Mérséklődött a természetes fogyás üteme, miután 2014 első félévében több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest - olvasható a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott gyorsjelentésében.
Mától várhatóan szeptember 26-áig nem közlekedik a fogaskerekű vasút Budapesten a Városmajor utcai, a Béla király úti és a Karthauzi utcai híd felújítása miatt
Az előzetes adatok szerint 2014 első félévében 43 130 gyermek született, 3,1%-kal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 62 969 volt, ami 3,0%-os csökkenést jelent 2013. január-júniushoz...
Idén is teltházas koncerteken, összesen tizenötezer néző előtt léptek fel a hazai és külföldi művészek a kedd este zárult ötödik Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon, a Kaposfesten
Európa legnagyobb televíziós társasága, a német RTL lerontotta az idei évre vonatkozó előrejelzéseit, részben a Magyarországon kivetett reklámadó miatt. A cég részvényei több mint 6%-ot zuhantak a...
Sem drágulásra, sem árcsökkenésre nem lehet számítani Szerbiában az orosz embargó, illetve az abból következő megnövekedett szerb export miatt - jelentette ki Snezana Bogosavljevic-Boskovic szerb mezőgazdasági miniszter a Vecernje Novosti című napilap csütörtöki számának adott interjúban
Tizenegyedik hónapja nőnek az újonnan gyártott személygépkocsik eladásai Európában. A 29 vizsgált országból 22-ben, a 10 legfontosabb gyártó közül 9-nél nőttek az eladások. Renault? Opel? Skoda? Vajon melyik márkából és modellből fogyott a legtöbb?
Sem drágulásra, sem árcsökkenésre nem lehet számítani Szerbiában az orosz embargó, illetve az abból következő megnövekedett szerb export miatt - jelentette ki Snezana Bogosavljevic-Boskovic szerb mezőgazdasági miniszter a Vecernje Novosti című napilap csütörtöki számának adott interjúban. Szerbia számára az embargó egyedülálló esélyt jelent, amit ki is akarnak használni.
Látványos megoldások minimális idő és pénz befektetésével. Azonnali ráncfelvarrást szeretnél a nappalidba? A mi tanácsainkkal biztosan pompásan fog sikerülni a felújítás. Készen álltok? Akkor rajta! 1. Sötétet a falakra! Fotó: Pinterest Ha az ablakkeretek fehérre vannak festve és van jó néhány világos színű bútorod, légy merész és vállald be a sötétre festett falakat (a plafon maradhat…
Különbséget kell tenni jövedelmi szegénység, munkaszegénység és súlyos anyagi depriváció között - reagált a médiában megjelenő, egymástól igen eltérő adatokra a TÁRKI. Ezek együtt festenek csak...
Az amerikai Nemzeti Bűnügyi Biztosítási Intézet legfrissebb statisztikái szerint a tengerentúlon a japán szedánok és az amerikai pickupok a tolvajok kedvencei. Ahogy nálunk, úgy ott is a legnépszerűbb típusok gazdái félhetnek a legjobban.
Újra közlekedik majd Orient expressz utóda, mégpedig Budapestről Teheránba - számolt be a Magyar Nemzet. Az ősszel induló expressz végállomása nem Isztambulban, hanem Irán fővárosában, Teheránban...
A Land Rover a New York-i Autószalonon mutatta be a Discovery előfutárát, amely bizonyítja, hogy nem is a modell formája, inkább a terepjárást forradalmasító rendszerei nyitnak új távlatokat. Ezúttal a Sport utónevet viselő szériaváltozat belső teréről csepegtettek információkat a gyáriak.
Munkáltatókat, munkavállalókat, szolgáltatókat kérdezett meg idén is a Cafeteriatrend arról, ők hogyan, milyen alapelvek mentén változtatnák meg a jelenlegi rendszert, és egyáltalán miért is van szükség arra, hogy az adórendszer kedvezményekkel támogasson bizonyos költési célokat.
Kozma Dominik 48.86 mp-es új országos csúccsal, a harmadik legjobb idővel bejutott az esti 16-os elődöntőbe 100 méter gyorson a berlini úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Bányász Lívia tölti be az Unilever Média vezetői pozícióját. Az újonnan kinevezett vezető tizennyolc ország média tevékenységét irányítja majd Budapestről.
Rendkívüli adománygyűjtés megszervezésére kéri a Magyar Evangélikus Egyház minden gyülekezetét augusztus utolsó vasárnapjára az észak-iraki keresztények megsegítésére.
A szerb mezőgazdasági miniszter szerint sem drágulásra, sem árcsökkenésre nem lehet számítani az országban az orosz embargó miatt. Sőt, még jól is jön nekik a tilalom.
Csökkent a német feldolgozóipari és szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) is augusztusban júliushoz képest a Markit Economics piackutató intézet csütörtökön közölt előzetes adatai szerint. A BMI-adatok alapján továbbra is nő a német bruttó hazai termék (GDP), de a növekedés üteme lassult.
Munkáltatókat, munkavállalókat, szolgáltatókat kérdezett meg idén is a Cafeteriatrend arról, ők hogyan, milyen alapelvek mentén változtatnák meg a jelenlegi rendszert, és egyáltalán miért is van szükség arra, hogy az adórendszer kedvezményekkel támogasson bizonyos költési célokat.
A Bosch ismét elkészíttette hiánypótló autós kutatását: több korosztályban is nőtt az autós háztartások aránya, élen a 30-49 évesek, nem változott a gépkocsipark nagysága az utóbbi 6 évben. A 60 éves és annál idősebb korosztályban megugrott a gépkocsik száma 2008 óta.