2014. augusztus 28. csütörtök

aug. 28
20:54
Dukai Regina arctalanná változott (Blikk)
Budapest – Gyerekkora óta gyötri a klausztrofóbia, sok időbe telt, mire liftbe és később repülőgépre mert szállni, de az énekes-modell most új kihívással szembesült.
aug. 28
20:54
Főépítészi életmű díjat kapott az Antall-kormány egykori minisztere (Infostart)
Keresztes Sándor, az Antall-kormány volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztere, nyugalmazott állami főépítész vehette át csütörtökön Szentgotthárdon az Országos Főépítészi Kollégium által adományozott Főépítészi Életmű Díjat.
aug. 28
20:54
Bajnokok Ligája - Megyeriék a spanyol és az olasz bajnokkal is találkoznak (Infostart)
A Megyeri Balázst foglalkoztató görög Olimpiakosz a spanyol és az olasz bajnokkal, azaz a legutóbbi idényben döntős Atlético Madriddal, valamint a Juventusszal, illetve a svéd Malmö együttesével került azonos csoportba a labdarúgó Bajnokok Ligája 2014/15-ös szezonjában.
aug. 28
20:54
Nemzetstratégiai jelentőségű a Fővárosi Gázművek megszerzése (Alternatív Energia)
A nemzetstratégiai jelentőségűnek minősített összefonódáshoz nem kell a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérni.
aug. 28
20:54
Visszaállítják a sorkötelezettséget Ukrajnában (hirado.hu)
A védelmi tanács úgy határozott, hogy vissza kell állítani a sorkötelességet Ukrajnában, és ősszel sorozást kell tartani.
aug. 28
20:54
Kezdődhet a HVG megvásárlása (Portfolio)
Megkezdődhetnek a tárgyalások a HVG Kiadó többségének megvételéről - olvasható a lap közleményében. "A Szerkesztőségi Vagyonkezelő Zrt. ma megtartott rendkívüli közgyűlése felhatalmazta a társaság...
aug. 28
20:56
Teljes kapacitással üzemel az atomerőmű kettes blokkja (Alternatív Energia)
A kettes blokk beépített kapacitása - a másik háromhoz hasonlóan - 500 megawatt.
aug. 28
20:56
Pusztít a kéknyelv Romániában (hirado.hu)
Buzau megyében összesen 49 fertőzésgóc létezik.
aug. 28
21:03
Repülőtéren kapták el az adócsalót (Adózóna)
Hazahoztak Frankfurtból egy hódmezővásárhelyi férfit, aki ellen még 2013-ban adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot költségvetési csalás miatt - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata az MTI-t csütörtökön.
aug. 28
21:12
Szexi ajándékot kapott a százéves hölgy (BorsOnline)
Vérnyomásmérő vagy multivitamincseppek helyett chippendale showt kapott 100. születésnapjára egy német asszony.
aug. 28
21:12
Eddig ötszáznál több jelöltet vettek nyilvántartásba (Infostart)
Az ajánlásgyűjtés negyedik napján 560-ra nőtt a nyilvántartásba vett jelöltek száma - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának csütörtök esti adataiból.
aug. 28
21:12
Szarvasmarhákat és juhokat kell leölni Romániában a kéknyelv betegség miatt (Infostart)
Várhatóan több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölniük a román gazdáknak, miután Románia dél-keleti részén a kéknyelv betegség jelent meg az állatoknál.
aug. 28
21:12
Videó: Ronaldinho zseniális „cápatámadással” mentett (She)
Ronaldinho homokra cserélte a gyepet és hálóra a kapukat, egy időre biztosan: a jelenleg klub nélküli brazil zseni a rendkívül látványos lábröplabdázással tartja formában magát.
aug. 28
21:12
12 órát sietett a jegykezelő gép órája a trolin (Blikk)
aug. 28
21:12
Románia elítéli a szeparatistáknak nyújtott orosz segítséget (hirado.hu)
"Putyin elnöknek az a célja, hogy egy jóval nagyobb "Transznisztriát" hozzon létre - mondta a román államfő.
aug. 28
21:12
Nagyon megbüntetne minket Brüsszel (Portfolio)
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Brüsszelben kért meghallgatást, mert az Európai Bizottság igen magas, 25%-os korrekciót vetne ki hazánkra az aszfaltügy miatt - számol be a 444. A...
aug. 28
21:12
A BKK előre utal a BKV-nak (ATV)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mindig előre, a tárgyhónapot megelőzően fizeti ki a BKV-nak a szolgáltatási díjakat, így a cég azokat minden hónapban megkapta.
