Budapestről Debrecenbe 2500 forintért, ráadásul két és fél óra alatt? Kis rugalmassággal könnyen megoldható, miután a tömegközlekedésnél jóval kedvezőbb ajánlatokkal találkozhat, aki a telekocsival próbál meg utazni. A „netes stoppolást” külföldön már több tíz millióan veszik igénybe, Magyarországon viszont még csak alig 250 ezres a piac.
Legalábbis ez a célja a pécsi buszvállalatnál működő Független Demokratikus Szakszervezet (FDSZ) kampányának. A "Nézzünk együtt a tükörbe!" szlogennel indított kampány célja, hogy csökkentsék a konfliktusok számát az utazók és a dolgozók között, írja a híradó.hu.
Ez lehetne az egyik eszköze a fiatal munkanélküliek arányának csökkentésére. Így látja az Európai Unió, ugyanis az elmúlt 10 évben megduplázódott a munkanélküliség a fiatalok körében az Unió országaiban, írja a Napi Gazdaság.
Megrongálták Szaddám Huszein egykori iraki diktátor síremlékét a szélsőséges Iszlám Állam fegyveresei és a kormányerők között vívott összecsapásokban - közölték kedden helyi illetékesek.
A Volán-cégcsoport szervezeti átalakításáról, járműrekonstrukciós programjáról, a munkahelyek megtartásáról egyeztetettek a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Volán portfólió irányításáért felelős vezetői a cégcsoport szakszervezeteivel - közölte a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége.
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa szerint a magyar hatóságok megszegték az EKB-val való konzultációs kötelezettségüket a devizahitelesek megsegítését célzó törvény elfogadása során. Aggódnak a visszamenőleges hatály és a külföldi bankok sorsa miatt is.
Több minisztériumnál közzétették a javaslatokat, hogy mely területeket érintheti a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás.
Most is esik, jómagam is eláztam, a cipőm még mindig tocsog. Csak fel ne fázzak. A szuperközeliből kicsit kizoomolva azt láthatjuk, hogy az egész országban ilyen az idő, a meteorológiai szolgálat országos figyelmeztetést adott ki a felhőszakadás veszélye miatt. Mindamellett … Folytatás
Kétnapos ülést kezd szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti bizottsága, hogy megvitassa a Nyugat-Afrikában kitört Ebola-járvány miatt szükséges intézkedéseket - közölte az ENSZ egyik szóvivője.
Barack Obama hosszú távú partnerséget ajánlott, és ezt most idézem: “Afrikának”. Timbuktutól Mtubatubáig, gondolom. A lényeg, hogy Obama szerint az Egyesült Államok eltökélt abban, hogy “partner legyen Afrika sikerében. Jó partner, egyenlő partner és hosszútávra szóló partner”. Mindehhez az MTI … Folytatás
Egy orosz számítógépes kalózcsoport mintegy 1,2 milliárd felhasználói nevet és jelszót lopott el amerikai és más külföldi társaságok honlapjáról - adta hírül a The New York Times című amerikai napilap.
Mintegy 1 millió 267 ezer diák számára kezdődik meg alig egy hónap múlva a tanév. Az iskolakezdés az idén is jelentős anyagi terhet jelent a családok számára. A köznevelési államtitkárság azt ígéri: augusztus 30-ig megérkeznek a megrendelt tankönyvek az iskolákba. A tanév szeptember 1-én kezdődik és június 15-én zárul.
Folytatják előrenyomulásukat az Iszlám Állam véreskezű terroristái, akik most több ezer kurdot is menekülésre kényszerítettek Irakban. Eddig a kurdokat tekintették a szunnita Iszlám Állam egyik legkomolyabb ellensúlyának a térségben – a konfliktusba egyébként már a síita Szíria és Irán is beszállt, utóbbi Forradalmi Gárdájának több tagja elesett már a harcokban.
A legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint 589-re nőtt a vasárnapi, Jünnan tartománybeli földrengés halálos áldozatainak száma, a túlélőket tovább keresik, a mentést áradásveszély és eső nehezíti.
Az Európai Központi Bank szerint sok sebből vérzik a legújabb devizaadós-mentő csomag - írja a napi.hu. Nyomoznak a norvég pénzek miatt - olvasható a Magyar Nemzet címlapján. A magyar lakosság több mint fele vásárolt már boltban romlott élelmiszert - derül ki a pénzcentum által közzétett felmérésből.
Teljesen kivetkőzött magából N. Miklós, amikor a vele sétáló gyerek véletlenül eltalálta a labdájával. Az eset még márciusban történt, amikor a férfi az élettársával és két kiskorú gyermekükkel sétáltak Szegeden a Szamos utcában.
A hétfői emelkedést teljes mértékben ledolgozva tovább estek a vezető amerikai részvénypiacok az ukrán-válsággal kapcsolatos újabb hírek, illetve a Fed várható kamatemelésének idejét megelőző találgatások hatására.
Egy minden eddiginél átfogóbb kutatás szerint akár 30-35 százalékkal is. Cserébe gyomorvérzést okozhat, úgyhogy mielőtt elkezdi marokszámra enni a gyógyszert, olvassa el a cikket!
A kísérletező kedvű redditor, Sonny Malhotra kamerát kötött kutyája, Cosmo nyakörvére a fivére egyéves házassági évfordulójára rendezett bulin. A megdöbbentő erejű dokumentumfilmből kiderült, hogy a kutyák:
Beszédfelismerés alapján működő, gyógyszereket ajánló rendszert fejleszt két magyar cég egy 270 millió forint összköltségvetésű beruházás keretében - közölte a projektet koordináló G-Management Zrt. az MTI-vel.
Abdel-Fattáh asz-Szíszi egyiptomi elnök kedden nagy ünnepség keretében indította útjára "az új Szuezi-csatorna" megépítését, amely a tervek szerint folyamatossá teszi majd a régi, 145 éve befejezett vízi út forgalmát.
Elvi állásfoglalást hozott az MSZP budapesti párttanácsa arról, hogy meg kell állapodni a baloldali pártokkal a jelöltek koordinált indításáról az őszi önkormányzati választásra, a végső döntést azonban pénteken hozzák meg a szocialisták - jelentette be az MSZP fővárosi elnöke kedden Budapesten.
Gyermekotthonba, nevelőszülőkhöz kerülő gyermekeknek, valamint szüleiknek szóló hasznos tudnivalókat tartalmazó füzetcsomagot készített az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK).
Megrongálták Szaddám Huszein egykori iraki diktátor síremlékét a szélsőséges Iszlám Állam fegyveresei és a kormányerők között vívott összecsapásokban - közölték kedden helyi illetékesek.
Az Audi és a Chrysler autógyártókat, valamint tucatnyi japán autóalkatrész-gyártót találtak bűnösnek a kínai hatóságok szabadverseny-ellenes tevékenységük miatt, a Mercedest és a BMW-t tovább vizsgálják.
Megtörtént Keylor Navas hivatalos bemutatása. A Real Madrid új hálóőrét rengeteg sajtómunkatárs, és még több néző várta a Santiago Bernabéu Stadionban.
Az Audi és a Chrysler autógyártókat, valamint tucatnyi japán autóalkatrész-gyártót találtak bűnösnek a kínai hatóságok szabadverseny-ellenes tevékenységük miatt, a Mercedest és a BMW-t tovább vizsgálják.
A kormány évente 50 millió forintot biztosít a telefonos lelkisegítő-szolgálatok szakmai és pénzügyi támogatására - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-vel. Rétvári Bence egyúttal jelezte: az aktuális feladatokat kétévente felülvizsgálják és kormányhatározatban rögzítik.