2014. augusztus 29. péntek

aug. 29
18:36
Kilenc újabb jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az NVB (Kripto Akadémia)
A folyamatosan bővülő lista a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán nyomon követhető.
aug. 29
18:39
Növeli oroszországi értékesítéseit a Hajdu Zrt. (GazdaságPortál)
Folyamatosan növeli oroszországi értékesítéseit a téglási Hajdúsági Ipari Zrt. (Hajdu Zrt.), amely 2008-ban Hajdu Vostok néven alapított gyárat a keleti országban – közölte a cég vezérigazgatója pénteken az MTI-vel. Novotni István elmondta: tavaly az év első felében ezer Hajdu-terméket, nagyobbrészt a megújuló energia hasznosításában fontos szerepet játszó indirekt forróvíztárolót értékesítettek…
aug. 29
18:42
Elutasította az Alba Takarékszövetkezet keresetét a bíróság (ProfitLine)
Elutasította az Alba Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
aug. 29
18:42
A kurdok tovább gyepálják az Iszlám Állam harcosait (444.hu)
A moszuli gát visszafoglalása óta folyamatosan lassú, de biztos a kurdok előrenyomulása Irakban. A pesmergák most Moszul környéki olajmezőket foglaltak vissza az ország észak-nyugati részét ellenőrző terroristacsoporttól, az Iszlám Államtól. A kurdokat amerikai légicsapások is segítik, és együtt olyan ütőképes … Folytatás
aug. 29
18:45
Filmkritika: Az akciótaták ütősre vették a figurát (BorsOnline)
Harmadjára is megcsinálta nosztalgiamoziját Sylvester Stallone. Az egykori Rambo 2010-ben döntött úgy, hogy összetrombitálja kortársait, azaz a 80-as évek legnagyobb akciósztárjait és ökörködnek egyet a vásznon, miközben teljesen indokolatlanul kiirtanak egy kisebb hadseregnyi rosszfiút.
aug. 29
18:45
Húslevesen él a kívánós Hayden Panettiere (Blikk)
aug. 29
18:45
Tízmilliárd forintot csalt el az álbrókertársaság (Blikk)
Budapest - Tízmilliárd forintot csalt el a Fortress nevű álbrókertársaság, közölte csütörtökön a PSZÁF beolvasztása óta a piaci felügyeletet is gyakorló Magyar Nemzeti Bank (MNB).
aug. 29
18:47
Teleszkópos metszőolló lesz a nyereményből (Blikk)
Kecel — Németh Antal (62) igencsak hadilábon áll a szerencsével, de a legnagyobb meglepetésére a játék első hetében egy 25 ezer forintos banki utalványt kapart magának.
aug. 29
18:48
Lázár: folytatni kell a közigazgatás modernizációját (Infostart)
Lázár János szerint a közigazgatás átalakítása sikeres volt, de további modernizáció kezdődik 2015-től. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a kecskeméti központú Gong Rádiónak adott interjújában beszélt pénteken.
aug. 29
18:48
Egy ukrán parancsnok szerint orosz foglyokat ejtettek Ilovajszknál (Infostart)
Hét orosz harckocsi támadt ukrán katonákra a Donyeck melletti Ilovajszk városánál. A katonák visszaverték a támadást és 12 foglyot ejtettek - közölte pénteken a Facebookon Szemen Szemencsenko, a térségben harcoló Donbasz önkéntes alakulat parancsnoka.
aug. 29
18:48
Fiorentina: megerősítették, Cuadrado nem megy sehová (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina tulajdnonosa, Andrea Della Valle megerősítette, Juan Cuadrado marad a klubnál.
aug. 29
18:48
Megint átadták a Várkertet (Blikk)
Budapest - Még mindig nincs kész teljesen, de ismét átadták a Várkert Bazárt. Pontosabban annak egy részét, a Lánchíd utcát.
aug. 29
18:48
Csillagászati összegért kelt el egy szelet Diana esküvői tortájából (Blikk)
aug. 29
18:48
Holland intézkedések a muszlim radikálisokkal szemben (Metropol)
Csütörtökön három olyan személyt vett őrizetbe a holland rendőrség, akik helybeli muszlimokat toboroztak "szent harcra".
aug. 29
18:48
Férfiakat keresnek a szinte csak nők lakta brazil településre (Alternatív Energia)
Nelma Fernandez már régóta nem csókolt meg senkit.
aug. 29
18:48
Lázár: folytatni kell a közigazgatás modernizációját (hirado.hu)
Lázár János szerint a közigazgatás átalakítása sikeres volt, de további modernizáció kezdődik 2015-től.
aug. 29
18:48
Kivezetik a tőzsdéről a maláj légitársaságot (Portfolio)
Dolgozóinak közel harmadát elbocsátja a hányatott sorsú Malaysia Airlines és még az év végéig kivezetik a tőzsdéről a részvényeit - írja a CNBC. A bejelentés azt követően tette a cég, hogy közel 100...
