A Népszabadság összeállításából kiderül: júliusban Budapesten volt a harmadik legolcsóbb a lakossági áramár 23 európai város közül. A Portfolio összeállítást közöl az ingatlanvásárlás szempontjából legnépszerűbb magyarországi településekről.
Az ilyen szituációknál derül ki igazán, hogy mennyire gyengék vagyunk, kizárólag egy oldaltól függünk, ez pedig kiszolgáltat minket energetikai szempontból – ezt Holoda Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az ukrán helyzet miatt bevezetett nemzetközi szankciókkal kapcsolatban.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a júniusi adatokat. Májusban nagy szám jött, vajon a lendület a nyár első hónapjában is kitartott? Rövidesen kiderül.
Angela Merkel német kancellár folytatni kívánja a párbeszédet az orosz államfővel az ukrán válság megoldása érdekében, ugyanakkor kételyei vannak Vlagyimir Putyin tárgyalási készségét illetően. Ezt a kancellár jelentette ki egy szerdai lapinterjúban.
A hőség miatt négy megyére és a fővárosra elsőfokú, három megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szerdára. Emellett több területen heves zivatarra, felhőszakadásra kell készülni. Késő este hidegfront érkezik.
Az amerikai bombázók beavatkozása az iraki helyzetbe csak ideiglenes megoldás, Irakban belpolitikai megoldásra van szükség, ami nagyon hosszú folyamat – ezt Wagner Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Sokadszorra ismét meghirdeti csütörtökön a Malév vagyontárgyait a nemzeti légitársaság felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Zrt. - írja a Világgazdaság szerdai számában.
Magyar bankok egyes osztályzatait rontotta a Moody's Investors Service, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a devizaalapú hitelek ügyében hozott és tervezett intézkedések növelik a veszteségek kockázatát.
Három év alatt több mint három és félszeresére nőtt a szokásos piaci ár – adóhatóság által történő – előzetes megállapítására benyújtott kérelmek száma. Amíg 2007-től, vagyis az intézmény fennállása óta 2010-ig 24 alkalommal fordultak az adóhivatalhoz, addig 2013 végéig már több mint 85 kérelmet nyújtottak be az adózók.
23 európai város közül júliusban Budapesten volt a harmadik legolcsóbb a lakossági áramár. A gázár esetében a magyar főváros lakói a második legalacsonyabb tarifát fizették.
Egy nap alatt öt kelet-ukrajnai települést foglaltak vissza az ukrán fegyveres erők a szeparatistáktól a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet során
Mérsékelten csökkentek a vezető amerikai részvénypiacok, miután a befektetők továbbra is idegesek az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség, valamint a közel-keleti felekezeti háború miatt,
Az Orosz-ukrán konfliktus elmérgesedésével párhuzamosan egyre fájdalmasabb szankciókat léptetnek életbe a nyugati hatalmak Oroszországgal szemben és fordítva. Utcai bunyó ez, a szemben álló felek...
A kínai gazdasági növekedés kisebb lassulásáról árulkodnak a ma közzétett júliusi makroadatok, mindezek pedig felerősítik azokat a félelmeket, miszerint a gazdasági helyreállás akadozhat a második félévben a kormányzat erőfeszítések ellenére is.
Bulgária csak azzal a feltétellel egyezik bele a Déli Áramlat gázvezeték megépítésébe, ha igénybe veheti azt saját fekete-tengeri földgáztermelésének szállítására - közölte Ekaterina Zaharieva a...
2014 első félévében kis mértékben, 1,25 százalékkal gyarapodott a biztosítási piac, ám ezen belül a gépjármű-, illetve a nyugdíjbiztosítások területe intenzívebb növekedést mutatott. A szektor...
Nyolc új tantermet hoznak létre emeletráépítéssel a budaörsi Hermann Ottó általános iskolában. A saját forrásból megvalósuló projekttől azt remélik, hogy enyhül a zsúfoltság a város iskoláiban - közölte a település önkormányzatának sajtóreferense az MTI-vel
Nem tartható népszavazás Horvátországban a kisebbségi nyelvhasználati jog kereteinek megváltoztatásáról, mert a javasolt kérdés nem összeegyeztethető az ország alaptörvényével - erről döntött kedden a horvát alkotmánybíróság
Bulgária csak azzal a feltétellel egyezik bele a Déli Áramlat gázvezeték megépítésébe, ha igénybe veheti azt saját fekete-tengeri földgáztermelésének szállítására - közölte Ekaterina Zaharieva a...
Júliusban Budapesten volt a harmadik legolcsóbb a lakossági áramár 23 európai város közül, a gázár esetében a magyar főváros lakói a második legalacsonyabb tarifát fizették....
Életét vesztette annak a személyautónak az egyik utasa, amely vonattal ütközött szerdán kora reggel Gyömrőnél – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
Angela Merkel német kancellár folytatni kívánja a párbeszédet az orosz államfővel az ukrán válság megoldása érdekében, ugyanakkor kételyei vannak Vlagyimir Putyin tárgyalási készségét illetően
Nagyszabású ellenőrzést tartott az adóhatóság 32 fővárosi vendéglátóhelyen. Volt olyan hely, ahova háromszor is visszanéztek a revizorok. Na de mit néztek?
Egy III. kerületi önkormányzati hely elosztásán múlhat a baloldali pártok fővárosi választási megállapodása - a szocialisták budapesti ügyvezető alelnöke szerint. Trippon Norbert szerdán a párt székháza előtt beszélt erről újságíróknak, az MSZP budapesti elnökségi ülése idején.
Ma kezdődik és péntekig tart a 42. Tokaji Írótábor, határon innen és túlról több mint kétszáz író, költő, esztéta, irodalmár és politikus vesz részt a rendezvényen, miként lengyel írók is