2014. augusztus 27. szerda

aug. 27
12:14
Ricky Gervais netflixes műsorokba tolakodik be (Kreatív Online)
A szpot mellé bakiparádé is készült, és talán jobb, mint a végeredmény - Gervais esetében ez persze nem meglepő.
aug. 27
12:15
Így éled újra a "használt" kockázati tőke (Privátbankár)
A sikeres exit után visszakapott pénzzel általában el kell számolni a tulajdonosnak.
aug. 27
12:15
Kétszázötven új munkahelyet hoz Budapestre a Citi (HR Portál)
A következő két évben 250 új munkahelyet létesít a Citi Szolgáltató Központ Budapesten a magyar kormány 250 millió forintos támogatásával, írja a Napi.hu.
aug. 27
12:15
KSH: 164 ezerrel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt (ProfitLine)
Május-júliusban 4 millió 127 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 4,1 százalékkal, 164 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 3,1 százalékponttal 61,8 százalékra emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
aug. 27
12:15
Lemaradhat a MU-ról a vb egyik felfedezettje (Sport365)
Úgy tűnik, Daley Blind lesz a Manchester United nyári bevásárlásának a vesztese. A holland válogatott védő szinte biztos, hogy marad az Ajaxban.
aug. 27
12:15
Hanyagság miatt indítottak eljárást az IMF-vezér ellen (444.hu)
Christine Lagarde maga jelentette be a hírt, ami miatt nem kíván lemondani és fellebbezni is fog a döntés ellen. A francia bíróság már negyedszer hallgatta meg az egykori pénzügyminisztert az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, a gyanú szerint az államot megkárosító … Folytatás
aug. 27
12:16
Nem működik az OTP netbankja (Blikk)
aug. 27
12:17
Már nem csak a közmunka teremt új munkahelyeket (Privátbankár)
Kitarthat a foglalkoztatottság növekedése az év végéig az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik azt is megjegyezték, hogy a versenyszféra egyre jelentősebb mértékben járul hozzá a mutató javulásához.
aug. 27
12:17
Az MNB januártól adósságfék-szabályozást vezet be (ProfitLine)
A túlzott lakossági eladósodás és a devizahitelezés újbóli felfutásának megakadályozása érdekében a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) és a hitelfedezeti mutató (HFM) alkalmazásával adósságfék-szabályozást vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január elsején - közölte a jegybank.
aug. 27
12:18
Leszakadt egy lift Budapesten, a Király utcában (Blikk)
aug. 27
12:30
Kiszabadult Popeye, a véreskezű bérgyilkos (Blikk)
Huszonkét év után kiszabadult a börtönből Pablo Escobar néhai kolumbiai drogbáró leghírhedtebb bérgyilkosa, aki saját bevallása szerint legalább 300 embert ölt meg és további 3 ezer gyilkosságra adott utasítást
aug. 27
12:30
Peszkov: Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást Kelet-Ukrajnának (Infostart)
Oroszország folytatja a humanitárius segítségnyújtást Kelet-Ukrajnának a szomszédos ország hatóságaival egyeztetve és a Nemzetközi Vöröskereszt égisze alatt - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán.
aug. 27
12:30
Újfajta külpolitikai megközelítésre van szükség (Gondola)
A klasszikus diplomáciai feladatok elvégzésére – mint alap – mindig szükség van - jelentette ki Szijjártó Péter.
aug. 27
12:30
Nyugat-Afrikából Németországba szállítottak egy Ebola-fertőzöttet (Blikk)
aug. 27
12:30
Cavani Ágyús lesz? (Alternatív Energia)
Hatvankét millió euró a Matadorért.
aug. 27
12:30
Az egyik leggyakoribb sportsérülés: Hogy kerülhető el az izomhúzódás? (WebBeteg)
Egy elvétett mozdulatnak vagy a túlterhelésnek könnyen lehet éles fájdalommal járó izomhúzódás, rándulás a következménye. Hogyan előzhető meg, és mit lehet tenni, ha már megtörtént a baj?
aug. 27
12:30
Tovább menetel a Fundamenta a lakáshitel-piacon (Portfolio)
A Fundamenta a tavalyi első féléves 21,4 milliárdról 28,8 milliárdra növelte a kihelyezéseit, így piaci részesedése 2014. első hat hónapjában 29,2 százalékot ért el. - olvasható a Fundamenta...
aug. 27
12:31
"Hanyagság": Hivatalos eljárás indult az IMF vezetője ellen (ATV)
Hivatalos eljárást indított "hanyagság" miatt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenlegi főigazgatója, volt francia gazdasági és pénzügyminiszter ellen a francia köztársasági bíróság (CJR) a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.
