Mint azt megírtuk, Micah Richards, a Manchester City védője nagyon rosszul rúgta a tizenegyest az Olympiakosszal szembeni Champions Cup-beli büntetőpárbajban. A védő egyik mozdulatára lecsaptak a mémgyártók.
Mensáros László sírba vitte a titkát, de Czeizel Endre genetikus felfedte a színészlegenda intim életét. Gyóntatópapja csábította el, állította egy melegfesztiválon a genetikus.
Hódmezővásárhely — Nem csúszott malőr a cicaköltöztetési akcióba, mert Malőr, az anyamacska nem csúszott meg a tetőn. Pedig nem volt veszélytelen vállalkozás.
Hamilton – Először szólalt meg a nyilvánosság előtt Munkácsy Mihály világhírű „Krisztus Pilátus előtt" című festményének tulajdonosa, mióta kiderült, hogy a képnek vissza kell térnie ideiglenes debreceni kiállítóhelyéről Kanadába.
A főpolgármester-jelölt személyén kívül kilenc kerületben van "megoldandó feladat" azon 15 közül, amelyekben koordinált indulást terveznek a baloldali ellenzék pártjai a budapesti önkormányzati választáson - mondta a hétfőn folytatódó ellenzéki egyeztetés kapcsán a szocialista Horváth Csaba az MTI-nek vasárnap.
A görög adóhatóság az adóelkerülés elleni harc jegyében megkezdte minden 100 ezer euró feletti egyenleggel rendelkező bankszáma eredetének ellenőrzését, és már számos érdekességre bukkant - idézi a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) online kiadása a To Vima görög vasárnapi lapot.
A jegybank előzetes számításai alapján az árfolyamrés semmissége, valamint az egyoldalú kamatemelések tisztességtelensége miatti visszatérítések összege várhatóan nem fogja meghaladni a 900 milliárd forintot a jegybank által kedden közzétett módszertani iránymutatás alkalmazásával sem - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdai nyilatkozatában.
A Toro Rosso orosz újonca, Danyiil Kvjat szenzációs bemutatkozást produkált, ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy az első tizenegy futamot figyelembe véve ő az év újonca - jelentette ki az anyacsapat, azaz a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner.
Az AS Monaco kolumbiai sztárcsatárát, Radamel Falcaót rendre kapcsolatba hozzák a Real Madriddal, a csapat új vezetőedzője, Leonardo Jardim azonban jelezte, hogy eszük ágában sincsen James Rodríguez után egy újabb nagy sztárjuktól megválni.
Az elmúlt években látványosan megnőtt a kerthelyiséggel vagy terasszal rendelkező vendéglátóhelyek száma Budapesten, különösen nyáron kellemes a zárt, fülledt belső terek helyett a szabadban, gyakran...
A Háry Jánosában Napóleont alakító francia színészt Kiss-Rigó László megyés püspök látta vendégül szombaton – írja a szegedma.hu. Depardieu kijelentette: nagyon drukkol a fideszes jelölt sikeréért.
Csodával határos módon maradt életben egy pitbull, aki először lezuhant egy hídról, majd kis híján elgázolta egy kocsi Az állat életét az autósok mentették meg.
Két Esztergomban nyaraló fiú megvárta, míg anyukája és apukája elalszik, majd kimásztak a sátorból és elindultak játszani. A rendőrök a Bazilikánál találták meg őket.
Többször, többfelé lehet számítani záporra, zivatarra, és a hőség kissé mérséklődik, de a hétvégén már nem várható csapadék, és ismét 30 fok körüli meleg lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi országos középtávú előrejelzéséből.
Az első helyen kiemelt, világelső Serena Williams és a harmadikként rangsorolt német Angelique Kerber játssza a döntőt a Stanfordban zajló női tenisztornán.
A Michigan Stadionban játszották a Bajnokok Kupája elnevezésű felkészülési tornán a meccset, amit egyébként a Manchester nyert 3-1-re. A klasszikus futball amerikai nézőcsúcsát eddig az 1984-es Los Angeles-i olimpia pasadenai döntője tartotta, 101 799-en látták a francia-brazil döntőt. De az már csak … Folytatás
A FiveThirtyEight című népszerű statisztika-paradicsom nem csak úgy a hasára ütve, hanem alapos számolgatás után, mindenféle Spotify-listákat, rádiós lejátszásokat, és eladásokat összegezve jutott el a válaszhoz, amihez persze nagyjából a hasára ütve is eljuthatott volna: vagyis, hogy természetesen Iggy Azalea Fancy … Folytatás
Az augusztus 4-én kezdődő héten is többször, többfelé lehet számítani záporra, zivatarra, és a hőség kissé mérséklődik, de a hétvégén már nem várható csapadék, és ismét 30 fok körüli meleg lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Az izraeli hadsereg a Gázai övezet legnagyobb részéből kivonult vasárnapra, csupán Rafah körzetében maradtak még a gyalogság erői, az izraeli területre vezető alagutakat már mind felrobbantották - tájékoztatták az EFE spanyol hírügynökséget jeruzsálemi katonai források.
Az elmúlt években látványosan megnőtt a kerthelyiséggel vagy terasszal rendelkező vendéglátóhelyek száma Budapesten, különösen nyáron kellemes a zárt, fülledt belső terek helyett a szabadban, gyakran...