Fél év alatt 62 százalékkal nőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) tartósan tartózó vállalkozók száma, míg a tartósan adós magánszemélyeké és egyéni vállalkozóké 3 százalékkal bővült – derül ki az adóhatóság honlapján csütörtökön közzétett adatokból.
Legkésőbb 2015 szeptemberétől biztosan elkerülnek a szakiskolák és szakközépiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól - értesült a Magyar Nemzet. Czomba Sándor államtitkár a Magyar Nemzetnek elmondta: ezen iskolákat a nemzetgazdasági tárca új háttérintézménye, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal venné át.
Új rendelettel és a társasági adóról szóló törvény módosításával igazodik a magyarországi szabályozás az uniós támogatáspolitikához. Összefoglaltuk a támogatható fejlesztések körét, a támogatási mértékeket, a kkv-k bónuszait.
Kijev - Nyilvánosságra hozta a Reuters hírügynökség azt a hangfelvételt, amelyen a Moszkva-barát szakadárok egyik parancsnoka elismeri, hogy Oroszországból érkezhetett az a Buk légvédelmi rakéta, amellyel feltételezések szerint a lázadók lelőtték a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállítót.
Ma nyílik meg a Művészetek Völgye, amely Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden várja a látogatókat tíz napon át. Az összművészeti fesztivál szervezői idén ezer programmal készültek, amelyek többsége Kapolcson lesz, de számos kísérőrendezvénynek adnak helyet a szomszédos falvak is.
Több mint 600 ezren váltottak vasúti jegyet országszerte az új, érintőképernyős jegyértékesítő automatákból az elmúlt egy évben - tájékoztatta a MÁV-Start Zrt. az MTI-t.
Az idén már több mint 25 ezer célzott ellenőrzést végzett az online pénztárgépekre vonatkozóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az esetek 12 százalékában (háromezernél) talált valamilyen hiányosságot és 260 millió forint bírságot szabott ki - közölte az MTI érdeklődésére az adóhatóság.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a már jogerősen elítélt Hunvald György köre továbbra is igyekszik helyzetbe kerülni. Az Index cikke szerint a török üzletek már elkezdték eltávolítani a polcokról a Coca Cola termékeit. Cáfolják a Peugeot- Fiat egyesülést az érintettek - számol be a Portfolio.
A francia elnöki hivatal és a mali hatóságok is megerősítették péntekre virradóra, hogy Maliban, a Burkina Faso-i határ közelében megtalálták az előző nap eltűnt algériai utasszállító gép roncsait.
Nem szeretném én megmondani, hogy ki a hibás – ezt mondta Ilan Mor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt a hírt kommentálva, hogy óvóhelyként használt ENSZ-iskolát bombázott le az izraeli légierő.
Párkányi Raab Péter már januárban otthagyta a közösségi oldalt. Ám valaki visszaélve nevével, azt próbálja elhitetni, hogy még mindig ott van. Ráadásul aljasságokat írnak oda.
Az idén már több mint 25 ezer célzott ellenőrzést végzett az online pénztárgépekre vonatkozóan az adóhatóság, majdnem minden nyolcadik esetben találtak is valami hiányosságot. Mivel az adatok beérkeznek a központba, sokszor a székből sem kell felállni, és már látszik is, ha valami gyanús. 15 százalékkal több áfa folyt be a költségvetésbe.
Az idén már több mint 25 ezer célzott ellenőrzést végzett az online pénztárgépekre vonatkozóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az esetek 12 százalékában (háromezernél) talált valamilyen hiányosságot és 260 millió forint bírságot szabott ki - közölte az MTI érdeklődésére az adóhatóság.
Az internetes álláshirdetés már régen átvette a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetések helyét. Manapság egyre népszerűbb, hogy a cégek a Facebookon, YouTube-on keresik az új munkatársat. Sőt, néhány munkakörnél már nem is elégszenek meg a hagyományos önéletrajzzal, már videó CV-t is elvárnak. Ezekről az új tendenciákról beszélgettünk szakemberekkel, akik szerint az új irányzatok az…
A nyitásban mutatott sikertelen emelkedési kísérlet után iránytalan oldalazást tartogatott a tegnapi kereskedés, melynek végén az indexek lényegében stagnálással zárták a napot.
Párizs - A francia elnöki hivatal és a mali hatóságok is megerősítették péntekre virradóra, hogy Maliban, a Burkina Faso-i határ közelében megtalálták az előző nap eltűnt algériai utasszállító gép roncsait.
Az idén már több mint 25 ezer célzott ellenőrzést végzett az online pénztárgépekre vonatkozóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az esetek 12 százalékában (háromezernél) talált valamilyen hiányosságot és 260 millió forint bírságot szabott ki - közölte az MTI érdeklődésére az adóhatóság.
Hiába robbantak fel az Amazon.com bevételei a második negyedévben, a társaság továbbra sem tud nyereséget elkönyvelni, ami nagy csalódást okozott a befektetőknek. A részvények 7%-ot zuhantak a zárás...
Nem hiszem, hogy jövedelmezhetővé lehet tenni egy olyan bankot, amit előtte hozzáértő tulajdonosok gondoztak, beletették a pénzt, mégis el kell adniuk – mondta Csillag István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az MKB Bank államosításáról.
Rekordot állíthat fel a mogyoródi győzelmek tekintetében Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki ha az előző két versenyhez hasonlóan ezúttal is nyer a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon, akkor már ötödször diadalmaskodik a Hungaroringen.
A magyar női vízilabda-válogatott 9-8-as vereséget szenvedett a spanyol csapattól a budapesti Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében, így a bronzéremért játszhat.
A bajnoki ezüstérmes Győr a csütörtöki visszavágón 1-0-ra nyert a svéd Göteborg vendégeként; azonban így is búcsúzott, 3-1-es összesítéssel a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában.
Az amerikai képviselőház házszabály-bizottsága csütörtökön 7-4 arányban megszavazta, hogy az alkotmányos jogkörének túllépése miatt induljon bírósági eljárás Barack Obama elnök ellen.