2014. augusztus 21. csütörtök

aug. 21
5:09
Hatalmas robaj a Király utcában - felvétel (ATV)
Leszakadt egy társasház födémszerkezete Budapesten, a Király utcában. Az épület darabjai pedig a parkoló autókra hullottak. A lakatlan épületbe korábban 5 külföldi fiatal mászott be, de nem sokkal ezután egy hatalmas robaj hallatszott bentről. A tűzoltók még időben kimenekítették őket: pár perccel később ugyanis az egész födémszerkezet leszakadt. Az épület életveszélyessé vált.
aug. 21
5:11
Ünnep a kampány előtt (Alternatív Energia)
A Nyugatnak nincs alternatívája, szövetségeseket kellene ott keresni – mondta az államfő.
aug. 21
5:27
Európa Liga - Újabb "ismerős" a Debrecen előtt (Infostart)
Csütörtökön a svájci Young Boys vendégeként lép pályára a magyar bajnok Debrecen a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójának első mérkőzésén. A párharc győztese a sorozat főtábláján folytathatja szereplését, míg a vesztes számára véget ér a nemzetközi kupaidény.
aug. 21
5:27
Bőrig áztak, míg Áder esernyő alól beszélt (ATV)
Áder János szerint soha nem fordulhat elő többé, hogy Magyarország a polgárai ellen fordul. Az államfő a Kossuth téri tiszt-avatáson azt mondta: az ország számára nem az ellenségek, hanem a szövetségesek számának növelése a legfontosabb. Az ünnepségen egyébként végig szakadt az eső. A fiatal tisztek majdnem egy órát álltak az esőben - esernyő nélkül.
aug. 21
5:36
Így játszanák ki az orosz embargót (Adózóna)
Az európai tej-, hús- és zöldségtermelők azzal a hivatalos kérelemmel fordultak Svájchoz, hogy a területén át szállíthassák termékeiket Oroszországba – írja az Izvesztyija című orosz napilap értesüléseire hivatkozva az agrárszektor.hu.
aug. 21
5:45
Ő lett Debrecen hangja (Infostart)
Egy évig Bíró Judit, a Vöröskereszt hajdúszoboszlói szervezetének vezetője lesz Debrecen hangja, miután megnyerte a virágkarneválhoz kapcsolódó dalversenyt.
aug. 21
5:45
Európa még biztonságban (Kripto Akadémia)
A kontinensen eddig senkinél nem diagnosztizálták az Ebola-vírust.
aug. 21
5:47
Folytatják a maláj gép roncsainak keresését (Kripto Akadémia)
A legmodernebb technológiák segítségével vizsgálják át a gép valószínűsíthető becsapódásának körzetét.
aug. 21
5:49
Keresztre feszített arab tavasz (Kripto Akadémia)
aug. 21
5:51
Levehetik a maszkot a pekingiek? (Kripto Akadémia)
Beadja végre a derekát a világ legnagyobb környezetszennyezője.
aug. 21
5:53
Donyeck tárgyalna (Kripto Akadémia)
Porosenko–Putyin-találkozó Minszkben – Diplomáciai rendezésben reménykedik Kijev.
aug. 21
5:55
Béke helyett újabb kölcsönös rakétaeső (Kripto Akadémia)
Ismét a fegyvereké lett a főszerep Gázában és Izraelben.
aug. 21
5:57
Obama minisztere a helyszínen (Kripto Akadémia)
Lelőttek egy újabb feketét a rendőrök.
aug. 21
6:03
Ennyiért árulják Dickens regényének dedikált példányát (Infostart)
Kétszázhetvenötezer fontért (108 millió forint) árulják Charles Dickens a Két város regénye (A Tale of Two Cities) című könyvének egyik dedikált példányát, amelyet írótársának, George Eliotnak címzett a híres angol író.
aug. 21
6:03
Matyi rendezi a tartozásokat a könyvkiadóknak (Alternatív Energia)
Matyi Dezső átcsoportosított a Pécsi Direkt Kft.-ből egy másik vállalkozásba mindent, kivéve az adósságokat.
aug. 21
6:03
Megszűnt az árkorlát a sulikban: sokba fog kerülni a szülőknek (Pénzcentrum)
Akár luxusfelszerelést is rendelhet tőlünk az iskola....
