2014. augusztus 29. péntek

aug. 29
17:42
Így látja az ÁSZ a tavalyi büdzsét (Infostart)
Megfelelt a jogszabályi előírásoknak tavaly a központi költségvetés végrehajtása - állapította meg az Állami Számvevőszék.
aug. 29
17:42
Nem látja a szülő, ha kövér a gyerek (Blikk)
Magyarország - Nem hajlandó beismerni a szülő, hogy elhízott a kölyök – ez derült ki egy friss nemzetközi felmérésből.
aug. 29
17:45
Devizahitelek – Elutasította az Alba Takarékszövetkezet keresetét a bíróság (GazdaságPortál)
Elutasította az Alba Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, továbbá elhalasztotta a határozathirdetést két másik takarékszövetkezet hasonló perében. Az Alba által indított perben a döntés szóbeli indoklása szerint a takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé…
aug. 29
17:51
Holtan találták a múlt héten eltűnt Kristófot (BorsOnline)
A 25 éves fiú augusztus 18-án tűnt el, több százan keresték. Egy póznára mászott fel, ahol agyonütötte az áram. Bár 12 napja tűnt el, egy hete még életben volt.
aug. 29
17:51
Alig változott a forintárfolyam (GazdaságPortál)
Alig változott a forintárfolyam pénteken a bankközi devizakereskedelemben: az eurót délután negyed ötkor 315,22 forinton jegyezték a kora reggeli 315,24 forint után. Pénteken 314,13 és 316,49 forint között alakult az euró jegyzése. A hetet az euró 313,30 forinton kezdte, a hónap első napján pedig 314-315 körül alakult. Idei leggyengébb árfolyamát 317,35-ös eurójegyzésen augusztus 6-án érte ...
aug. 29
17:53
Tetoválás lett Robin Williamsből (BorsOnline)
A két héttel ezelőtt lehunyt színésznek különös emléket állított egyik rajongója. Egy huszonéves lány a úgy tiszteleg híresség előtt, hogy combjára varratta Willams arcképét.
aug. 29
17:54
Baj van a fékkel: 70 ezer autót hív vissza az Audi (Privátbankár)
A fékrásegítő problémája miatt kénytelenek világszerte mintegy 70 ezer autót visszahívni.
aug. 29
17:54
Befejeződött a Nemzeti Színház nagyszínpadi nézőterének átalakítása (Infostart)
Befejeződött a Nemzeti Színház nagyszínpadi nézőterének nyári átalakítása: mostantól az eddiginél tízzel többen, 630-an tudnak leülni. Az újonnan kialakított két páholyt a nemzet színészeiről nevezik el a nézők szavazatai alapján.
aug. 29
17:54
Eb 2016: Cristiano Ronaldo nem kerettag, öten debütálhatnak (She)
Cristiano Ronaldo kihagyja a portugál labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjét.
aug. 29
17:54
Ronaldo nem játszik az albánok ellen (Metropol)
Paulo Bento szövetségi kapitány szerint a Real Madrid támadója továbbra sincs tökéletes fizikai állapotban.
aug. 29
17:54
A háborúban eltűntek felkutatásáról kötött megállapodást négy balkáni államfő (hirado.hu)
Az eltűnt személyeket eddig civil szervezetek és a hozzátartozók keresték, a négy országot érintő, közös állami szintű kezdeményezés nem történt.
aug. 29
17:54
Devizahitelek: jövő péntekre halasztották az FHB ítélethirdetését (Portfolio)
Szeptember 5-re halasztotta az ítélethirdetést az FHB Jelzálogbank Nyrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken. 2014.08.29 14:24 A CIB-nél is izgulhatnak...
aug. 29
17:54
Nem játszhat Ronaldo az Eb-selejtezőn (ATV)
A Real Madrid kétszeres aranylabdás támadója továbbra sincs tökéletes fizikai állapotban, így nem játszhat jövő vasárnap az albánok elleni összecsapáson.
aug. 29
17:56
Az Audi 70 ezer autót hív vissza fékproblémák miatt (hirado.hu)
Az Audi világszerte 70 ezer autót hív vissza a fékrásegítő lehetséges problémája miatt - jelentette be a vállalat szóvivője pénteken.
aug. 29
17:56
Megtáltosodott az OTP a nap végére (Portfolio)
Az Ukrajnából érkező hírek tovább borzolták a befektetők kedélyét csütörtökön így a vezető nyugati részvényindexek kivétel nélkül eséssel zárták a kereskedést. Ázsiában sem volt jobb a hangulat a...
aug. 29
17:58
Ötven éve először mértek árcsökkenést Olaszországban (hirado.hu)
Az olasz fogyasztói árindex 0,1 százalékos mínuszba került éves összehasonlításban augusztusban a statisztikai hivatal, az Istat pénteken közölt előzetes adatai szerint.
