Keresztes Ildikó őszintén mesél férjével való megismerkedésükről „Ma már tudom, hogy tudat alatt már akkor isaz igazi társamat kerestem, azt a fiút, aki mellett biztonságban érezhetemmagam. Eleinte azt gondoltam, egy olyan erős karakterű nő, amilyen én vagyok,bizonyára egy még keményebb, macsó típusú férfit fog bevonzani. Hamar rájöttemazonban, hogy az ilyen pasik engem nem érdekelnek. Egy…
Razgrad – A középhátvéd ejtette ki a Steaua Bucuresti-t a labdarúgó Bajnokok Ligájából. A román együttes tizenegyes párharcban bukta el a főtáblára jutást a bolgár Ludogorec Razgrad ellen, pedig ellenfele kapuját egy mezőnyjátékos, Cosmin Moti (29) védte.
Szeptember elején alakul meg az a bizottság, amely kidolgozza a Budai Vár teljes rekonstrukciójának koncepcióját. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a Várpalota eredeti állapotának visszaállítása már ebben a kormányzati ciklusban elkezdődhet és a 2020-as évek derekán fejeződhet be.
Magyarország útja vissza a múltba címmel közölt olvasói levelet a Financial Times Norvégia európai ügyekkel foglalkozó miniszterétől. Szijjártó Péter szerint Vidar Helgesen nyilatkozata hiteltelen.
Magyarország útja vissza a múltba címmel közölt olvasói levelet csütörtökön a Financial Times európai kiadása Vidar Helgesentől, Norvégia európai ügyekkel foglalkozó miniszterétől. A politikus úgy...
Libériában már 80 ezer embert karanténba zártak az Ebola terjedése miatt, de a kormány olyan bénán kommunikál, hogy sokan azt sem tudják, miért kerültek vesztegzár alá. Akik tudják, azok közül sokan azt hiszik, hogy a kormány trükkje a járvány, ezért fosztogatják az egészségügyi központokat, vagy próbálnak kitörni a karanténból. A kormány katonák és könnygáz bevetésével igyekszik a rendet…
Júliusban is emelkedtek az ipari termelői árak: átlagosan 0,5 százalékkal az előző hónaphoz képest. Az előző év azonos időszakával összehasonlítva ugyanakkor 0,3 százalékkal csökkentek. A feldolgozóipari ágazatokon belül a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás, vegyi anyag, termék gyártása, valamint a kohászat, fémfeldolgozás árai voltak a legnagyobb hatással az árnövekedésre - közölte a Központi…
Nem mindennapi összeállítást közölt a Reddit nevű közösségi oldal, amely összegyűjtötte Európa országainak leggazdagabb embereit. Magyarországon Demján Sándort hozták ki elsőnek. A legvagyonosabb európai egy spanyol butikos.
A liga-zwei.de arról számolt be, hogy Ricardo Moniz német klubcsapata, a másodosztályban szereplő 1860 München a Ferencváros válogatott labdarúgójával, Böde Dániellel erősítené meg támadósorát.
A Magyar Nemzeti Bank 200 milliárd forintot adott saját alapítványainak - olvasható a HVG csütörtöki számában. A támogatásban részesült öt alapítvány így több jegybanki vezetőnek, expolitikusnak,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,38 pontos emelkedéssel, 18 023,83 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest minimális mértékben erősödött.(MTI)
Mátyus János nem ígér bajnoki címet a Lombard Pápa vezetőedzőjeként, ugyanakkor játékosai könnyen meglephetik az NB I-es mezőnyt. A korábbi válogatott labdarúgó az NSO Tv-nek beszélt a fejek rendbe tételéről és a Szűcs Lajossal való közös munkáról.
Csökkentek csütörtökön tőzsdenyitáskor a fontosabb nyugat-európai indexek. A londoni FTSE-100 0,11 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,32 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,20 százalékkal állt szerdai záróértéke alatt a nyitást követő percekben. Szerdán vegyesen zártak a főbb európai piacok. Az FTSE-100 0,12 százalékkal 6830,66 pontra emelkedett, a CAC-40 0,04 százalékkal 4395,26 pontra erősödött, a…
Nyíregyháza, Kecskemét és Békéscsaba környékére "bordó" (a 6 fokozatú skálán 4-es) riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet a parlagfű nagyon magas pollenkoncentrációja miatt
Sorban érkeznek az inflációs adatok Németországból, ami ma nagyban befolyásolja az euró mozgását. Az elmúlt napok eurógyengülését követően visszaerősödött a közös európai fizetőeszköz, ha az adatok elmaradnak a várttól, ismét lejtmenetbe kapcsolhat a kurzus. Forrás: GazdaságTV.hu
A munkáltatók idén is adhatnak iskolakezdési támogatást. A 30 ezer forintos, közoktatásban tanuló gyermekek után járó támogatást utalvány formájában kaphatják meg a dolgozók.
Magyar csapatokra nem jellemző bravúrra lenne szüksége a Debrecennek az EL-csoportkör kiharcolására a Young Boys ellen. Kétgólos hátrányt legutóbb 31 éve tudott ledolgozni honi gárda.
Semmit sem bántak meg Éppen hat éve, hogy kimondta aboldogító igent Sarka Kata és Hajdú Péter, és szerelmük ma is ugyanolyan erős,mint kapcsolatuk elején… vagy még annál is erősebb. „Úgy gondolom, életem legjobb döntése volt, hogy Péterhezmegyek feleségül. Mivel voltak az esküvőnk előtt is már hullámvölgyek, azthiszem, mindketten alaposan végiggondoltuk, tényleg egymással akarjuk-e leélni az…
Két vadászgép kíséretében visszafordult a torontói nemzetközi repülőtérre egy kanadai légitársaság Kubába tartó járata, miután a fedélzeten gyanúsan viselkedett két nő, akiket a rendőrség később őrizetbe is vett - közölték csütörtökön a hatóságok.
Két vadászgép kíséretében visszafordult a torontói nemzetközi repülőtérre egy kanadai légitársaság Kubába tartó járata, miután a fedélzeten gyanúsan viselkedett két nő, akiket a rendőrség később őrizetbe is vett.
A munkáltatók idén is adhatnak iskolakezdési támogatást, amellyel jelentősen csökkenhetnek a családok iskolaszerekkel kapcsolatos költségei. Az alkalmazottak a több mint 30 ezer forintos, közoktatásban tanuló gyermekek után járó támogatást utalvány formájában kaphatják – hívta fel a figyelmet a NAV.
Nyoma sincs a lassulásnak a tőzsdére készülő Alibabánál. A kínai internetes kereskedelmi óriás bevétele közel 50%-kal emelkedett a legutóbbi negyedévben - adta hírül a társaság. A cég elsődleges...
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) második negyedéves jelentésének adatai szerint az időszak során lezárt kockázati- és magántőke-tranzakciók során közel 6 milliárd forintnyi befektetést hajtottak végre – ez csaknem duplája az előző negyedév során tapasztalt összegnek. A befektetések háromnegyede ebben az időszakban két szektorba, az informatikai és fogyasztói elektronikával,…
Úgy tűnik, végül a Delhi Dynamos ajánlatát választja a 39 éves olasz játékos, aki még Puskás visszavonultatott 10-es mezét is megkapta volna. Állítólag. (hvg.hu/Football Italia)