aug. 21
6:03
Kommandósok próbálták kiszabadítani a lefejezett újságírót (ATV)
Amerikai kommandósok július elején sikertelen kísérletet tettek az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet által foglyul ejtett amerikaiak, köztük a terroristák által lefejezett újságíró, James Foley kiszabadítására - közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai kormány.
aug. 21
6:05
Eddig tarol a Benedek-csapat (Alternatív Energia)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9:5-re verte a horvátokat a vízilabda Világkupán.
aug. 21
6:05
Már 36 halott és még nincs vége a bajnak Japánban (ATV)
Már 36-an meghaltak a hirosimai földcsuszamlásban Japán déli részén. A halottak között van egy 2 éves, és egy 11 éves kisfiú; illetve egy tűzoltó is. További 7 ember pedig eltűnt. A hatóságok szerint megint esőzések jönnek, ezért újabb földcsuszamlásokra kell készülni a térségben.
aug. 21
6:07
Fegya és a klezmer (Alternatív Energia)
Budapest Klezmer Band éppen egy olyan színpadi helyzetben lett igazán ismert, amilyenben most a Zsidó Nyári Fesztiválon is látható lesz.
aug. 21
6:09
Menekülés gránáttal a gatyában (Alternatív Energia)
aug. 21
6:11
Klaxons: arccal a pop felé (Alternatív Energia)
"Elég csak belenézni egy-két sci-fi elembe és pszichedeliában bővelkedő videoklipjükbe."
aug. 21
6:13
Tizenhét évesen Max Verstappen az F1-ben (Alternatív Energia)
Max Verstappen jövőre a Toro Rosso egyik pilótájaként minden idők legfiatalabb versenyzőjeként bemutatkozhat a Formula–1-ben.
aug. 21
6:15
Magyar Borok Útja Rallye: még egy hét (Alternatív Energia)
A rali Zsámbékról, a Drivingcamp Hungary tanpályájáról indul, és egy nap csak egy borvidéket keresnek fel.
aug. 21
6:17
Újabb magyar olimpiai érmek (Alternatív Energia)
A magyarok négy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szereztek eddig.
aug. 21
6:18
Devizahitelek: van már felmondott árfolyamgát szerződés is (Privátbankár)
Bár annak köszönhetően, hogy döntően jól fizető ügyfelek választják, még most is kevés a fizetési késedelembe esők aránya az árfolyamgátban, de a feltételek fellazítása már érződik. A 180 napra feltolt késedelmet már nehéz visszahozni.
aug. 21
6:19
Loki: jön a reváns? (Alternatív Energia)
Az Európa Liga főtáblájáért ismételten a svájci Young Boys ellen küzd a Debrecen.
aug. 21
6:21
Kommandósok megpróbálták kiszabadítani az IÁ amerikai foglyait (Infostart)
Amerikai kommandósok július elején sikertelen kísérletet tettek az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet által foglyul ejtett amerikaiak, köztük a terroristák által lefejezett újságíró, James Foley kiszabadítására - közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai kormány.
aug. 21
6:21
Újra egypártrendszer? (Alternatív Energia)
Az igény megvan az egypártrendszerre és a cél eléréséhez szükséges eszközök is egyre bővülnek.
aug. 21
6:21
Aranyba foglalt Cseh Laci (Alternatív Energia)
Zsinórban ötödször lett Európa-bajnok 200 vegyesen a magyar világklasszis.
aug. 21
6:21
23-ból 1: itt lehet tuti befutó az ellenzék (ATV)
A legsimábbnak tűnő kerület lehet a legizgalmasabb – mondta László Róbert az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az ellenzéki megállapodásról.
aug. 21
6:23
Azok a gazok (Alternatív Energia)
Azok a gazok felütötték fejüket Alcsútdoboz-Göbölyjárás környékén.
aug. 21
6:25
Döniék mennyországa (Alternatív Energia)
Ha magyarázatot szeretnénk minderre, ma feltehetőn Havasi Bertalan válaszolna visszakézből.
aug. 21
6:27
Mintha... (Alternatív Energia)
Áder János már nem először lep meg mindenkit.