aug. 29
18:00
Technikai recesszióba csúszott Brazília gazdasága (hirado.hu)
Elemzők 0,7, a kormány 2,0, míg a jegybank 1,6 százalékos gazdasági növekedésre számít az idei évben.
aug. 29
18:02
A Jobbik és az LMP az ukrán helyzetről (hirado.hu)
A Jobbik felszólítja a magyar kormányt és diplomáciát, hogy "az amerikai elvárások feltétlen kiszolgálása helyett" álljon ki Magyarország és térségünk valós érdekeiért.
aug. 29
18:03
Újabb betét-kifizetési tilalom egy takarékszövetkezetnél (Adózóna)
A betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül az ALBA Takarékszövetkezetet, emiatt az MNB határozatban döntött az intézmény működési engedélyének visszavonásáról. A jegybank betét-kifizetési tilalmat rendelt el, s felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez.
aug. 29
18:03
Veszélyes játékfegyvereket talált a fogyasztóvédelmi hatóság (WebBeteg)
Fulladásveszélyes és mérgező játékfegyvereket talált vizsgálatai során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).
aug. 29
18:04
Enyhén emelkedett a forgalom és a BUX is (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,86 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 17 779,76 ponton zárt pénteken.
aug. 29
18:09
Reklámozza öccse zenekarát Bogdán (Blikk)
Bolton — Mivel fejsérülése miatt pihen, és kihagyta a Crewe Alexandra elleni Ligakupa-mérkőzést, ráért zenét hallgatni Bogdán Ádám (26), az angol másodosztályú Bolton Wanderers és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa.
aug. 29
18:09
Az Alteo energiaszolgáltató féléves árbevétele 3 milliárd forint volt (ProfitLine)
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. 3,03 milliárd forint konszolidált árbevételt és 442 millió forint kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyereséget (EBITDA) ért el az idén az első fél évben - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
aug. 29
18:09
Nem fogják elhinni, hogy a belvárosi pénzekből kitömött lap mire jutott Juhász Péter alkalmasságát kutatva (444.hu)
Végre megjelent a közvéleménykutatás az önkormányzat majdnem 400 milliójából eltartott lapban arról: drogos múltja miatt alkalmassá polgármester lenne-e Juhász Péter. És ismeretterjesztő cikk is van benne a kábítószerfogyasztás ártalmairól.
aug. 29
18:11
Babosék kikaptak Williamséktől (Blikk)
New York — Két és fél órás kemény csata után veszített Babos Tímea (21) társával párosban az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon.
aug. 29
18:11
Világszerte 70 ezer autót hív vissza az Audi (444.hu)
2012 márciusa és decembere között gyártott, 3 literes turbódízel motorral felszerelt A4-esek, A5-ösök, A5 kabriók, A6-osok, A7-esek és Q7-esek fékjeivel van kisebb baj. Működnek, csak erősebbek kell a pedálra lépni. A hiba elhárításhoz egy alkatrészt kell kicserélni, alig fél órát … Folytatás
aug. 29
18:12
A tőzsdén is vége a nyárnak - így zárt a magyar börze (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,86 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 17 779,76 ponton zárt.
aug. 29
18:12
Varsó végül engedélyezte az orosz védelmi miniszter gépének átrepülését légterében (Infostart)
Lengyelország pénteken délután megtagadta annak a repülőgépnek a légterén történő átrepülését, amelyen Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter tért volna vissza Szlovákiából Moszkvába. Este azonban mégis megadta az engedélyt.
aug. 29
18:12
Terrorkészültség Nagy-Britanniában (Metropol)
David Cameron miniszterelnök szerint az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.
aug. 29
18:12
Különös új "motívum" a Szabadság téri emlékművön (Alternatív Energia)
Jártak arra mostanában? Ha igen, vélhetőleg meg lettek örökítve.
aug. 29
18:12
3D nyomtatás a mindennapi egészségügyben (hirado.hu)
aug. 29
18:12
Ráküldték a Bobcatet az MSZP-re (ATV)
Alighogy elkezdődött az MSZP vár előtti sajtótájékoztatója, felbőgött egy munkagép motorja mellettük.
aug. 29
18:12
Fulham: Örülök, hogy Gábor csatlakozott hozzánk - Felix Magath (Agroinform)
Hivatalosan is bemutatták Király Gábort a Fulhamnél, a londoniak menedzsere sokat remél érkezésétől.
aug. 29
18:13
„Badarság, hogy én Ukrajnába viszem a magyar tankokat” (444.hu)
Megszólal a cégvezető, akit az orosz külügy azzal vádol, hogy magyar T-72-eseket segít eladni az ukrán hadseregnek.
