Névtelen bejelentés alapján egy 2012-ben megölt férfi holttestét találták meg a rendőrök egy érdi ház kertjében elásva, a feltételezett tetteseket elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szerdán az MTI-vel.
1989. július 2. vasárnap: Szombathelyen megkezdődött a XXII. közgazdász vándorgyűlés. Josef von Ferenczy, a magyar születésű NSZK-beli sajtóvállalkozó, az első magyarországi SOS-gyermekfalu megalapítója felhívást intézett a nyugati országok vezetőihez, hogy mielőbb döntsenek Magyarország gazdasági megsegítéséről.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem ellentétes az emberi joggal az a francia törvény, amelynek alapján megbüntetik azokat a muzulmán nőket, akik arcukat/testüket elfedő nikábot/burkát viselnek nyilvános helyen.
Az iszlám bankok helyi piacaikat kinőve külföldi terjeszkedésre rendezkednek be, ennek egyik jele az is, hogy elhagyják nevükből az "iszlám" szót - írja a Reuters. Az iszlám pénzügyek figyelembe...
A fideszes Németh Szilárd törvénymódosításáról az Országgyűlés pénteken, a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján kezd vitát, de az észrevételek még két hónapig jöhetnek.
Hatályba lépett a négy gyógyszergyártói Szövetség módosított Gyógyszer-kommunikációs Etikai Kódexe, melyet a betegek érdekeinek legmagasabb szintű védelme, valamint a gyógyszeripari szereplők önmagukkal szemben felállított, legszigorúbb szabályok megalkotása iránti igény hívott életre.
Idéntől új mezszponzora lesz a Manchester Unitednek. Az amerikai Chevrolet ennek megfelelően ötletes reklámfilmet készített a közelgő mezbemutatója elé. Kíváncsian várjuk a hivatalos mezbemutatót.
Húsz új szelektív hulladékgyűjtő gázüzemű gépjárművet adott át Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek (FKF) szerdán Budapesten.
A korábbi kolumbiai válogatott játékos, Faustino Asprilla szerint a jelenlegi csapatnak jó esélye van arra, hogy a házigazda Brazília elleni negyeddöntőből továbbjusson a labdarúgó-világbajnokságon.
Szó sincs arról, hogy Magyarország ellen túlzottdeficit-eljárás indulna - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságíróknak szerdán a Magyar Kézműves Remek díjak átadó ünnepségét megelőzően,...
A médiavállalkozások fizetnek társasági adót, éppen ezért a reklámadó egy diszkriminatív jellegű többletadó – ezt Pápa Levente mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az Európai Bizottság keddi figyelmeztetése a túlzottdeficit-eljárás esetleges újraindításáról első ránézésre rossz hírnek tűnik, azonban valójában pozitív fejlemény - értékelte gyorskommentárjában a...
A miniszter azt mondta, hogy az Európai Bizottság kedden úgy ítélte meg, hogy Magyarországnak valószínűleg további pénzügyi konszolidációs erőfeszítést kell tennie.
Az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint változhatnak a jogi szakvizsgával és az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos szabályok. Patyi Gergely az MTI-nek adott interjújában elsődleges feladatai közé sorolta e két terület áttekintését.