Legalább százhetven luxusautót és motort lopott el K. L. András és 14 társa Spanyolországban. Az összelopott kocsikhoz iratokat és egyedi azonosítókat hamisítottak, majd piacra dobták őket, mintha importálták volna azokat.
Az olasz kormány hétfő este döntött arról, melyik kikötőben semmisítik meg a 2012 januárjában zátonyra futott Costa Concordia hajóroncsát. A választás Genovára esett.
Öt új rabszállító autót adott át Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára a büntetés-végrehajtásnak. Ez volt az államtitkár első nyilvános szereplése azóta, hogy kiderült: III/II-es ügynökként dolgozott a rendszerváltás előtt. Az LMP, és a Jobbik olyan törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek, amely kitiltaná a közéletből az egykori kommunista vezetőket.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a csehországi Agrofert-csoport irányítást szerezzen az NT-csoport felett – közölte a versenyhivatal hétfőn.
Őshonos növényfajokkal telepítenek be egy 26 hektáros területet a tavasszal átadott új nyíregyházi Lego-gyár területén, a kezdeményezés célja a térség egyedülálló, veszélyeztetett élővilágának megőrzése – írta a világcég közleményében hétfőn.
Kubatov Gábor, az FTC elnöke attól tart, hogy csapata szurkolói szégyent hoznak a klubra külföldön. Az elmúlt években több balhét is csináltak a fradisták, nem csoda, hogy fokozottan figyelnek rájuk.
Logikailag és jogilag semmisnek tekinti a szíriai fegyveres ellenzék az Iraki és Levantei Iszlám Állam nyilatkozatát, miszerint Szíria és Irak területén egy iszlám kalifátust hoznak létre.
Fokozatosan talpra áll az európai munkaerőpiac, 2011 óta most először nő egyszerre a GDP, a foglalkoztatási ráta és a háztatások jövedelme – állapította meg hétfőn közzétett negyedéves jelentésében az Európai Bizottság.
Magyarország kevesebbet költ az egészségügyre, mint a fejlett országok; a gyógyszer ugyan olcsóbb, de nálunk halnak meg a legtöbben rákban és rengetegen szívbetegségben.
Ma, a Semmelweis-napon zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, továbbá a közszolgálati tisztviselők napján szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatain.
Nincs helye semmiféle megosztásnak az árfolyamkockázatot illetően, nincs helye a piaci árfolyamtól való eltérésnek – vélekedett Bodnár Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a devizahitelekkel kapcsolatban.
Mától a korábbi 42 helyett 70 közterületi parkolási társaság területén érhető el a mobiltelefonos parkolás, amelynek 810-es behívószáma 763-ra változott.
Elismerte a BNP Paribas francia nagybank, hogy több ízben megsértette az Iránnal, Szudánnal és Kubával szemben kirótt amerikai szankciókat, és beleegyezett abba is, hogy emiatt 8,9 milliárd dolláros bírságot fizet - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn.
Mától változik a mobiltelefonos parkolás rendszere: bármi is van kiírva az automatára, 810 helyett 763-at kell írni az sms-számba, különben megbüntetik.
Louis van Gaal, a Manchester Unitedet a nyáron átvevő menedzser akkor is a csapattal tart a nyári túráján, ha a holland válogatott bejut a döntőbe a brazíliai világbajnokságon.
További 200 katonát küld Irakba az Egyesült Államok a bagdadi nagykövetség és a repülőtér védelmének megerősítésére - jelentette be Barack Obama hétfőn Washingtonban.
Bár a játékoskeret és a szakmai stáb nagy része távozott, a pestszentlőrinci férfi kézilabdaklub közleményében jelezte, a csapat PLER Budapest néven beadta nevezését a következő szezonra.
Ma egyrészt Semmelweis-nap van, másrészt a közszolgálati tisztviselők napja is. Magyarán: zárva lesznek a közhivatalok, az orvosi rendelők és a patikák. Ügyeletes gyógyszertárakat itt találhatnak azok, akiknek mégis ma kéne valami. (Via HVG)