A kormány következő ülésén születhet döntés a devizahitelek elszámolását rendező törvényről - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő szerdán az MTI-vel. Kitért arra is, hogy a pénzintézeti perek eddigi eredménye azt mutatja, az állam sikerrel tudja megvédeni az embereket a bankokkal szemben.
A lengyel bajnok Sanokkal és az osztrák EBEL-ben szereplő Olimpija Ljubljanával csap össze a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata a csütörtökön kezdődő Miskolc Autó Kupa felkészülési tornán.
Az RTL Híradó ma részeg, megkérdőjelezhető erkölcsű, döntésképtelen és érzéketlen fideszesekkel és kereszténydemokratákkal foglalkozott, ebben a sorrendben.
A jótékony célú világőrület, a jeges vízzel való nyakonöntögetés spanyol földön is hódít. Legutóbb Iker Casillas élettársa kapott a több mint frissítő meglepetésből.
Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) szerdán azt közölte, hogy számításai szerint az amerikai GDP csupán 1,5 százalékkal nő az idén az első negyedév komoly gazdasági zsugorodása miatt.
Már a tanév első felében elkezdik oltani a 7. osztályos lányokat a HPV elleni vakcinával. Az iskolai kampányoltások részeként kaphatják meg ingyenesen a védőoltást.
Hét éve először tudott az ENSZ Egyiptomon keresztül segélyszállítmányt juttatni a Gázai övezetbe - írta a szervezet Világélelmezési Programja (WFP) szerdai közleményében.
A várakozásoknak megfelelően pártelnökké választotta szerdán a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Ahmet Davutoglu jelenlegi török külügyminisztert, aki a párt vezetésén kívül minden valószínűség szerint a miniszterelnöki posztot is átveszi Recep Tayyip Erdogan kormányfőtől.
Makroadatok hiányában a vállalati hírekre figyelnek az amerikai részvénypiacok a szerdai kereskedésben. Ezek viszont egyelőre nem adtak a vezető indexeknek egyértelmű iránymutatást.Itt a vége 2014.08...
Ben Bernanke szerint 2008-ban súlyosabb volt a pénzügyi krízis, mint a nagy gazdasági világválság idején - az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve volt elnöke (2006-2014) ezt egy bírósági tárgyalással kapcsolatban jelentette ki, amelyet a szerdai The Wall Street Journal idéz.
Az Országgyűlés elnöke szerint olyan városvezetőket érdemes választani, akik a következő három és fél évben partnerei lesznek annak a kormánynak, melynek politikája elnyerte az emberek bizalmát.
A Franciaország és Németország közötti szövetség és a vállalkozásbarát gazdaságpolitika mellett foglalt állást szerdán Manuel Valls francia miniszterelnök a francia munkáltatói szövetség (Medef) nyári egyetemén.
Letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Szentesi Járásbíróság szerdán, nem jogerősen két nőt, akiket jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással és más bűncselekményekkel vádolt az ügyészség.
Elfogadta a román kormány az autóstopot gyakorlatilag betiltó jogszabály tervezetét, de sürgősségi rendelet helyett törvénytervezetbe foglalta a módosítást, így a döntést a parlamentnek kell majd meghoznia, tudta meg az Új Magyar Szó (maszol.ro) portál szerdán a kormányülésen részt vevő Korodi Attila környezetvédelmi minisztertől – írja a vg.hu.
Eddig 41 ember betegedett meg feltehetően leptospirózisban, többségük Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakos, hárman megyén kívüliek, de munkavégzésük során ott fertőződhettek meg - közölte Sinkó-Káli Róbert megyei tisztifőorvos kedden az MTI-vel.
Az ajánlásgyűjtés harmadik napján már 238 jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok: 26 polgármesterjelöltet, 39 egyéni listás jelöltet és 158 egyéni választókerületi jelöltet - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának szerda esti adataiból.
A NATO-delegációjuk megelégelte, hogy az orosz katonák rendre ukrán területre “tévednek”. Ezért készítettek nekik egy hasznos térképet. “A földrajz nehéz tárgy. Itt egy kis segítség az orosz katonáknak, akik állandóan eltévednek”, írták efölé a térkép fölé: Geography can be tough. … Folytatás
Leszakadt egy teherlift ma Budapesten egy belvárosi étteremben, és egy férfi súlyosan megsérült – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Az ajánlásgyűjtés harmadik napján már 238 jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok: 26 polgármesterjelöltet, 39 egyéni listás jelöltet és 158 egyéni választókerületi jelöltet - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának szerda esti adataiból. További 1100 jelölt leadta az ajánlását, és nyilvántartásba vételre vár.
Leszakadt egy teherlift szerdán Budapesten, egy belvárosi étteremben, egy férfi súlyosan megsérült - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Az AXA Bank Europe SA devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta szerdán a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma. Hosszú tárgyalás után elutasította a bank kérelmét.Elismerte a...
Nagyon elszaladt a ló azzal a képmanipulálóval, aki egy címlap kedvéért teljesen felismerhetetlenné varázsolta Pamela Andersont. Nekünk percekbe telt elhinni, hogy az egykori színésznő néz ránk a képről.
Nyolcvanadik házassági évfordulóját ünnepelte egy dél-angliai házaspár, amelynek most 102, illetve 101 éves tagja még tinédzserként ismerte meg egymást, majd kelt egybe 1934-ben.
Fővárosi Törvényszék szerdán maratoni tárgyalás után elutasította az AXA Bank Europe SA kontra magyar állam devizahiteles perben a pénzintézet kérelmét, amelyben általános szerződéses feltételeinek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.
Egy friss kutatás szerint a lakosság közel fele hetente fogyaszt valamilyen süteményt, az édesszájúságnak pedig pozitív hatásai is megmutatkoznak: a gyakrabban sütizők ugyanis optimistábban szemlélik az életet, mint az édességet csak ritkán fogyasztók. A sütemények iránti igényt kiszolgáló vállalkozások működését azonban speciális problémák akadályozhatják.
Egy bezárás fenyegette nagy múltú ifjúsági klub maradhat fenn az utcaművészet brit ikonja, a titokzatos Banksy jóvoltából, aki szülővárosának, Bristolnak adományozta A mobil szerelmesei című művét.
A 2008-as válság rosszabb volt, mint amelyik az 1930-as években zajlott - írta egy, az amerikai szövetségi bíróságnak címzett dokumentumban Ben Bernanke, a Fed előző elnöke a Wall Street Journal...
Amennyiben nem csap az indiaiak markába és 8-10 napon belül a Budapest Honvédot szponzoráló cég bankgaranciát mutat be – abban az esetben Alessandro del Piero a Budapest Honvéd játékosa lehet egy évre. A szerződés létrejöttéhez többszörös feltételrendszernek kell teljesülnie. Ezzel együtt már van olyan olasz lap, amely – bár kicsit tréfálkozva – de arról ír, hogy a 39 éves fenomén Magyarországon…