2014. augusztus 28. csütörtök

aug. 28
19:05
Újabb világcsúcs Hosszú Katinkától (Sport365)
Hosszú Katinka újabb világcsúcsot ért el az úszók dohai rövidpályás világkupaversenyén, ezúttal 400 méter vegyesen faragott a saját korábbi rekordjából.
aug. 28
19:05
Egyetlen ember tüntetett Moszkvában a háború ellen, ki nem találnád mi történt vele (444.hu)
Nem nagy ötlet a Vörös téren a háború ellen szót emelni.
aug. 28
19:06
A nap képei: Turistáknak kétmilliárdért kívül tágasabb (Privátbankár)
Szeged, egy tér, két tábla. Az egyik szerint 2,1 milliárd forintot költenek a turistákra, zömmel az EU pénzéből. A másik szerint viszont „touristen stop”.
aug. 28
19:06
Semmelweis-díjat vett át Czeizel Endre orvos, genetikus (Infostart)
Semmelweis-díjat vett át Czeizel Endre orvos, genetikus Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől és Zombor Gábortól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkárától csütörtökön Budapesten.
aug. 28
19:06
Hivatalos: Shakira második gyermekét várja (Blikk)
aug. 28
19:06
Európa Liga: Olvasóink már lemondtak a Debrecenről (Agroinform)
A fogadóirodák oddsai is a magyar csapat vereségét jósolják és a hatharom.com tippelői szerint is simán kiesik a Loki.
aug. 28
19:07
A hirtelen halál elkerülése miatt vonul vissza az Arsenal ex-kapusa (Sport365)
Manuel Almunia visszavonul, mivel olyan szívbetegséget fedeztek fel nála, amely hirtelen halált is okozhat.
aug. 28
19:08
KKM: kizárólag a politikai rendezés elfogadható (Infostart)
Ha beigazolódnak azok a hírek, hogy orosz reguláris csapatok behatoltak Ukrajna területére, azt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a válság súlyos eszkalációjának tekinti. A tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében hangsúlyozza azt is, hogy a konfliktust csak politikai úton lehet rendezni.
aug. 28
19:24
Állandó játszóhelyen kezdi az új évadot a Turay Ida Színház (Infostart)
Állandó játszóhelyet kapott a Turay Ida Színház, amely így a budapesti Kálvária téren várja közönségét a 2014-2015-ös évadban.
aug. 28
19:24
Orosz politológus: a válság még nem érte el a tetőpontját (Infostart)
Az ukrán válság még nem jutott túl a tetőpontján, és az orosz államfő nem a konfliktus megoldásában, hanem egy olyan rendezési folyamatban érdekelt, amely addig fog elhúzódni, amíg a felkelők kiterjesztik az ellenőrzésük alá tartozó területet és megerősödnek - fejtette ki véleményét Gleb Pavlovszkij orosz politológus a Novaja Gazeta című orosz ellenzéki lap hasábjain, csütörtökön.
aug. 28
19:24
Sorra hibásodnak meg a királyi családot szállító gépek (Blikk)
aug. 28
19:24
Iszlám Állam - A NATO-csúcs után indulhat a támadás (Kripto Akadémia)
A Fehér Ház közlése szerint Barack Obama csütörtökre összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet.
aug. 28
19:26
Macskát is ad a lakáshitel mellé a bank (Blikk)
aug. 28
19:28
DNS-vizsgálattal döntöttek egy tehén tulajdonjogáról (Blikk)
aug. 28
19:36
Korszerű és hatékony állatgyógyászati daganatterápia a deutériummegvonás elvén (ProfitLine)
A daganatos betegségek egyre nagyobb gyakorisággal fordulnak elő a kisállatok körében is, a gyógyulást szolgáló eszköztár ezzel szemben meglehetősen korlátozott. Az állatorvosok éppen 15. éve alkalmazzák sikerrel daganatellenes gyógyszerként az 1999 augusztusában törzskönyvezett Vetera-DDW-25® nevű csökkentett deutériumtartalmú készítményt, amit a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft.…
aug. 28
19:36
Batistuta azt akarta, hogy amputálják a lábát (Sport365)
Gabriel Batistuta, az argentinok legendás csatára felfedte, hogy komoly fájdalmakkal küszködött karrierjének befejezését követően.