aug. 28
21:14
Bővült a vállalati hitelállomány a második negyedévben - a nap hírei (Infostart)
Az UniCredit Ingatlanlízing devizahiteles perében is elhalasztotta az ítélethirdetést a Fővárosi Törvényszék. Meghatározta a kormány a beruházási támogatások kiemelt területeit.
aug. 28
21:14
Kibertámadás ért több amerikai pénzintézetet (Infostart)
Kibertámadás ért több amerikai pénzintézetet, köztük a második legnagyobb amerikai bankházat, a J.P. Morgan Chase & Co.-t., az ügyben a hónap eleje óta vizsgálódnak az amerikai hatóságok.
aug. 28
21:14
Női kézi: a sérülésektől tizedelt Leipzig legyőzte a Győrt (She)
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata felkészülési mérkőzésen 26–23-ra kikapott a HC Leipzigtől.
aug. 28
21:14
Minket is érint a Lufthansa pilótáinak sztrájkja (Blikk)
aug. 28
21:14
Utah államban érvénytelenítették a többnejűségre vonatkozó tilalom egy részét (hirado.hu)
Több nővel lehet egy fedél alatt élni, de senki nem rendelkezhet egynél több aktív hatósági házassági engedéllyel.
aug. 28
21:14
Újabb szankciókkal fenyegetik az oroszokat (Portfolio)
Csütörtökön tovább súlyosbodott az orosz-ukrán konfliktus, miután több forrásból is megerősítették, hogy orosz katonák harcolnak Kelet-Ukrajnában a szeparatisták oldalán. Ezt Kijev nyílt behatolásnak...
aug. 28
21:15
Péntektől a Várkert bazárnál is megállnak a BKK hajójáratai (ProfitLine)
Péntektől a D11-es és a D12-es, valamint a hétvégenként közlekedő D13-as hajók a Várkert bazárnál is kikötnek, miután átadják a felújított kikötőt és a Lánchíd utcát - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
aug. 28
21:15
Soha ne fordíts hátat Federernek (444.hu)
Marinko Matosevics egy életre megtanulhatta, hogy nem mindenkivel szemben érdemes lazázni.
aug. 28
21:16
BL: a Bayern vonzó csoportja, a Poolnál csak a Realra gondolnak (She)
Monacóban kisorsolták a Bajnokok Ligája 2014–2015-ös szezonjának csoportbeosztását, így reagáltak a főtáblás csapatok játékosai, edzői és klubvezetői az eredményre.
aug. 28
21:16
Ez a top 10 szakma az Európai Unióban (Blikk)
aug. 28
21:16
Ismét száz százalékos teljesítményen üzemel az atomerőmű kettes blokkja (hirado.hu)
A paksi atomerőmű kettes blokkján néhány óra alatt elvégezték a szükséges javítási munkát, a reaktor csütörtök 18 óra 27 perctől ismét 100 százalékos teljesítményen üzemel.
aug. 28
21:18
Jégkorong: kikapott a Miskolc a Ljubljanától első hazai meccsén (She)
Vereséggel kezdte szereplését a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata a Miskolc Autó-kupa felkészülési tornán: a házigazdák az osztrák EBEL-ben szereplő Olimpija Ljubljanától kaptak ki csütörtökön 4–1-re.
aug. 28
21:18
Segítséget kérnek a spanyolok és a franciák az Európai Bizottságtól (hirado.hu)
A két ország agrárminisztere azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy keressen felvevőpiacot azoknak a termékcsoportoknak, amelyeket sújt az orosz tilalom.
aug. 28
21:20
US Open: S. Williams hengerelt, Tsonga és Isner is továbbment (She)
Az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) női egyesének 2. fordulójában a világelső hazai Serena Williams csupán egy játékot engedett honfitársának, Vania Kingnek.
aug. 28
21:20
Az MLP színeiben 380-an indulnak országszerte az önkormányzati választáson (hirado.hu)
A Magyar Liberális Párt színeiben polgármester- és képviselőjelöltként 380-an indulnak országszerte az őszi önkormányzati választáson - jelentette be Fodor Gábor pártelnök miskolci sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatta a pártja által is támogatott Rózsa Edit polgármesterjelöltet.
aug. 28
21:22
BKK: a BKV előre megkapja a szolgáltatásért járó díjakat (hirado.hu)
A Budapesti Közlekedési Központ mindig előre, a tárgyhónapot megelőzően fizeti ki a BKV-nak a szolgáltatási díjakat, így a cég azokat minden hónapban megkapta.
