Augusztus 10–15 között tetőzik a Perseidák (egy fényes meteorraj) forgalma. Július 24-e és augusztus 23-a között esedékes a Perseidák nevű meteorraj hullása, amelyet a népnyelv Szent Lőrinc könnyeinek is nevez. A meteorrajzás augusztus 12–13 körül tetőzik. Azaz most érdemes kimenni egy mérsékelten kivilágított helyre, nézni a hullócsillagokat és ha látunk egyet, kívánni valamit! A hiedelem…
Szerintünk az alábbiak alkotják az ötös toplistát! A divatvilágról szóló filmeket általában még azok is szeretik, akiket a divat maga nem különösebben érdekel. Nem csoda, hiszen a közösségi média és az internet fellendülése előtt ez a szféra megismerhetetlen, megközelíthetetlen, halandó ember számára titkokkal teli és megfejthetetlen volt. Amit tudtunk róla, azt a – kiváltságosoknak megadatott –…
Megnyílt az Egyetemek utcája szerdán a Sziget fesztiválon. A magyar egyetemek és oktatási szervezetek képviseleteinek otthont adó területet Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője nyitotta meg.
A legújabb szakmai állásfoglalások alapján a szoptatott és a tápszerrel táplált csecsemőknél a glutén már 4 hónapos kortól bevezethető a baba étrendjébe. A lisztérzékenység öröklődhet, ezért ha a családban előfordult, jobban kell ügyelni a baba táplálására. Érzékenység esetén az alábbi tünetek jelentkezhetnek némi lappangási idő elteltével: súlygyarapodás csökkenése, gyakori székletürítés,…
Alig változott a forintárfolyam szerdán a bankközi devizakereskedelemben: délután négy órakor 313,83 forinton állt az eurójegyzés a kora reggeli 313,73 forinttal szemben.
Pomáz — Puskás Peti (29) bölcsis lett. A Mackó-Kuckó Óvodában tett látogatásnak apropójául szolgált, hogy Magyarországon egyre népszerűbb a kisgyermekgondozó-szakképzés.
Fölcsuszamlás miatt kisiklott egy személyvonat szerdán Svájc keleti részében, a lezúduló földtömeg a szerelvény egy részét elsodorta - közölte a Rhaetische Bahn vasúttársaság. A balesetben tizenegy utas sérült meg.
Budapest – Sem az iratai, sem pedig a gyógyszerei nincsenek Zaharánál (18), pedig az antidepresszánsok nélkül az egyetemista teljesen megzavarodhat. A fiatal lány Barcelonából érkező repülőgépe kedd reggel landolt Budapesten, ám nagymamája hiába várta a kapunál, Zahara kisétált a reptérről.
Anyja lánya: Louisa pont olyan stílusos, mint világhírű édesanyja. Meryl Streep azon ritka kivételek közé tartozik Hollywoodon innen és túl, aki immáron 36 éve él boldog házasságban. Férjével, Don Gummer szobrásszal négy közös gyermeket neveltek fel: Henry 1979-ben, Mamie 1983-ban, Grace 1986-ban, Louisa pedig 1991-ben született. Fotó: Europress/Getty Ezúttal legkisebb lánya kísérte el a 65…
Kifogásolja az Európai Unió Ausztria vidékfejlesztési politikáját, ha szeptemberig nem történik meg a korrekció, veszélybe kerülhet az osztrákok uniós társfinanszírozása.
A Magyar Nemzeti Bank augusztus elsején kötvényből betétté változott irányadó eszköze semmiféle lényeges változást nem tudott kiváltani, ha csak felületesen, az állományi adatot vizsgáljuk. A ma...
Egy gyermeket gázolt el a 49-es villamos Budapest V. kerületében, a Kálvin téren - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese szerdán az MTI-t.
Sokat köszönhetnek a prémiumgyártók a Land Rovernek, hiszen az angol márka volt, aki elsőként ismerte fel, hogy egy terepjáróból is lehet luxusautót faragni. Ezt az ötletet pedig 1969-ben, az akkor piacra lépő Range Rover képében ültették át a valóságba, melynek legelső szériagyártású darabját most eladásra ajánlják.
A brit Daniel Fogg sikerét hozta a nyíltvízi úszók 5 kilométeres férfiversenye a berlini úszó Európa-bajnokság szerdai nyitónapján. Legjobb magyarként Rákos Patrik 11. lett.
Használt Solaris Trollino 12-es trolibuszokat vásárolt a BKV Svájcból, az év végén, legkésőbb jövő év elején állítják őket forgalomba Budapesten - közölte a BKV szerdán.
Magyarország – Az állásával játszik, aki meggondolatlanul posztolgat az internetes közösségi portálokon. A fejvadász cégek és a munkaadók már nemcsak az önéletrajz és személyes elbeszélgetés alapján döntik el, kit vesznek fel dolgozni, hanem egyre többet nyom a latban az is, hogy mi van a kollégajelölt Facebookján.
Recept nélkül kapható szemcsepp, orrcsepp, köhögésre mézes tea – sokan vélik úgy, hogy a szénanáthás időszakokat házilagos kezeléssel is átvészelhetik. Az öngyógyítás azonban veszélyes lehet.
Tőkés László európai parlamenti képviselő felhívásban kérte Erdély magyar választópolgárait és a magyarság "transzilván felfogású román, német és más nemzetiségű szövetségeseit", hogy aláírásukkal támogassák az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által jelölt Szilágyi Zsolt államelnök-jelöltségét.
Telki — Lesújtó, de reális véleményt mondott Pintér Attila (48) szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott összetartásán a külföldi klubok által alkalmazott játékosokról.
Tőkés László európai parlamenti képviselő felhívásban kérte Erdély magyar választópolgárait és a magyarság "transzilván felfogású román, német és más nemzetiségű szövetségeseit", hogy aláírásukkal támogassák az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által jelölt Szilágyi Zsolt államelnök-jelöltségét
Magyarország – Ruhák helyett lakásra, nyaralás helyett gyógyszerekre költenek a magyar nyugdíjasok, akiknek a szórakozás is gyakran kimerül a tévénézésből. Friss magyar és nemzetközi kutatások egész sora fest lesújtó képet 65 év feletti honfitársaink helyzetéről, és vetít előre sötét jövőt a náluk fiatalabb magyarok számára.
Az MSZP szerint közvetve veszélyezteti a magyar élelmiszereket Oroszország Európai Uniót sújtó embargója, a tagállamokban ugyanis nagy mennyiségű felesleg keletkezik, ami kiszoríthatja a piacról a magyar termékeket.
Csődbe mehet a Saab-ot korábban megvásároló NEVS, a cég egyik beszállítója ugyanis bírósághoz fordult annak érdekében, hogy mondják ki a fizetésképtelenségét - írja a TheLocal.se. Nagy bajba...
Az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erők 11 katonája vesztette életét és 41-en sebesültek meg a szeparatisták ellen folytatott kelet-ukrajnai hadműveletben - közölte szerdán Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.
Az online generációt megszólító, két évvel ezelőtt indult, és a B-kategóriában általunk is tesztelt modern elméleti KRESZ-oktatási rendszer eddig csak személygépkocsira és a különböző motorkerékpár kategóriákra szóló jogosítvány megszerzésére készítette fel a tanulókat, illetve a GKI képzésben (autóbusz- és tehergépkocsi vezetők alap- és továbbképző szaktanfolyamai) volt elérhető. Az eddigi…
Orbán Éva bejutott a női kalapácsvetés döntőjébe, Gyurátz Réka és Fertig Fruzsina kiesett a selejtezőben a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon szerdán.