aug. 29
18:48
Átigazolás: Visszatérhet Dortmundba a japán karmester (Agroinform)
David Moyes után Louis van Gaal sem számol a japán középpályással, aki így ismét Németországba igazolhat.
aug. 29
18:48
Cégek, bankok, magánszemélyek bűnhődnek az iráni atomprogram miatt (ATV)
Újabb cégekre, bankokra, illetve magánszemélyekre terjesztette ki az amerikai pénzügyminisztérium pénteken az iráni atomprogram támogatói ellen hozott szankciókat.
aug. 29
18:49
Újra nyomhatja a gázt a Zsigában (Blikk)
Magyarország — Annak idején egy gyönyörű, meggypiros után vágyakozott minden magára valamit is adó hazai autós: az 1500-as kivitel, az „ezeröcsi" maga volt a luxus csúcsa, de az is az utak királyának érezhette magát, aki egy sima 1200-ast hajtott.
aug. 29
18:50
Folytatódik az iskola rendőre program (Infostart)
Szeptember elsejétől mintegy 2800 oktatási intézményben majdnem 2200 rendőrrel folytatódik Az iskola rendőre program, amely a kisiskolások biztonságos közlekedését segíti - mondta az országos rendőrfőkapitány-helyettes pénteken Sopronban, a program kezdetét jelző tanévnyitó ünnepségen.
aug. 29
18:50
Újpest: Ojo után újabb csatár, jön Dudu Biton (She)
Az Újpest FC hivatalos honlapján bejelentette, kölcsönben szerződteti a belga Standard Liege izraeli csatárát, David „Dudu” Bitont.
aug. 29
18:50
Katonai tiszteletadással temették a rendőrkutyát (Blikk)
Oklahoma City - Teljes katonai tiszteletadással kísérték utolsó útjára az oklahomai rendőrség egyik rendőrkutyáját, aki a múlt héten kötelességteljesítés közben kapott halálos sebet.
aug. 29
18:50
Fejlesztő és rehabilitációs központ létesül Agárdon (hirado.hu)
Több mint kétmilliárd forintból valósul meg fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek fejlesztésére és rehabilitációra alkalmas központ a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi telepén, melynek a héten tették le alapkövét.
aug. 29
18:51
A kormány benyújtotta a zárszámadási törvényt (Infostart)
A kormány pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a 2013. évi központi költségvetés végrehajtásáról szóló, úgynevezett zárszámadási törvényt.
aug. 29
18:52
Serie B: a bajnoki rajt napján lett teljes a létszám... (She)
Áll a bál az olasz futballban, méghozzá a másodosztályú bajnokság feltöltése miatt. A Serie B este rajtol, de csak ma délután lett teljes a mezőnye...
aug. 29
18:54
Jégkorong: Matt Register a tengerentúlon folytatja (She)
A Fehérvár AV19 és kanadai légiósa, Matt Register a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottak – tudatta sajtóközleményében a jégkorongklub.
aug. 29
18:56
Chelsea: Torres orvosin a Milannál, 2016-ig írhat alá (She)
Egybehangzó angol és olasz sajtóhírek szerint a Chelsea engedélyt adott Fernando Torresnek, hogy orvosi vizsgálaton vegyen részt Olaszországban a Mario Balotelli utódját kereső Milannál.
aug. 29
19:03
Kígyót bűvölt May (Blikk)
Sydney - Óriáskígyóval és vonattal barátkozott a Queen együttes két tagja a sydneyi állatkertben, Brian May és Roger Taylor a zenekar ausztráliai turnéja közben szakított időt arra, hogy elvegyüljön a vadvilág jeles képviselői között.
aug. 29
19:03
50 kilót visz a fején a „Turbanátor” (Blikk)
Patiala — Ötvenkilós turbánt hord a fején egy idős indiai szikh guru, és azt állítja, amíg bírja szusszal, viselni fogja.
aug. 29
19:05
Gogotáncosnak állt Larion Zoé (Blikk)
Debrecen — Go-go táncos lett egy éjszaka erejéig Larion Zoé (31)! A korábbi Blikk szépe párjával, Müller Attilával (32) ment egy fellépésre, ám akkor még nem is gondolta volna, hogy a pulton fog kikötni.
aug. 29
19:05
Kókler biztonsági főnöke miatt halt meg Diana (Blikk)
Párizs — Egy nagyon rossz ötlet, egy sor kókler biztonsági és a részeg biztonsági főnök miatt kellett meghalnia fiatalon Diana hercegnőnek (†36) – állítja egy francia rendőrtiszt, Daniel Bourdon a hercegnő halálának 17. évfordulójára megjelent könyvében.
aug. 29
19:06
Tanévkezdés a régi-új Testnevelési Egyetemen (Infostart)
Ismét régi nevén és önálló egyetemként működik tovább a Testnevelési Egyetem, amelyen hétfőn kerül sor a tanévnyitóra. Az intézmény ideiglenes vezetője Sterbenz Tamás lesz.