aug. 28
19:36
Bemutatta a NATO azokat a műholdképeket, amik az orosz inváziót bizonyítják (444.hu)
Komoly fegyverekkel segítik az oroszok a szakadárokat.
aug. 28
19:42
200 milliárdot oszt szét Matolcsy (Blikk)
Budapest — Kétszázmilliárd forintot juttatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az unortodox tanok oktatására létrehozott öt alapítványának – derítette ki a HVG.
aug. 28
19:42
Hazahoztak Frankfurtból egy hódmezővásárhelyi csalót (Blikk)
aug. 28
19:42
Ronaldo az Év játékosa (Spa Trend Online)
2011-ben Lionel Messi, 2012-ben Andrés Iniesta, tavaly pedig Franck Ribéry lett az első.
aug. 28
19:42
Frankfurtból hurcoltak haza egy hódmezővásárhelyi szélhámost (ATV)
Hazahoztak Frankfurtból egy hódmezővásárhelyi férfit, aki ellen még 2013-ban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot költségvetési csalás miatt - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata az MTI-t csütörtökön.
aug. 28
19:42
Serie A: Komoly érvágás a Juventusnál - kidőlt a Professzor (Agroinform)
A Torinóban újjászületett Andrea Pirlo csípőizom-sérülés miatt kénytelen kihagyni az első néhány fordulót.
aug. 28
19:44
Tömeges kivégzést videózott az ISIS (Blikk)
aug. 28
19:44
Pirlo egy hónapig nem futballozhat (Blikk)
aug. 28
20:00
Így készültek az iskolára a sztárok! (Blikk)
Ganxsta Zolee (48) kislánya iskolakezdéséhez nagy segítséget kapott, hiszen lánya, Zoé (6) barátnőinek anyukái segítettek megvenni az iskolakezdéshez szükséges tanszereket.
aug. 28
20:00
Egyhavi bért is elvihet az iskolakezdés (Blikk)
Budapest – Gyorsabban nő a beiskolázási blokk, mint a gyerekek – állapította meg a pénztáránál Kőnig Judit (34), miközben elintézte fiai, Dávid (13), Patrik (11) és Roland (8) iskola előtti bevásárlását.
aug. 28
20:00
A magyar kormány hivatalos jegyzéket küldött a norvég Európa-ügyi miniszternek (Infostart)
A magyar kormány hivatalos jegyzéket küldött a norvég Európa-ügyi miniszternek, amelyben leszögezte, hogy ha egy Európai Unión kívüli ország minisztere nyilvánosan kezdi félteni az Európai Uniót egyik tagjától, elvárható volna, hogy tiszteletben tartsa a legalapvetőbb európai értékeket, vagyis illene tájékozódni és illene tiszteletben tartani a tényeket - mondta az Origónak Szijjártó Péter, a…
aug. 28
20:00
Elhunyt Esterházy Melinda hercegné (Infostart)
Életének 96. évében csütörtökre virradóra elhunyt Galántai Esterházy Melinda hercegné, Esterházy Pál herceg (1901-1989) özvegye - közölte a család és az Esterházy Magánalapítvány az MTI-vel csütörtökön.
aug. 28
20:00
Meghalt Eötvös Gáborné (Alternatív Energia)
1971-től, a Fővárosi Nagycirkusz új épületének megnyitásától 15 éven át volt az intézmény igazgatója.
aug. 28
20:00
NYT: Obama megvárja a NATO-csúcsot a bombázásokkal (ATV)
A jövő heti NATO-csúcs és más konzultációk után dönthet majd Barack Obama amerikai elnök az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita erő elleni szíriai légicsapásokról - írta csütörtökön hivatalos forrásokra hivatkozva szerkesztőségi cikkében a The New York Times.
aug. 28
20:02
Elkészült a nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégia (Infostart)
A kormány elfogadta a 2030-ig szóló és 2050-ig tartó távlati kitekintést is tartalmazó nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégiát, és felhatalmazta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy azt a 2014-2020 közötti Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program elfogadása érdekében küldje meg az Európai Bizottságnak.