aug. 21
6:30
Elmarad a nyugdíjreform, mert nincs rá fedezet (ProfitLine)
Elmarad az olasz kormány által tervezett nyugdíjreform, egyes szakmákban a korhatárok csökkentésének terve Olaszországban, mivel nincsen rá költségvetési fedezet. Négyezer pedagógus nyugdíjazását is elhalasztották - erősítette meg kedden Marianna Madia, a közigazgatási reformért felelős államtitkár.
aug. 21
6:39
Németország szigorít - lapszemle (Infostart)
A Pénzcentrum arról ír, hogy Németország szigoríthatja a más uniós államokból érkező munkavállalókra vonatkozó szabályokat. Az index bemutatja, hogy pazar a kilátás a börtönszigetekről.
aug. 21
6:39
2 nap alatt százzal emelkedett az ebolások száma (Blikk)
aug. 21
6:39
A mindentudás egyeteme (Kripto Akadémia)
Már azt hittük: megszűnt. Szerencsére működik. Nem a televízióban, hanem péntekenként a rádióban.
aug. 21
6:39
Számlák, nyugták: amit az adatszolgáltatásról tudni kell (Adózóna)
Milyen esetekben és milyen határidővel kell a NAV részére adatot szolgáltatni a számláról, nyugtáról? Itt vannak a részletek.
aug. 21
6:39
Behajtottak Ukrajna területére az orosz kamionok (ATV)
Az orosz humanitárius segélyt szállító első teherautók pénteken behajtottak Ukrajna területére, és jelenleg Izvarino határátkelőhelyen tartózkodnak.
aug. 21
6:41
Pofátlanság vagy sem (Kripto Akadémia)
A televízió nézői még emlékeznek Rogán Antal nagyáriájára, amelyben a "pofátlan" végkielégítések igazságérzete diktálta megadóztatásáról zengedezett.
aug. 21
6:41
Készüljön: jó sok eső lesz (ATV)
Az ország nagy részét figyelmeztették.
aug. 21
6:54
Kommandósok próbálták kiszabadítani a lefejezett újságírót (Blikk)
Washington - Amerikai kommandósok július elején sikertelen kísérletet tettek az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet által foglyul ejtett amerikaiak, köztük a terroristák által lefejezett újságíró, James Foley kiszabadítására - közölte helyi idő szerint szerdán az amerikai kormány.
aug. 21
6:57
Helikopterbalesetben meghalt egy vezérkari főnök (Blikk)
aug. 21
6:57
Ne várd ősszel a csodát a lakáspiacon! (Portfolio)
A lakáspiacot élénkíteni a múltbeli példák alapján csak súlyos összegekből lehet. Az ingatlanpiac 2000-es évek eleji aranykorában a támogatott lakáshitelek játszottak nagyon jelentős szerepet. Ilyen...
aug. 21
6:57
Súlyos sérüléseket szenvedett a fergusoni rendőr, aki lelőtte a fekete fiút (ATV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az arcán az a fehér rendőr, aki agyonlőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert St. Louis elővárosában, Fergusonban - közölte szerdán jól értesült forrásra hivatkozva a Fox News televízió.
aug. 21
6:59
Utasok ezreit kellett kimenekíteni a metróból (Blikk)
aug. 21
6:59
Majdnem a felére esett vissza a legális cigarettapiac (ATV)
Drasztikusan zsugorodott a legális cigarettapiac - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai alapján a Világgazdaság.
aug. 21
7:01
Kriza: 2018-ra zárulhat le a miskolci nyomortelepek felszámolása (ATV)
Immár a máltai szeretetszolgálat bevonásával folytatódik a miskolci nyomortelepek felszámolása, a program 2018-ra zárulhat le - nyilatkozott Kriza Ákos polgármester (Fidesz-KDNP) a Magyar Hírlapnak.
aug. 21
7:03
Csúcstechnológiás Föld-figyelő műholdat küldött az űrbe Kína (Infostart)
Eddigi legfejlettebb, akár egyméteres tárgyakról éles képet készíteni képes Föld-figyelő műholdját állította pályára Kína - jelentette be a nemzetbiztonsági ügyek tudományos, technológiai és ipari állami hivatala.

Keresés