aug. 29
19:06
Hatékonyabb szankciókat sürgetnek Moszkva ellen az EU-külügyminiszterek (Infostart)
Hatékonyabb szankciókat szorgalmaztak Oroszországgal szemben az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei, akik a pénteken Milánóban rendezett informális találkozójukon felelősségteljes magatartásra intették Moszkvát.
aug. 29
19:06
NB I: Haladás-Paks mérkőzés élőben az NSO-n! (She)
Szombathelyi Haladás–MVM-Paksi FC találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
aug. 29
19:06
Büszke lányára és vejére Jon Voight (Blikk)
aug. 29
19:06
Tehetetlen a világ Putyinnal szemben (Blikk)
DonYeck – Tehetetlenül néz a világ Vlagyimir Putyin tetteire! Csaknem minden NATO-tagállam elítéli a most már egyértelmű orosz agressziót Ukrajna területén, de valódi eszközük nincs a putyini Oroszországgal szemben.
aug. 29
19:06
Kijev nem fogadja el az orosz gázárjavaslatot (Alternatív Energia)
Az ukrán miniszter megismételte: ragaszkodnak a tőzsdei ár alkalmazásához.
aug. 29
19:06
Az első légifotók az izlandi vulkánkitörésről (hirado.hu)
Kitört péntekre virradóra az észak-izlandi Bardarbunga vulkán. Izland északkeleti és középső része felett először megtiltották a repülést 5,5 ezer méteres magasság alatt, de a nap folyamán feloldották a tilalmat.
aug. 29
19:07
Versenyt csináltak a pecázásból (Blikk)
Budapest — Horgászatban mérték össze tudásukat a sztárok. Rákóczi Feri (44), Besenyei Péter (58) és Nagy Adri (26) szállt szembe a Cseh Laci (28), Trokán Nóra (30) és A nagy ho-ho-horgász egykori főkukaca, Mikó István (63) alkotta csapattal.
aug. 29
19:07
Ellopták a kórházból agydaganatos kisfiúkat (Blikk)
Párizs - Nemzetközi összefogással keresi a rendőrség azt az ötéves, agydaganattal műtött kisfiút, akit szülei „loptak el" a kórházból.
aug. 29
19:08
Vuelta: olasz szakaszsiker, az összetettben Valverde az élen (She)
Az olasz Alessandro De Marchi nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny pénteki, hetedik szakaszát. Az összetettben továbbra is Alejandro Valverde vezet.
aug. 29
19:08
Hollandia intézkedéseket hoz a muszlim radikálisokkal szemben (hirado.hu)
A muszlim radikálisok, illetve terroristák ellen irányuló intézkedéseket hozott pénteken a holland kormány.
aug. 29
19:09
Clooney készül a papucsszerepre (Blikk)
Róma - Elegáns öltöny és piros strandpapucs – ha nem vigyáz, még új trendet nyit az elegáns és férfias öltözködés terén George Clooney (53).
aug. 29
19:10
Kiterjesztették az iráni atomprogram támogatói elleni amerikai szankciók érintettjeinek körét (hirado.hu)
Újabb cégekre, bankokra, illetve magánszemélyekre terjesztette ki az amerikai pénzügyminisztérium pénteken az iráni atomprogram támogatói ellen hozott szankciókat.
aug. 29
19:11
Ihos József: Antal Imre szelleme kísért (Blikk)
Budapest – Antal Imre (†72) szelleme jár vissza hozzá – ezt állítja Ihos József (57). Pontosabban nem is közvetlenül hozzá, hanem egy szlovák nőismerőséhez, akin keresztül amolyan médiumként üzenni próbál valamit Ihosnak.
aug. 29
19:12
Távollétében tárgyalták egy külföldre szökött korrupt hivatalnok ügyét Kínában (hirado.hu)
Távollétében tárgyalták egy családjával és tetemes elsikkasztott összeggel külföldre szökött volt kínai hivatalnok ügyét a kelet-kínai Csianghszi tartományban, ami új fejezetet nyithat a közpénz-milliárdokkal "felszívódó" közszolgák elleni jogi harcban.
aug. 29
19:13
Így ünnepli születésnapját Gundi! (Blikk)
Szűk családi körben, szolid összejövetelen ünnepli az MTVA műsorvezetője 50. születésnapját. A népszerű tévés egy kicsit számot is vetett ez alkalomból, bár ezután sem pihen, várja a feladatokat, azért belátta, ideje lassan visszavenni a tempóból.
aug. 29
19:14
Kijev szankciókkal bünteti a krími népszavazás külföldi megfigyelőit - Kovács Bélát is (hirado.hu)
A megfigyelők kedvező értékelést adtak a Kijev által vitatott márciusi népszavazás lebonyolításáról.
aug. 29
19:15
Elfogadták az EU és Magyarország közti partnerségi megállapodást az uniós forrásokról (ProfitLine)
Elfogadták az Európai Bizottság és Magyarország közötti partnerségi megállapodást pénteken, amely 21,9 milliárd euró (6900 milliárd forint) beruházás előtt nyitja meg az utat 2014 és 2020 között - közölte az Európai Bizottság (EB) Magyarországi Képviselete pénteken az MTI-vel.

Keresés