aug. 29
18:14
Tízezer alá csökkent Tolna megyében a munkanélküliek száma (hirado.hu)
Egy évvel korábban számuk még meghaladta a tizenkétezret
aug. 29
18:14
Fantomharckocsik a Nyírségben: csak kérdések vannak (ATV)
Egy korábban szélsőséges csoportokhoz kötődő oldal információira hivatkozva vádolta meg ukrajnai fegyverszállítással a magyar honvédséget Moszkva. Az elsőre komolytalannak tűnő hírnek a Fidesz adott nyomatékot, miután nem vette fel az amúgy is ülésező nemzetbiztonsági bizottság témái közé az affért, pedig a testület ülésén könnyen cáfolhatták volna a fantomtankok ügyét.
aug. 29
18:16
Emmi: több friss gyümölcsöt kaptak a gyerekek az óvodákban, iskolákban (hirado.hu)
Több friss gyümölcs, zöldség, hal és teljes kiőrlésű pékáru került a gyerekek asztalára az óvodákban és az iskolákban tavaly, mint a korábbi években - tudatta Rétvári Bence.
aug. 29
18:27
Nyomtatóval egészítik ki a férfi horpadt fejét (BorsOnline)
Deformált fejjel kellett élnie egy kínai férfinek azok után, hogy kizuhant egy ablakból. Ám most ismét egész lehet a koponyája a 3D-s nyomtatási technológiának köszönhetően.
aug. 29
18:30
Őszi fáradtság a tőzsdéken (Privátbankár)
Az amerikai piacok zárva vannak, emiatt, és a hírszűke miatt alig volt mozgás a piacokon. Aggasztó hírek jöttek az euróövezetből.
aug. 29
18:30
Tiszteletbeli Oscart kap a világhírű rajzfilmrendező (Infostart)
Mijazaki Hajao japán animációs rendező, Jean-Claude Carriere francia forgatókönyvíró és Maureen O'Hara ír színésznő kapja novemberben életművéért az amerikai filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díját.
aug. 29
18:30
Németh Lászlóné: csaknem teljes körű kártalanításra számíthatnak az Alba károsultjai (Infostart)
Csaknem teljes körű kártalanításra számíthatnak az Alba Takarékszövetkezet károsultjai, a mintegy 15 ezer betétes között mindössze 6 olyan magánszemély és 3 olyan vállalkozás található, amelyek esetében a betétek nagysága meghaladja az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított 31 millió forintos összeghatárt - közölte Németh Lászlóné, a takarékszövetkezetek integrációjáért felelős…
aug. 29
18:30
1860 München: bár pletykáltak Bödéről, a Barcából igazoltak (She)
Böde Dániel (Ferencváros) esetleges szerződtetéséről is pletykáltak, azonban egyelőre nem Magyarországról erősít az 1860 München: a német második ligás labdarúgócsapat pénteken bejelentette a spanyol támadó, Rodri (Barcelona B) szerződtetését.
aug. 29
18:30
Varsó nem engedte át légterén az orosz védelmi miniszter gépét (Metropol)
Szergej Sojgu repülőgépe Pozsonyban pénteken délután felszállt, majd később visszaérkezett az ottani repülőtérre.
aug. 29
18:30
Plant-e, energia a növényekből (Kripto Akadémia)
aug. 29
18:30
Nőttek a késések a záhonyi és a békéscsabai vasútvonalon (hirado.hu)
Legalább fél órát, de akár 80 percet is késhetnek a vonatok.
aug. 29
18:30
70 ezer autót hív vissza az Audi: a fékkel van a baj (Pénzcentrum)
Neked milyen autód van?...
aug. 29
18:30
Három királyok – Infiniti Q50 vs. Lexus IS vs. Mercedes C-osztály (Auto Pult)
A távoli japánból érkezik a duó, mérsékelt referenciával, ám annál nagyobb ambícióval. A kategória trónján jelenleg ülő Mercedes-Benz C-osztályt a Lexus IS hibrid hajtáslánccal és izgalmas formákkal, az Infiniti Q50 pedig világújdonsággal és a saját fegyverével igyekszik térdre kényszeríteni. Benzines, dízel, hibrid – különböző fegyverekkel küldjük az arénába őket. De ki jön ki győztesen?
aug. 29
18:32
Varsó nem engedte át légterén az orosz védelmi miniszter gépét (Kripto Akadémia)
Az indok egyelőre nem ismert.
aug. 29
18:32
Varsó előbb megtagadta, majd később engedélyezte az orosz védelmi miniszter gépének átrepülését légterében (hirado.hu)
Délután még nem adták meg az engedélyt, estére azonban mégis.
aug. 29
18:34
Van idegnyugtatója? - 80 perces késések is lehetnek a vasútnál (Kripto Akadémia)
Egy munkagép puff! elvágott egy kábelt.

Keresés