Szeptember 11-re halasztotta az ítélethirdetést az UniCredit Ingatlanlízing Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.
Szeptember 1-jétől, hétfőtől folytatódik a rezsicsökkentés, a háztartási villamos energia 5,7 százalékkal lesz olcsóbb, de az árcsökkentés ezzel nem fejeződik be, sőt az ipari energia árát is lejjebb kell szorítani - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A DVTK labdarúgócsapatánál a múlt héten elmondták, kész a keret, nem várható új játékos, de a válogatott középpályásnak, Koman Vladimirnak azért lenne helye a keretben. Erről Árki Gábor sportigazgató nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak, aki elismerte, felvették a játékos képviselőivel a kapcsolatot.
A kormány módosította az egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok...
A kiskasszásoknál semmi probléma nem lehet, leszámítva azokat, akik szándékosan nem akarnak átállni – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Bár pluszba nyitott a magyar piac, hamarosan beállt a sorba A Német DAX index már 1,5 százalékos mínuszba, de a többi európai tőzsdén is komoly mínuszokkal találkozhatunk. Kiugróan nagy esés az Ukrán tőzsdén van, közel 7 százalékos, de az orosz RTS is 3 százalékos mínusz felett jár. A magyar piac kezdetben még jól tartotta magát, ...
További jelentős szankciók mellett széles körű technikai és katonai segítségnyújtást követel az Európai Uniótól Ukrajna uniós nagykövete a külképviselet által az egyik internetes közösségi oldalon csütörtökön megosztott üzenet tanúsága szerint. “Oroszország tegnap megkezdte a nyílt inváziót Ukrajna ellen” – kezdi üzenetét Kosztyantin Jeliszjejev, aki szerint az Oroszországnak a héten Minszkben…
2015-től a Nemzetgazdasági Minisztérium lesz a szakképző iskolák fenntartója - jelentette be a tárca vezetője az országos szakképzési és felnőttképzési intézmények tanévnyitóján csütörtökön, Miskolcon.
Kedden új kormány alakult Franciaországban, amelyben a megszorító gazdaságpolitikát bíráló Arnaud Montebourg gazdasági miniszter helyét egy volt bankár, Emmanuel Macron vette át.
Alulsúlyozásra javasolja az orosz és ukrán állampapírokat a JP Morgan. A bankház szerint a tárgyalásos megoldás esélyével kapcsolatban a piac túlságosan optimista. Az ajánlás néhány órával azelőtt...
A Mazda legújabb formanyelvével eddig sikert sikerre halmoz, hiszen a japánok lassan egész modellpalettájukat ehhez igazítják, és még mindig nem tudjuk megunni az egyszerre agresszív és finom vonásokat. A sportolást kedvelők persze már a kezdetek óta vágynak egy motorikusan is felpaprikázott variánsra, melyet a 3-as MPS verziójával kaphatnak majd meg.
Szeptember 11-re halasztotta a határozat kihirdetését az UniCredit Ingatlanlízing Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék.
Jövő hétfőtől péntekig Balatonfüred ad otthont a Dia Euro 2014-nek, vagyis a cukorbetegek harmadik futsal Európa-bajnokságának, melyen a magyar válogatott célja a tavalyi győzelem megismétlése.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a piaci szereplők eltúlzott derűlátással fogadták az orosz és az ukrán elnök minszki találkozója után elhangzott, biztatónak tűnő nyilatkozatokat.
Az UniCredit Ingatlanlízing Zrt. devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta ma a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma. Az ítéletet szeptember 11-ére halasztották.Szeptember 11....
Az ellenzéki párt arra kéri az indulókat, "ha áldozat szerepbe kerülnek", álljanak a nyilvánosság elé, mert ha nem teszik, nem lesz vége ennek "a közéleti fertőnek".
A jemeni haderő pilótája egy Aero L-39-es repülővel gyakorlatozott, amikor a tragédia történt. A Global Post azt írja, ezt a típust Magyarországon gyártották.