettek részt; azok, akik megsérültek, már elmúltak 14 évesek. Közben: a Magyar Olimpiai Bizottság jogszabály-módosítást kezdeményezett.
Visszarendelték a nyári szabadságról a Fővárosi Törvényszék gazdasági ügyeit tárgyaló bíráit. Perek özönét zúdíthatják ugyanis a magyar államra a bankok, ha életbe lép a Kúria jogegységi határozata nyomán született devizahitel-törvény. A pénzintézetek akkor indíthatnak pert, ha - szerintük - jogosan módosították egyoldalúan a hitelszerződéseket. Az igazságügyi államtitkár az ATV Híradónak azt…
Tombol az Ebola-járvány Nyugat-Afrikában; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) keddi közleménye szerint február óta 603-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, és mindössze a múlt héten legkevesebb hatvannyolcan vesztették életüket az érintett afrikai országokban: Guineában, Sierra Leonéban és Libériában.