aug. 27
12:32
Nem tiltható az iszlám fejkendő viselése (Blikk)
aug. 27
12:32
Jacenyuk: az oroszok télre elzárhatják a gázcsapot (Portfolio)
Az ukrán miniszterelnök nyilatkozata szerint tudnak Oroszország tervéről, hogy leállítják az európai uniós országokba irányuló gázszállítást a télen - állítja a Reuters. "Nehéz helyzetben van az...
aug. 27
12:33
Ebolás beteget szállítanak Németországba (ATV)
Németország szerdán először fogadott olyan beteget, aki Nyugat-Afrikában ebolavírussal fertőződött meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársát a hamburg-eppendorfi egyetemi klinikán (UKE) kezelik majd - közölte Rico Schmidt, a hamburgi egészségügyi hatóságok szóvivője.
aug. 27
12:33
Jól tették, akik hittek az aranyban? (Privátbankár)
Az elmúlt hetek eseményei nem tettek jót az arany árfolyamának - mégis sokan tartották meg készleteiket, egy friss elemzés szerint jól is döntöttek: elértük a mélypontot, mégis a trendvonal felett maradt az árfolyam. Ha aranyad van, figyeld Indiát!
aug. 27
12:48
Tanítványának küldött meztelen képet magáról a tanár (Blikk)
New York – Egy 16 éves brookyni lánynak küldött magáról meztelen fotót a 44 éves tanára. Az eset nem maradt titokban, ugyanis a lány megmutatta a fotót az iskolatársainak is.
aug. 27
12:48
Leszakadt egy felüljáró zsaluzata Székesfehérváron (Infostart)
Egy férfi megsérült, amikor szerda délelőtt leszakadt a felújítás alatt levő Széchenyi úti vasúti felüljáró zsaluzata Székesfehérváron - közölte Juhász Károly, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
aug. 27
12:48
Már kapható a boltokban az ebola-figura! (Kreatív Online)
Rendelhető. És ebolás nyakkendő is van.
aug. 27
12:48
Eljárás indul az IMF-főigazgató ellen (Alternatív Energia)
Egy gyanús kártérítési ügy Christine Lagarde rovásán
aug. 27
12:48
Az is esélyt kap a diplomamentésre, aki az alapfokot sem ugorja meg (HR Portál)
Újraírhatják a tesztet, vagy alacsonyabb szintű csoportba kerülhetnek azok, akik nem felelnek meg a Diplomamentő program szintfelmérőjén, tudta meg a Világgazdaság Online.
aug. 27
12:48
Rogán: negyedével is csökkenhetnek az átlagos adós terhei az elszámolási törvény nyomán (ProfitLine)
Rogán Antal szerint még a forintosítás nélkül is a negyedével csökkenthetnek egy átlagos devizahiteles terhei a bankokat elmarasztaló jogerős ítéleteket követően az elszámolási törvény nyomán; erről a Fidesz frakcióvezetője szerdán beszélt a M1 Ma reggel című műsorában.
aug. 27
12:48
A héten eddig semmit sem csinált a forint (Portfolio)
Múlt hét óta nem láttunk érdemi mozgást a forint piacán, amin a tegnapi jegybanki - vártnak megfelelő - kamatdöntés és közlemény sem tudott változtatni. Az euróval szembeni jegyzések 313 körül...
aug. 27
12:48
Zsidó Nyári Fesztivál (x) (Pénzcentrum)
A Zsidó Nyári Fesztivál 2014-ben is közel harminc programmal várja közönségét Budapest belvárosában augusztus 31-től szeptember 7-ig!...
aug. 27
12:48
"Alsónadrágban állt a pocsolyában" Tarlós nem kommentál (ATV)
Az előkészített és elkezdett beruházások megvalósítását tűzte ki célul Tarlós István választási győzelme esetén, továbbá az ebben a négy évben tapasztalható szellemiség folytatását ígérte. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az MTI-nek adott interjújában beszélt a Városigazgatóság tervezett felállításáról és arról is, hogy nem fog hozzájárulni a Lánchíd kiszélesítéséhez.
aug. 27
12:48
626 lóerővel és összkerékhajtással érkezhet a következő BMW M5 (Auto Pult)
Új idők friss szeleit meglovagolva úgy tűnik, hogy a BMW egyre inkább szakít a hagyományaival. Elsőként az elsőkerékhajtás javára szakít a hátsó kerekek meghajtásával, most pedig az akut hátulkaparós M modellekkel kacsintgat az összkerékhajtás irányába.
aug. 27
12:48
Hamar megtalálta a Bayernhez igazoló hátvédje utódját a Roma (Sport365)
Miután bejelentésre került, hogy az AS Roma eladja Mehdi Benatiát a Bayern Münchennek, az is eldőlt, hogy Kosztantinosz Manolasz érkezik a helyére.
aug. 27
12:48
Kit kövess YouTube-on, ha jót akarsz magadnak – harmadik rész (444.hu)
Conan O’Briennél senki sem tud humorosabban improvizálni. Talán csak Triumph, a vicces, szivarozó seggfej bábukutya.
aug. 27
12:50
Kiengedték a véreskezű bérgyilkost! (Blikk)
Huszonkét év után kiszabadult a börtönből Pablo Escobar néhai kolumbiai drogbáró leghírhedtebb bérgyilkosa, aki saját bevallása szerint legalább 300 embert ölt meg és további 3 ezer gyilkosságra adott utasítást
aug. 27
12:50
A rakétatámadások sújtotta részekről érkező izraeli gyermekek nyaralnak Magyarországon (Infostart)
Nyolcvan izraeli gyermek és felnőtt látogat Magyarországra a két hónapja tartó rakétatámadások által leginkább sújtott izraeli városokból, kibucokból - közölte a budapesti izraeli nagykövetség szerdán az MTI-vel.
aug. 27
12:50
Beszorult egy ember az árokba borult autóba (Alternatív Energia)
A kocsi lesodródott az útról.
aug. 27
12:50
US Open: a gyönyörű Kurnyikova babérjaira tör a fiatal amerikai (Sport365)
A hazai közönség előtt szereplő Catherine Bellis lett 1996 óta a legfiatalabb női teniszező az amerikai nyílt bajnokságon, aki főtáblás mérkőzést tudott nyerni.
aug. 27
12:50
Sárga csillagos gyerekpizsi a Zaránál (444.hu)
Csak Izraelben volt elérhető a Sheriff névre hallgató ruhadarab, nyolcvan sékelért. Mára levették a polcokról.
aug. 27
12:51
Újra működik az OTP internetbankja (Privátbankár)
A Facebookon szólt a bank, hogy elhárították a hibát.
aug. 27
12:52
Higítót ivott egy kisfiú (Alternatív Energia)
A rendőrség eljárást indított gondatlan veszélyeztetés miatt.
aug. 27
12:54
Mentőt hívott magához a megkéselt nő (Alternatív Energia)
A gyilkossági kísérlettel gyanúsított férfit elfogták.
aug. 27
13:06
Elhízott! Ekkorára nőt Liv Tyler feneke (Blikk)
Komoly súlyfelesleget szedett magára a Gyűrűk ura sztárja.
aug. 27
13:06
Viccelődött Csányi a bankszektor helyzetéről (Infostart)
A hosszú távú tehetséggondozás hozhat sikereket a tehetséggondozásban - ez a tapasztalata a Csányi Alapítványnak - mondta az alapító. Csányi Sándor azt mondta: hosszútávon a jelenlegi 270-ről ezerre növelné a támogatott gyermekek számát.
aug. 27
13:06
El akarja kerülni a patthelyzetet az Osztrák Néppárt új elnöke (Infostart)
El akarja kerülni a kormányon belüli "patthelyzeteket" és mindenekelőtt megoldást akar találni az adóreformra Reinhold Mitterlehner, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kedd este megválasztott új elnöke az osztrák közszolgálati rádió szerda reggeli műsorában elhangzott nyilatkozata szerint.
aug. 27
13:06
Kétmilliárdos beruházás a légi irányítóknál (Blikk)
aug. 27
13:06
DK: Orbán kilépne az Unióból (Alternatív Energia)
A párt szerint a kormányfő folyamatosan távolodik Európától.
aug. 27
13:06
"Elfelejtették" beütni a bevételt: kínai boltokra csapott le a NAV (Pénzcentrum)
Az ellenőrzött kereskedők kétharmada szabálytalanul üzletelt....
aug. 27
13:06
Janisch: a magyar filmművészet hagyományait rombolnák le (ATV)
A magyar filmszakma legnagyobb érdekvédelmi szervezetét próbálja bedönteni a kormány a Filmakadémia létrehozásával – erről a Magyar Filmszövetség főtitkára beszélt az ATV Start című műsorában.
aug. 27
13:06
Serie A: Egy hónapos pihenővel kezdi a szezont a Fiorentina sztárja (Agroinform)
Úgy tűnik, szeptemberben nem számíthat Giuseppe Rossira Vincenzo Montella, a Fiorentina vezetőedzője.

Keresés