A vasúti átjárókban történő balesetek visszaszorítására 44 sorompót korszerűsít nyár végéig a MÁV, és baleset-megelőzési kampányt is szervez a rendőrséggel közösen.
Legkevesebb ketten meghaltak, többen megsebesültek a kenyai tengerpart üdülőövezetében, Witu falu közelében, ahol fegyveresek ütöttek rajta egy busz utasain péntek éjjel.
Dózsa György halálának az 500. évfordulójára emlékeznek Erdélyben. Az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is fellép a székelyföldi Dálnokon
Az egyetlen hiteles ügynöklista Moszkvában van mind a mai napig - jelentette ki Németh Miklós a rendszerváltás előtti utolsó magyar kormány miniszterelnöke.
Már több cég, köztük az Apple iPhone-ját is gyártó Foxconn leányvállalata is érdeklődik a komáromi Nokia-üzem elbocsátásra kerülő dolgozóinak foglalkoztatása iránt - írta a Népszabadság
Változatlanul torlódnak a járművek Röszkén, Tompa, Ásotthalom és Tiszasziget felé lehet kerülni - tájékoztatta szombat reggel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Az onkológiai ellátásra szánt összes költés 2013-ra elérte a 160 milliárd forintot, a fekvőbeteg ellátásban 2001-től napjainkig csaknem megduplázódtak a daganatos betegségekre fordított kiadások - írta a napi.hu az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tanulmánya alapján.
Malajzia több mint hatvan fős szakértői csoportot küldött Ukrajnába az utóbbi ország keleti részén lezuhant - vélhetően lelőtt - utasszállító katasztrófájának kivizsgálására szombaton
Fél év alatt ötvenezer értékes banki adathoz jutott hozzá a NAV azoknak az ügyében, akik ellen végrehajtás indult adótartozás miatt. Hat hónap alatt 450 ezernél is több eljárás indult, 80 milliárdot igyekeznek behajtani csak a köztartozó magánszemélyektől....
A maláj gép lelövésének egy fontos jelzése van: az egész ukrajnai konfliktust eddig Európa dzsungelharcként kezelte, de most egy világos jelzést kapott, hogy ott háború van, amibe most belekeveredtek azok is, akiknek az állampolgárai életüket vesztették – ezt Tálas Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Ukraine and separatist rebels agree to 'security zone' around Malaysia Airlines crash site – @AFP via @SkyNewsBreak http://t.co/C3aJ9iaPUO — Breaking News (@BreakingNews) July 19, 2014 Pénteken még az volt a helyzet, hogy az EBESZ megfigyelőit állításuk szerint részeg, amatőr fegyveresek … Folytatás
A pénteki nap egyik legizgalmasabb döntőjében, női 400 méter gyorson Kapás Boglárka óriási csatában legyőzte Hosszú Katinkát a Debrecenben zajló úszó országos bajnokság harmadik napján.
Nyolc fegyverest öltek meg az amerikaiak, közölték pakisztáni források. A támadás az ország Afganisztánnal határos vidékén Vazirisztánban történt Datta Khel településnél, ahol a pakisztáni hadsereg harcokat folytat afgán fegyveresekkel. Pakisztán többször jelezte, hogy szuverenitása megsértésének veszi az ilyen dróntámadásokat. (Guardian)
A Közel-Keletre utazik szombaton Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, hogy elősegítse a gázai konfliktus rendezését Izrael és az enklávét uraló Hamász iszlamista szervezet között - jelentette be a világszervezet vezetőjének politikai ügyekért felelős helyettese New Yorkban.
Az MSZP szerint érdemi esélye van a baloldali ellenzéknek Budapesten nyerni az őszi önkormányzati választáson, ha "összetolják az erőiket" - mondta az ellenzéki párt budapesti elnöke pénteken az MTI érdeklődésére
Malajzia több mint hatvan fős szakértői csoportot küldött Ukrajnába az utóbbi ország keleti részén lezuhant - vélhetően lelőtt - utasszállító katasztrófájának kivizsgálására szombaton. A nap folyamán arra is fény derült, hogy a gépen utazott a maláj kormányfő mostohanagyanyja is.
UKRAJNA – Malajzia több mint hatvan fős szakértői csoportot küldött Ukrajnába az ország keleti részén lelőtt utasszállító katasztrófájának kivizsgálására szombaton. Közben az is kiderült, hogy a gépen utazott a maláj kormányfő mostohanagyanyja is.
Átlagosan minden ötödik, magát nemzetiséginek valló választópolgár kíván egyelőre szavazni az őszi önkormányzati választáson, a három évvel ezelőtti népszámlálás és a választói névjegyzék adatainak összevetése alapján.
A nyári hőségben a legfontosabb, hogy igyunk vizet - sokat és sokszor - erre hívta fel a figyelmet az InfoRádió által megkérdezett dietetikus. Antal Emese azt tanácsolta, hogy a hűtött folyadék helyett, ha lehet, válasszunk langyosat.
A vagyonvédelemben hamarosan kötelező lesz a minimális rezsióradíj alkalmazása, emiatt a jelenleg százezres vagyonőri létszám 2-3 százalékkal csökkenhet - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
A Miniszterelnökség Központi Hivatala a Várba, a Színház utcába költözik a Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából. Vagyis eldőlt, amire Orbán Viktor régóta vágyott, és bő egy hónapja ismét megpendített, hogy hivatalával két éven belül ideköltözik. – írja a HVG.
Az AFP hírügynökség 307 halálos áldozatról számolt be, míg az EFE hírügynökség 311 halottról adott hírt, a szárazföldi offenzíva első 24 órájában 60-70 palesztin vesztette életét. Barack Obama amerikai elnök pénteken figyelmeztette Izraelt, hogy a jogos önvédelem elfogadható, ám a … Folytatás
A Váci világi vigalom nevű rendezvényen megállt az óriáskerék péntek éjjel, ezért 3 embert kellett lehozni a magasból. A váci tűzoltók a szentendreiek segítségét kérték, hogy megfelelő daruval menthessenek. A fék szorulhatot be. (MTI)
Szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van - derül ki a KRESZ-t módosító rendeletből, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg