Napokon belül kihirdethetik azt a jogszabályt, amely felfüggeszti a végrehajtásokat azokban az ügyekben, amelyekre kiterjed a devizahiteles törvény....
Húsz évet is kaphat a kegyetlen, jász utcai darabolós gyilkos. A tavaly júniusban történt gyilkosság ügyében most nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt.
A mértékadónak számító Sky Sports úgy értesült, Edinson Cavani, a Paris Saint-Germain 27 éves csatára azt adta feladatul ügynökének, hogy keressen számára egy Premier League csapatot.
A Marvel bejelentette, hogy egyik legrégibb szuperhőse, Odin fia Thor, októbertől Odin lánya Thorként forgatja majd hatalmas kalapácsát, Mjolnirt. Októberben jelenik meg az női Thoros képregény. A Marvel nyitna a lányok, nők felé a képregénypiacon.
Szülővárosaikban utcákat és stadiont akarnak elnevezni Joachim Löw szövetségi kapitányról, Hansi Flick másodedzőről és a középpályás Sami Khediráról is, tisztelegve a német labdarúgó-válogatott világbajnoki címe előtt.
Joe Biden amerikai alelnök arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió újabb szankciókat készül hozni Oroszországgal szemben az ukrajnai konfliktus miatt, diplomáciai források szerint pedig az is felmerült, hogy Washington egyoldalúan lépjen fel Moszkvával szemben, ha Brüsszel nem képes vagy hajlandó újabb büntetőintézkedések meghozatalára.
Tolnay Klári születésnapjának előestéjén, szerdán mutatják be a Deák Palotában a Márai nyomdokán - A Színésznő című kötetet, amelyben a Tolnay-emlékév alkalmából meghirdetett irodalmi pályázat nyertes alkotásai olvashatók
Sok a munka, kevés a pénz, monoton a feladat, kiborítanak a kollégák, és gyomorgörccsel lépünk be az irodába reggelenként – mégsem lenne jó felmondani? Nincs hová menni, máshol se jobb, becsüljük csak meg magunkat? A businesscoach hírlevele boncolgatja a kérdést coach, munkapszichológus és HR-s segítségével.
Dick Cheney volt alelnök keményen bírálta Barack Obamát. Cheney szerint Obama teljes mértékben alábecsüli a terrorizmus veszélyét, és elhamarkodottan rendelte el az amerikai csapatok kivonását Irakból.
A The New York Times cikkírója szerint nem kell félni attól, hogy Németországban hamarosan ismét kiadható lesz Adolf Hitler hírhedt műve, a Mein Kampf (Harcom). Érvelése szerint az egykori náci vezér szavaival való nyílt szembesülés a tiltásnál sokkal jobban szolgálná a fiatalabb generáció "náci bacilus" elleni beoltását.
Először beszélt egymással az amerikai elnök és a német kancellár azóta, hogy kitört a két ország viszonyában komoly feszültséget okozó újabb kémbotrány
A magyarok 64 százaléka a munkanélküliséget sorolja az ország három legnagyobb problémája közé. 56 százaléknyian tartják aggasztónak a szegénységet, a szociális egyenlőtlenséget és 46 százalék említette a legjelentősebb gondok sorában a korrupciót. Az egészségügy problémája csak a 4.5. helyen áll az Ipsos kutatása szerint.
A bolgár elnök bejelentette, hogy két fontos lépést tesznek a bankrendszerbe vetett bizalom megerősítsése érdekében: azonnal tárgyalásokat kezdenek az egységes felügyeleti mechanizmushoz (SSM)...
Egy temetkezési vállalkozó szerint túl sok helyet foglaltak, ezért felszámolták a péceli szociális otthonban elhunyt idősek temetői parcelláit, és egy közös sírba rakták a tetemeket – írja az Index.
Joe Biden amerikai alelnök arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió újabb szankciókat készül hozni Oroszországgal szemben az ukrajnai konfliktus miatt
Egymillió forintból vehetünk akár egy 100 négyzetméteres felújítandó Zala megyei házat. Vagy - az egymilliót további 170 ezer forinttal kiegészítve - egy fővárosi, II. kerületi újépítésű, panorámás...
Negyven millió forintnyi összegért kerestet magának "ártatlan és természetes" feleséget egy kínai milliárdos, akinek sem ideje, sem lehetősége megfelelő hölgyekkel találkozni - adta hírül a Csingcsu Zsipao című helyi lap.
A legfontosabb, elindul-e az MSZP egy olyan változás útján, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország sorsát kedvező irányba tudja befolyásolni – fogalmazott a hétvégi tisztújítással kapcsolatban Kovács László a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Valaha a high-tech elektronikai iparág fellegvárának számított Japán, az utóbbi években azonban egyre jobban kopik ez a cím. A szenvedésük legutóbbi bizonyítéka, hogy a Sony búcsút int...
Kereskedelmi űrkikötő építését tervezi Nagy-Britannia. A világűrbe induló járatok "pályaudvarának" 2018-ra kellene elkészülnie, a nyolc lehetséges helyszín között hat skóciai, egy walesi és egy angliai is van - jelentette be Robert Goodwill brit légiközlekedési miniszter a Farnboroughban rendezett nemzetközi repülőgépipari szakvásáron.
Én négy kilométerre lakom a Kodály köröndtől, de még a környékemen is érződött a füst szaga. Látni meg még Újpestről is látták, hogy valami ég. Rajzoljuk meg együtt a Vasutas ház leégésének füst- és szagtérképét!
Legalább tízen életüket vesztették és több mint háromszázhetvenezer embert kitelepítettek a Fülöp-szigeteken, ahol az idei év legerősebb vihara, a Rammasun tájfun szerdán a fővárost is megközelítette.
A csapatok többsége nem a tornák elején, hanem az utolsó pár napra időzíti a legjobb formáját - mondta Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, miután a magyar válogatott 12-7-re győzött a francia együttes ellen a budapesti vízilabda Európa-bajnokságon. A női válogatott korábbi szövetségi kapitánya győzelmet vár a női együttestől a mai Hollandia elleni meccsen.
Sok millió dolláros üzletek, luxusvillák és földvásárlások jellemzik a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezetőinek vagyonosodását, miközben az övezet lakói egyre nagyobb nyomorban élnek - írta szerdán a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja
Emelkedő negyedéves árbevételről és profitról valamint vártnál jobb kilátásokról számolt be kedden piaczárást követően az Intel menedzsmentje. A gyorsjelentés főbb pontjai: A második negyedéves...
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet az alábbiakban vagy ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
A kiállított több mint 200 fénykép egyidejűleg kordokumentum és művészfotó - fogalmazott a Wachsler Tamás fotóiból rendezett tárlat megnyitóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke
Hat, állami tulajdonban lévő vállalattal, egyelőre kísérleti jelleggel, megkezdte a sokat bírált szektor reformját Kína. A szakértők ezt a gazdasági liberalizáció egyik kulcsfontosságú lépésének...
Együttműködési megállapodást köt az amerikai Apple és az IBM, amelynek keretében az IBM üzleti cégeknek szánt alkalmazásokat gyárt az Apple iPhone okostelefonjaira és iPad táblagépeire.
Vannak jokernek tartott állások, ahová olyan frissdiplomás fiatalok jelentkeznek, aki sajnos nem találnak állást a saját szakmájukban. Tipikusan adminisztrációs, ügyfélszolgálatos, recepciós, takarító területen próbálkoznak, és mégis sajnos rendre elbuknak. Vajon mi az ok, amikor mindenki ért hozzá? Erről ír jobangel.