aug. 28
21:24
Washington újabb szankciókat helyezett kilátásba Moszkvával szemben (hirado.hu)
Washington olyan eszközöket mérlegel, amelyek elvezetnek a diplomáciai megoldáshoz.
aug. 28
21:26
Az erdőknek hasznos volt a csapadékos nyár (hirado.hu)
Az idei csapadékos nyár egyértelműen hozzájárult a Budapest környéki erdők megújulásához, noha a hirtelen lezúduló záporok és a tartósan párás idő károkat is okozott - mondta Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az MTI-nek.
aug. 28
21:30
Neil Young 37 év után válik a feleségétől (Blikk)
La Honda – Szerelmes dalait inspirálta, két gyermeket szült neki, és 37 éven át a házastársa volt, de frigyük hamarosan véget ér.
aug. 28
21:30
Elkezdődött a 21. Országos Diákfilmszemle (Infostart)
Kezdetét vette a 21. Országos Diákfilmszemle csütörtökön, amelyen a versenyre nevezett mind a 105 filmet levetítik, a legjobbakat a fesztivál zárónapján, augusztus 31-én díjátadó keretében jutalmazzák.
aug. 28
21:30
Merkel: valamennyi balkáni állam előtt nyitva áll az uniós csatlakozás lehetősége (Infostart)
A Balkán-félsziget valamennyi országa előtt nyitva áll a lehetőség a csatlakozásra az Európai Unióhoz - mondta a német kancellár csütörtökön a berlini Nyugat-Balkán-konferencián tartott sajtótájékoztatón.
aug. 28
21:30
Pusztít a kéknyelv Romániában (Blikk)
aug. 28
21:30
Hazahoztak Frankfurtból egy hódmezővásárhelyi csalót (Kripto Akadémia)
A cégek hamis adóbevallásokat nyújtottak be.
aug. 28
21:30
Kalapács alá kerül az osztrák Essl-gyűjtemény (hirado.hu)
A gyűjtemény mintegy 5 ezer művet foglal magában.
aug. 28
21:30
Teljesen az államé lesz a Főgáz (Portfolio)
Nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a kormány a Fővárosi Gázművek fővárosi önkormányzati tulajdonban lévő részesedésének az állam javára történő megszerzését - az erről szóló kormányrendelet...
aug. 28
21:30
Karrier: Ronaldinho még csapat nélkül, de élvezi - videó (Agroinform)
Továbbra sem talált magának új csapatot a brazilok világbajnoka, de egyáltalán nem esett kétségbe.Sőt.
aug. 28
21:32
Négyezer diák iskolakezdését támogatja a Katolikus Karitász (hirado.hu)
A támogatás keretében az iskolás gyereket nevelő rászoruló családok diákonként 5000 forint értékű vásárlási utalványt, valamint iskolatáskákat, sportszereket és tanszereket kapnak - közölte a segélyszervezet.
aug. 28
21:34
Ismét tömegesen tiltakoznak húszi felkelők a jemeni kormány ellen (hirado.hu)
Ez az ötödik tábor, amelynek felállításával megpróbálnak nyomást gyakorolni a kabinetre.
aug. 28
21:36
A Rongyos Gárdára emlékezett a Jobbik a Farkasréti temetőben (hirado.hu)
Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke a Rongyos Gárda felújított emlékhelyének felavatásaként meghirdetett megemlékezésen felidézte: azért kezdeményezték Vámossy Tibor "hősi halált halt gárdista", műegyetemi hallgató síremlékének felújítását, mert már felismerhetetlen volt, feliratai lekoptak, a szobor pedig sérült volt.
aug. 28
21:38
Aranylázat csináltak egy angliai strandon művészeti projektként (hirado.hu)
Egy német művész 30 darab aranyrudat ásott el a folkstone-i kikötő strandján.
aug. 28
21:45
Utcabállal nyit a megszépült Lánchíd utca (Infostart)
Holnaptól látogatható a teljesen felújított Várkert Bazár. Részlegesen átadják a Lánchíd utcát is, de úgy tudni, a közúti forgalom csak szeptember közepén indulhat meg rajta.
aug. 28
21:48
Ez segíthet megelőzni a prosztatarákot (Infostart)
A paradicsomban gazdag étrend segíthet megelőzni a prosztatarákot: azoknál a férfiaknál, akik hetente több mint tíz adag paradicsomot esznek, 18 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki a betegség egy új brit tanulmány szerint.
aug. 28
21:48
Aggódik az ENSZ főtitkára a harcok terjedése miatt (Infostart)
Aggasztónak nevezte a kelet-ukrajnai harcok déli irányba való terjedéséről szóló híradásokat csütörtökön az ENSZ főtitkára.

Keresés