aug. 28
20:02
Kampányfitnesz (Alternatív Energia)
aug. 28
20:02
Meghalt Eötvös Gáborné (ATV)
Hosszú betegség után életének 94. évében elhunyt Eötvös Gáborné, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója, a legendás zenebohóc, Eötvös Gábor özvegye - tudatta a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) az MTI-vel csütörtökön.
aug. 28
20:04
Szeptember végén veheti át a Futár rendszert a BKK (Infostart)
Szeptember végén veheti át a Futár forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszert a fejlesztőktől a Budapesti Közlekedési Központ, miután az utolsó hibajavításokat is elvégezték - közölte a BKK csütörtökön az MTI megkeresésére.
aug. 28
20:09
Külföldi sajtó Magyarországról - Die Welt, Der Standard (ProfitLine)
A Die Welt című jobboldali német lap Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről közölt vezércikket csütörtöki számában.
aug. 28
20:09
Kiderült, ki nyerte az UEFA Év játékosa-díjat (Sport365)
Cristiano Ronaldót, a Real Madrid kétszeres aranylabdás portugál sztárját választották az Év játékosának az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA).
aug. 28
20:09
Kár, hogy nem jutott be a Debrecen, a BL bármelyik csoportjából továbbmenne (444.hu)
Egervári Sándor fantasztikus meglátását átvéve tippeljük most ezt. Mindenesetre délután sorsoltak a legrangosabb európai kupában, ezek lesznek a csoportok ősszel. Mázlista Real, szegény Ajax? Mindenki dühöngjön kedvére!
aug. 28
20:11
Kidőlt a Juventus karmestere (Sport365)
Csípősérülés miatt egy hónapig nem játszhat Andrea Pirlo, az olasz bajnokságban címvédő Juventus válogatott irányítója.
aug. 28
20:11
Ha Anglia csatlakozna az Egyesült Államokhoz, a második legszegényebb állam lenne (444.hu)
Csak Mississippi lenne csóróbb a briteknél. Persze miért csatlakoznának?!
aug. 28
20:18
Veszélyes játékfegyvereket talált a fogyasztóvédelmi hatóság (Infostart)
Fulladásveszélyes és mérgező játékfegyvereket talált vizsgálatai során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).
aug. 28
20:18
Renzi szerint igen súlyos következményei lesznek az orosz behatolásnak Ukrajnába (Infostart)
Az Európai Unió soros elnökségét adó Olaszország kormányfője figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz államfőt, hogy "igen súlyos következményei lesznek" annak, hogy orosz katonák hatoltak be Ukrajna területére.
aug. 28
20:18
Scorsese filmet forgat a Ramones zenekarról (Blikk)
aug. 28
20:18
Az ukrán válságnál nagyobb kockázat az euróövezet (Kripto Akadémia)
A Capital Economics vezető szakértőjének előrejelzése szerint a forint 2014 végére 300 forint/euróig erősödik.
aug. 28
20:18
Így teljesített az állam új bankja (Portfolio)
Az MKB bankcsoport vesztesége összességében csökkent 2014 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A tranzakciós illetéktől, az árfolyamrésre képzett céltartaléktól, illetve a bankadótól...
aug. 28
20:18
Elhunyt Gabos Gábor (ATV)
Életének 85. évében elhunyt Gabos Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész - tudatta a család az MTI-vel csütörtökön.
aug. 28
20:18
Európa Liga: Nagyon jól játszott, de gólképten maradt, így kiesett a Debrecen (Agroinform)
Sokkal jobban játszott a Loki, mint egy hete, de ez is kevés volt ma. Nem nyert, így kiesett a magyar csapat.
aug. 28
20:20
Falus reggel találkozott Tóbiással (Kripto Akadémia)
A kampánystábok rendszeresen egyeztetnek majd egymással.
aug. 28
20:22
Meghalt Gabos Gábor zongoraművész (Kripto Akadémia)
Szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.
aug. 28
20:36
Megnyílik a Central Perk (Infostart)
Jóbarátok-kávézóval ünneplik New Yorkban a sorozat premierjének 20. évfordulóját.
aug. 28
20:36
Sikorski agressziónak nevezte az orosz behatolást (Infostart)
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter agressziónak nevezte, hogy csütörtökön orosz katonák hatoltak be Kelet-Ukrajnába, amivel - véleménye szerint - Moszkva évtizedek óta a legsúlyosabb válságot idézte elő Európában.

Keresés